Kopár István újabb időbüntetést kapott. "Bűne", hogy kissé elnavigálta magát, kétszer bement a NO-GO zónába. Ez most kivételesen nem a pillanatnyi  kormány szította menekültellenes hangulatkeltésben gyakran emlegetett övezet, hanem a   https://yb.tl/ggr2018#  nyomkövető térképen narancs színnel jelzett, 46. szélességi fok alatti rész, melyet a rendező tiltott zónának minősített, feltehetően a fokozott vihar és jéghegyveszély miatt. Úgy tűnik az elsőt, ami csak húsz percig tartott elnézték volna neki, mert a hirtelen szélirány változással volt magyarázható ( ráadásul miután pont a zóna keleti csücskét vágta le egy picit, csak egy perc időeltérés és máris okoz ennyi hibát a hosszúsági koordináta meghatározásában), de második alkalommal 3 óra 20 percet tartózkodott a tiltott területen, ezért 6 óra 40 perc büntetéssel vágták nyakon, mely hozzáadódik ahhoz a 24 órához, amit még a Zöld-foki szigeteknél szedett össze mert telefont használt. Amúgy szilárdan tartja az ötödik helyét Tapio  előtt, sőt azt folyamatosan növelni látszik, sajnos Susie ugyanezt teszi vele, az angol kislány mintegy napi 10-30 mérföldekkel jobban teljesít ( na tessék már megint egy terminus technicus amit kisajátított a  politika). Ha marad ez a trend, Susie a Horn fokig akár utol is érheti a harmadik helyezett Uku Randmaat. 

Ukunak, amikor kicsit megenyhült az idő, kitartó búvármunkával sikerült levakarnia a kagylóknak mintegy 85 százalékát a hajójának fenekéről, amikor észlelte, hogy egy  cápa kerülgeti, mire gyorsan visszamászott a hajóra, a további munkát bizonytalan időre halasztva.

 A hatodik helyezett  finn Tapionak is gondot okoznak a kagylók, jelentősen csökkentve sebességét, ráadásul kifogott egy vihart ami elől Új-Zéland sziklás partjai közeledtével dél felé próbált menekülni, hátránya Kopár Istvánnal szemben egyelőre növekszik.

 A hetedik Mark Sinclair lehet, hogy kénytelen lesz "hazaugrani" ( ő ausztrál) Hobartba, mert már a végén jár az ivóvizének, pillanatnyilag esőért imádkozik, mert ha nem tud vizet gyűjteni, a kikötés miatt átkerül a Chichester osztályba.

 Igor Zareckíj a nyolcadik helyen jelentősen lelassult, komoly bajai vannak a szakadt forstágja  (az árboc csúcsát a hajó orrához rögzítő kötél) miatt, azon kívül az Esmeralda fenekét is belepték a kagylók.

Jean-Luc a beteg árbocát kímélve, amikor nagyon beerősödött a szél lehúzott nagyvitorlával, csak génuával haladt három napig és ahogy jelentette, időnként még abból is betekert egy darabot. A tenger olyan vad, hogy leszakította a hidrogenerátora egyik tartóját, csodával határos módon sikerült a generátort megmentenie és a tartót  egy teljesen másra szolgáló alkatrésszel ( az orrvitorla csúszó sínjének kocsijával) helyettesítenie.  Ötször mászott fel az árbocra ellenőrizni hogy tart e a javítása, egyelőre mindent rendben talált. Az óvatos vitorlázás során persze  valamelyest lassult, a második helyezett holland Mark Slats nagyon lassan, de közelít hozzá, izgalmas kérdés, hogy ha VDH-nak sikerül abszolválnia a Horn fokot, amitől már kevesebb mint 300 mérföld választja csak el, az Atlanti-óceánon az egyre gyengülő szélben képes lesz a a holland a befutó előtt utolérni, mert pillanatnyilag több mint 1000 mérföld vele szemben a francia veterán előnye. Egy fej-fej melletti befutó egy 30000 mérföldes, legalább nyolc hónapig tartó verseny után nem akármilyen élmény lenne.

 Tegnap Kopár Istvánnal való együttérzésem  és az iránta mutatott tisztelet jegyében kipróbáltam a Pemmicant. Erről van szó.

A hűtve tárolást nem kell komolyan venni.

Állítólag az indiánok találták ki azokra a hónapokra amikor a hó miatt sem vadászni, sem növényeket gyűjtögetni nem lehetett. A húst, többnyire bölényhúst kiszárították, porrá törték, majd zsírral keverték és szintén szárított porrá tört növényi részekkel, bogyókkal elegyítették, majd az így kapott masszát nyersbőrbe varrták. Ez a nagy energiatartamú tartós élelmiszer akár több évet is elállt, a sarki expedíciók, Scott, Amundsen, Nansen, Schackleton is ilyet vittek magukkal  a daliás időkben. István egy szponzorától kapott belőle egy nagyobb adagot, engem is megajándékozott eggyel, hogy próbáljam ki. Nos István, alighanem nem véletlenül, a hazai magyar szalonnával kezdte a hideg időbe érve a fokozott kalóriabevitelt ( Évával a feleségével nagy gonddal csomagoltuk napi adagokra a nagy táblát Les Sablesban), ezt a kaját ezek szerint a végére hagyta.  Nos, jelentem a pemmican kétségkívül ehető, az éhhaláltól egészen biztosan megvéd.  Ahogy feltapadt a számpadlására  valamilyen faggyú lehet a hordozóanyaga, ez adhatja a magas kalóriatartalmat neki (szaga szerencsére nincs), szóval felér a szalonnával, de élvezeti értéke meg se közelíti azt. Miután ennek a virsli méretű adagnak megkóstoltam úgy a negyedét ( az együttérzésnek is vannak határai), mégis inkább paprikás szalámit reggeliztem, viszont Szmájli kutya még a tányért is kinyalta utána amikor a maradékot a száraztápjához morzsoltam.

2018. nov. 9. magyar idő szerint 0:03

Jean-Luc Van Den Heede meggondolta magát. Miután megnyugodva felmérte az árboc károsodását, amennyire tudta kitatarozta és a következő eredményre jutott. Ha elmegy Valparaisoig és ott kikötve végleges javítást végez, kiesik a megállás nélküli versenyből, melyben jelenleg fölényesen vezet. Pillanatnyi helyzetétől alig esik messzebb a Horn fok( szóval ezt a távolságot mindenféleképpen meg kell tennie ezzel a  beteg árboccal), melyet ha sikeresen megkerül, esélye van megnyerni a  versenyt, ha a várhatóan egyre enyhülő időben eredményesen abszolválja az Atlanti óceánt. Viszont ha  netán mégis elveszti az árbocát, túljutva a Horn fokon szükségvitorlázattal menekülve több keleti parti, kedvező fekvésű argentin kikötő közt válogathat. Érthetően az egyáltalán nem motiválja, hogy a Chichester osztályban folytassa a versenyt, különösen, miután egyedül lenne benne pillanatnyilag, mert akik bekerültek idáig azok ki is álltak. A döntés "mellékterméke", hogy izgalmasabb lesz a verseny, mert a már lefutottnak látszó első hely immáron elérhetőnek látszik a második helyezett Mark Slatsnak, mert ha a sérülés miatt lecsökken Jean-Juc sebessége, a befutóig akár utol is érheti. Jean-Luc amúgy két nap büntetést kapott, mert első felindulásában az árbochavaria után kétszer hívta a feleségét a műholdas telefonon, ami csak vészhelyzeti hívásra való, bár a zsűri még fontolgatja az ugyancsak első felindulásban kiszabott büntetés elengedését, mert nyilvánvalóan semmilyen versenyelőnye nem származott VDH-nak a telefonokból.

Aki figyelte a nyomkövetőt, annak feltűnhetett, hogy Tapio az előírt 90 percnél sokkal tovább állt a Kingston Beach bóján, mert több dolgot is szerelt a hajóján, az 56 órás alvás nélkül eltöltött idő után még mindig volt kedve mosolyogni.

.

2018. nov. 9. magyar idő szerint 17:20

"Salamoni" (jó ez a szó ide?) döntés született, VDH büntetését 18 órára csökkentették. Ahogy nézem a nyomkövetőt, ez a sántikáló öregember a sérült hajójával közel 6 csomóval "sántikál" a nem is  erős, olyan Beaufort  4-es körüli  szélben. A nagy kérdés, mi lesz 10-esben?

2018. nov. 6. magyar idő szerint 21:58

Tapio  Lehtinen már a Storm Bay "kapu" közelében jár. Nagyon attraktívan "szedi a lábait". 

https://www.facebook.com/goldengloberace/videos/552058358541570/

A pillanatnyi pozícióját viszont nem igazán értem

vagy fél mérföldre északra van a Kingston Beach bójától ahol a többiek is fordultak. Ennyire a "bójából fúj" a szél? A jelenség minden versenyző számára ismerős, " a rohadt életbe, még mindig nem tudom venni a bóját pedig az előbb már....". Rémlik mintha szó lett volna róla, hogy elromlott a motorja, akkor valóban nem tud odamotorozni se.

2018. nov. 6. magyar idő szerint 01:09  

5.-én UTC 15:00 órakor a versenyben mindezidáig fölényesen vezető Jean-Luc Van Den Heede jelezte, hogy hajója borult. ( Kicsit bajban vagyok a fordítással, mert az angol külön kifejezést használ arra, amikor csak feldől a hajó és megint mást amikor 360 °-ot átfordul a hossztengelye körül. Nos ez "csak" olyan feldőlés volt ahol a hajó árboca a függőlegeshez képest mintegy 150°-ot fordult el, majd visszaállt az eredeti irányba.) A hajó vitorlázata megsérült ( megint az átkozott fordítás, jelesül az árboc, illetve azt  tartó állókötélzet, ami a "rig" része, tehát konkrétan nem a vásznakkal van igazán baj). Az árboc derekát tartó  négy kötél teljesen lelazult ( "magyarul" bébistág ), mert a tartó csavarjai az árbochoz való bekötésnél felszakadtak. ( abból, hogy mind a négy egyformán megereszkedett, én azt  gyanítom, hogy az árbocon keresztbe menő csavar, mely mind négy vantnit tartja jobbról-balról kettőt-kettőt, lefelé megcsúszva belevágott az alumínium szelvénybe) Életveszély nincs és az árbocot pillanatnyilag nem fenyegeti az azonnali kidőlés veszélye sem, de a versenyt így nem lehet folytatni, mert alapvetően az árboc statikája rendült meg, terhelni nem lehet.  Jean-Luc lehúzta a vásznait és irányt vett a  chilei Valpareiso felé, egyelőre csak puszta árboccal vitorlázva  65 csomós hátszélben 10-12 m-es hullámok közt. A nyomkövető https://goldengloberace.com/livetracker/  széltérképre nézve a rendkívül erős vihar hamarosan elhagyja a térséget, szóval VDH-nak nem kell sokáig kitartania, de a mintegy 2100 mérföldes út megtétele ezzel a rozoga árboccal nem lesz könnyű, arról nem is beszélve, hogy füstbement a győzelem esélye, mert legjobb esetben is kénytelen  lesz kikötni  Chilében javítani és ezzel átkerül a Chichester osztályba.

Kopár István tegnap kihajózott a Storm Bayből folytatva útját a Föld "túloldalán".

2018. nov. 1. magyar idő szerint 12:10   

Izgalmas a helyzet. Az időjárás előjelzés szerint ( https://yb.tl/ggr2018# fent a zászlócskára kattintva)  40-50 csomós szél közeleg 10-12 m magas hullámokkal északról. Kopár István a Puffinnal már csak 100 mérföldnyire van a Storm Bay kötelező megállóhelytől, ami egyúttal, ha a vihar előtt odaérne biztos menedék is lenne számára. Susie Goodall a DHL-lel két napja vette ezt a "kaput" és a zsűri tanácsára hallgatva a https://yb.tl/ggr2018# szerint shelterbe (védett helyre) is állt kifele menet, nem kockáztatja, hogy belemenjen a rossz időbe, ami amúgy a prognózis szerint  ( a széljelző zászlócska alatti időcsúszkát tologatva) várhatóan 2-3 nap alatt tovarobog. Már csak az a kérdés, Istvánnak sikerül e az előjelzés szerint rendelkezésre álló mintegy négy óra alatt elmenekülnie a vihar elől, vagy pont partközelben, esetleg zátonyok közt fogja elkapni a biztonságos öbölbe érkezése előtt pár tucat mérfölddel. Ráadásul eben  a pillanatban (UTC 11:00, ami magyar idő szerint 12 h) éppen a "vihar előtti szélcsendben" araszol. (Mit mondjak, összeszorul a gyomrom.) Estére kiderül sikerült e. Majd folytatom, meg akarok még másról is írni.

2018. nov. 1. magyar idő szerint 23:00  

Úgy tűnik sikerülhet. Amikor István néhány órával ezelőtt északkeleti irányt vett, azt hittem, hogy megáll valahol, a Tasmánia  déli partján kínálkozó  öblök valamelyikében, ahol biztonságban átvészelheti a viharzónát, de úgy tűnik csak közelebb húzódott a parthoz, pozíciója most  43° 39.83 S, 146° 42.13 E,  az elmúlt négy óra alatt  15,5 mérföldet haladt. A növekvő széllel sebessége is nő, de a valamelyes biztonságot jelentő öbölbejárat a Bruny sziget déli csücskén túl még vagy 35 mérföld, szóval még legalább 6-7 óra. Persze valamelyest előnyt jelent a part takarása nem is annyira a szél, mint a hullámok kialakulása szempontjából, ugyanakkor sötétben radar nélkül hajózni ismeretlen partok közelében nem egy életbiztosítás. Ausztrália nem olyan mint Horvátország, ahol minden ki van tűzve, agyonbójázva, minden szirten áll egy világítótorony, az ausztrálok többet bíznak a tengerészekre, ott élő vitorlázó barátom azt mondja  éjszaka partközelben hajózni nem "seamanslike", szóval  a helyzet nagyon is éles. Nehéz  éjszakája lesz Istvánnak, csak a kompaszban és a még világosban  meghatározott parti iránylatban bízhat, a nyílegyenes rotta ( útvonal) azt mutatja, hogy kézzel kormányoz, miközben vaksötétben száguld előre az egyre viharosabbá váló szélben.

A 10 nappal ezelőtti "ráadás" óta történt egy s más.  Uku Randmaa öt napja sikeresen vette a Storm Bay "kaput". Kissé megviseltnek látszik, fogyott, de nem tűnik kicsit se csüggedtnek.  https://www.facebook.com/goldengloberace/videos/2137873246466499  Egy komoly gondról számolt be, hogy a hajójának fenekét belepték a kagylók, ami sebesség szempontjából rendkívül hátrányos. 

A kötelező megállás után biztosan tartva harmadik helyét, folytatta útját. 

Negyediknek Susie Goodall futott be tegnap https://www.facebook.com/goldengloberace/videos/414154782453088 . Szemmel láthatóan jó a hangulata, pedig eléggé megviselhették a viszontagságok, de ez a kislány szemmel láthatóan vasból van.

 Visszakanyarodnék István 25-ei telefonbejelentkezésére. Örömmel közli, hogy úgy tűnik az antibiotikus kúrával sikerült elaltatnia a fogfájását és bizakodva tekint a tasmaniai megálló felé, ami egyúttal azt is jelenti hogy a verseny fele távját sikeresen teljesítette. Viszont beigazolódni látszik régi elméletem, hogy a hajón mindig elsőre az romlik el ami villannyal megy, utána a mechanika és csak a végén az ember.  Köszönhetően a korábbi boruláskor beömlő víznek, nem működik a Puffinon sem a rövidhullámú rádió, sem a VHF ( URH rádiótelefon).  A rádióállomás sajnos nem korhű, az előírások csak azt kötötték ki, hogy rövidhullámú rádiót vihet magával mindenki akinek van rádióamatőr vizsgája, hisz ilyen készülékek már 50 évvel ezelőtt léteztek, viszont olyan készülékek amik 50 évvel ezelőtt voltak, ma már nem kaphatók. Minden rádió LCD kijelzős, aki ejtett már tengervízbe digitális kijelzőjű akármit, az tudja, hogy akkor annak "annyi". Jelesen István nem tud frekvenciát váltani az adóján, mert nincs ami mutassa, hogy hova tekerte éppen a készülékét. Sajnos az a hajsza ami a rajt előtt volt, egyszerűen a "majdcsak lesz valahogy" kategóriába sorolta a rádióállomással való törődést, pedig csak annyit kellett volna csinálni, hogy az adót valahogy becsomagolni egy uzsonnás műanyag dobozba, de hát ez elmaradt. Súlyos gond az áramellátás szempontjából, hogy nem tölti az akkukat a hidrogenerátor, szóval az áramellátást már csak a szélgenerátor és a kis napelem biztosítja, csak remélni lehet, hogy kitartanak az út végéig. Az már csak hab a tortán, hogy a kazettás magnó se szól már. Holnap ilyenkorra már okosabbak leszünk, hogy Istvánnak sikerült e rendben befutnia a megállóba.

2018. nov. 2. magyar idő szerint 9:00 

 Végülis mint a nyomkövető térképen látszik Kopár István nem ment el a Storm Bay kapuig, hanem beállt shelterbe egy öbölbe. Hogy hogy ment be ide

sötétben radar nélkül, úgy, hogy korábban azt mondta, hogy a rádió iránymérője se működik, arról fogalmam sincs. Ezt az útvonalat tette meg.

Azt mondta a zsűrinek, hogy vasárnapig itt fog állni amíg elmegy a nyomás "odakint".

( Ezt az utolsó képet Péteri László küldte)

 2018. nov. 4. magyar idő szerint 8:57

Kis (nagy) megnyugvás, István felszedte a horgonyt és megérkezett a Storm Bay kapuba. Szóval a féltávot abszolválta. Magyar nyelvű interjú.

https://www.facebook.com/goldengloberace/videos/283721522266486/?multi_permalinks=2205940086328729¬if_id=1541277094599162¬if_t=group_activity

2018 okt. 21. Reggel bekapcsolom a gépet, friss és rossz hír jött  Barry Pickthalltól ( akiről amúgy fogalmam sincs kicsoda és hogy talált rám, de időnként beszámolókat küld a verseny eseményeiről). Szóval a Chichester osztályban pillanatnyilag egyedül szereplő francia Loic Lepage "Laaland" nevű hajója tegnap (20-án)  mintegy 600 mérföldnyire Perthtől, a legközelebbi ausztrál kikötőtől elvesztette az árbocát. A műholdas telefonok kezdeményezett hívás során elsőre nem kért segítséget. Az állókötélzetet elvágta, csak a hajóorr vonszolta a vitorlákat a vízben úszóhorgony gyanánt. Loic 

azt közölte, hogy szükségvitorlázattal megindul a kikötő felé. De aztán jött a következő hívás, hogy sajnos a hajótest is megsérült az árboc kidőlésekor, ezért ha lassan is, de folyamatosan víz hatol be a belső térbe, ráadásul olyan helyen amihez nem lehet hozzáférni. Tehát marad a szivattyúzás, ami az akkumulátorok korlátozott kapacitása miatt túl sokáig nem lehet megoldás, utána következik a kézi szivattyúzás a végkimerülésig, utána pedig a hajó elhagyása, szomorú forgatókönyv. 18:30-kor az EPIRB bejelzett ( olyan automatikus rádióadó, ami ha vizet kap azonnal MAYDAY-t { ami valamikor az SOS volt} ad ) tehát a helyzet komoly, a mentési központ intézkedésbe kezdett a felderítés és kimentés ügyében.  A versenytársak közül legközelebb, mintegy 480 mérfölddel keletre, Kopár István és Tapio Lehtinen vannak a bajbajutott franciához, de gyakorlatilag az, hogy széllel és hullámzással szemben visszavitorlázzanak, miközben az elkövetkező 24 órában átvonul egy viharfront, a saját biztonságukat is súlyosan veszélyeztetné, így ez szóba se jöhet.  Egy másik, a "Long Route"  Földkerülő versenyen résztvevő vitorlázó, Francis Tolan, az Alizes II. nevű hajójával, mintegy 350 mérföldre van északnyugatra a "Laaland" -tól,  a GGR szervezők megpróbálnak kapcsolatba lépni vele. Loic amíg a rádiója, akkumulátorai, kézi VHF készüléke kitart, tud kommunikálni az esetleges légi mentőkkel, tehát talán nincs közvetlen életveszély, de a hajó elvesztése reálisan fenyegető lehetőség. Ebben az esetben csak a túlélőruházatban, a mentőtutajban és abban a bizonyos sokszor emlegetett Grab-Bag-ben reménykedhet a kimentésig.

Mark Slats éjfél körül sikeresen vette a tasmaniai  Storm Bay "kaput" , Így VDH után ő a második, aki a Csendes Óceánra "lépett".

Sikerült kapcsolatba lépnem Ausztrál barátommal, de sajnos nincs rádióamatőr kapcsolata, így nem tud segíteni abban, hogy a "földgolyó" túloldalára kerülés után "relézzen" Istvánnal valaki Ausztrálián át Magyarország és a Puffin közt.

2018 okt. 23. Az ausztrál mentőközpont Boeing P-8A típusú kutató-mentő repülőközpontja koordinációjával a helyszínre érkező japán ömlesztettárúszállító hajó a Shiosai, valamint a korábban említett Földkerülő szólóvitorlás Francis Tolan Alizes II vitorlása sikeresen kimentette Loic Lepaget a Laalandról.  Loic a Shiosai mentőcsónakjába szállt át és a Shioshai vette a fedélzetére. A magára hagyott Laaland, miután a folyamatos vízbehatolást immáron senki nem szivattyúzza, feltehetően  elsüllyedt. 

https://www.youtube.com/watch?v=ny_vkg2uoDw&feature=youtu.be

A canberrai központ ( Joint Rescue Coordination Centre röviden JRCC... nagyon remélem, hogy többet nem kell a nevét említenem ebben a blogban) , mely a mentést koordinálta, köszönetét és elismerését fejezte ki Francis Tolannak, akitől miután a helyszínre sietett, de végülis a JRCC felmentette a mentési tevékenység alól, ezzel az üzenettel búcsúzott: "Az Ön erőfeszítései és törekvései arra, hogy a kihívást jelentő körülmények között  a kért segítséget nyújtsa egy bajbajutott tengerésznek, összhangban van a legnemesebb tengerészhagyományokkal. Hála és köszönet."

Mindeközben Susie Goodall bejelentkezése alkalmával borzalmas viharról számolt be. Elmondása szerint hirtelen tört rá a 70 csomós szél (130 km/h) 13 m magas, szinte függőleges hullámokkal. maga sem tudja hogy sikerült megúsznia borulás nélkül. Hét órán keresztül kormányzott ilyen körülmények közt, mert a szélkormánya feladta a működést. Többször feküdt le teljesen a hajó a vízre az árbocával, állandó rettegésben tartva a tengerészlányt a borulástól és attól, hogy a hasonló helyzetbe került Tomy és Gregor sorsára jut. Mindene elázott, beleértve az ágyát, párnáit és hálózsákját és érzése szerint sokat fogyott, mert sokáig egyáltalán nem tudott enni sem, vagy akár a sisakját levenni miközben rettenetesen fázott és azóta se tud átmelegedni." Soha nem voltak még ilyen ápoltak a kezeim" , viccelődött Susie,  "szörnyen néztek ki, tele vannak sebekkel, vágásokkal, így hát össze-vissza ragasztottam, hogy a sótól védjem a sebeimet" mondta. Amikor a tűrhetetlen állapota miatt menekülőre fogta az irányt északnak fordulva, nem sikerült ugyan megszöknie az idő elől, de legalább kedvezőbb irányból kapta a hullámokat. Ennek következtében talán ő az egyetlen Földkerülő szólóvitorlázó aki egymás után háromszor haladt át a Leeuwin fok hosszúsági körén. " örülők, hogy a hajó még mindig megy" mondta. A vihar ugyan elvonult, de olyan zavart tengert hagyott maga után, hogy szó se lehetet a szélkormány megjavításáról, így továbbra is kézzel kormányoz, ezért csökkent a sebessége, mert csak egy kisebb vitorlát tudott fent hagyni. Mintegy 1000 mérföldet kell még megtennie így a tasmaniai megállóig, ahova várhatóan november elsején fog megérkezni

Igor Zareckij négy órát töltött hajója árbocának tetején, mert az egyik forstágja ( az árbocot a hajó orrához merevítő drótkötél) elszakadt. Ahogy csapatának oroszul beszámolt, " azt hittem ott halok meg, mert láttam ahogy lent a hullámok összeborulnak a hajó fedélzete felett" Amikor végre lemászott az árbocról, minden erő eltávozott a végtagjaiból, muszáj volt lefeküdnie hosszabb időre, hogy visszanyerje az erejét, ezért csak sodródott az utóbbi napokban, de már szerencsére jobban van, az Esmeralda ismét a jó irányban halad.

Jean-Luc két hét előnnyel magabiztosan vezet a második helyezett Mark Slats előtt, nem győzi dicsérni a Hydrowane szélkormányát, " nagy előnye a viharban, hogy nemcsak a hajó kormányára hat, hanem a vízbe merülő lapátja maga is besegít a kormányzásba, ezért rendkívül hatásosan működik" 

Uku Randmaanak úgy tűnik nem volt semmi problémája, várhatóan október 26-én ér a Storm Bay "kapuhoz".

A versenyben toronymagasan vezető Jean-Luc október 5.-én áthaladt a tasmániai "Storm Bay" ellenőrzőponton.

https://www.facebook.com/goldengloberace/videos/2198280877079693/

A filmet nézve a verseny Fb oldalán kérdezték, hogy hogy lehet az, hogy motorozik a versenyző, nos ahogy korábban meséltem 160 liter gázolajat mindenki vihetett magával azzal azt kezd amit akar, amúgy meg ahogy nézem a helyszín nevével ellentétben éppen szélcsendes, motor nélkül csak ácsorogna a hajó. Ezt a helyet minden versenyzőnek érintenie kell, ha nem teszi, kiesik a versenyből. Itt horgonyra kell állni rövid időre, lehetőség van verbális kommunikációra, de se a hajóra nem szállhat senki, se a versenyző nem hagyhatja el a hajót. Amennyiben van elfényképezett filmanyaga azt kiadhatja, majd indul mindenki tovább.

István pillanatnyilag a hatodik helyen áll, az előtte álló Tapio csak kevéssel előzi meg, a létszám immáron mindössze nyolcra olvadt a havariák után. És még a verseny harmadánál tartanak csak.

9.-én István 20 liter édesvízzel kisegített egy angol szólóvitorlázót, aki nem a versenyben vesz részt, de hasonlóan Földet kerül és már alig volt innivalója. A  sors jótéteménye, hogy másnap kiadós eső esett, nemcsak ivóvizet tudott gyűjteni, de végre rendesen tisztálkodhatott is.  Az időjárás szerencsésen alakult a továbbiakban, miután korábban gyakorlatilag mindene elázott ( ez eltekintve a komfortérzettől, különösen a térképek és navigációs  táblázatok vonatkozásában nagy baj) amikor a hajó az oldalára dőlt és sok víz jött be a nyitvahagyott bejárati felső tolótetetőn, próbál szárítkozni, mert támad a penész. A tartalék műholdas telefont használja, mert az első tönkrement a sós víztől. A rövidhullámú rádiója felmondta a szolgálatot, de miután szétszedte és kimosta belülről mindenféle kencékkel, magához tért a készülék, de sajnos pont a leggyakrabban használatos 7 MHz-es sávban továbbra sem tud adni vele, pedig jó lenne a teljes rádióforgalmazást ezen a sávon bonyolítani, úgy tűnik itt a legjobbak a terjedési viszonyok, mert a vevőjével prímán veszi  a hazai üzeneteket ezen a sávon, csak az adójával kénytelen ennél kedvezőtlenebb frekvencián forgalmazni. Üzente Iannak a team managerének, hogy próbálja felvenni a kapcsolatot a rádió gyártójával, hogy tudnak e valami trükköt a tengervíz sújtotta készülék kitatarozására.

Hogy még véletlenül se maradjanak abba a bajok, egy madár letörte az árboccsúcson lévő széljelzőt, de ami a nagyobb baj, nem működik a hydrogenerátor, így az akkutelepet már csak a szélgenerátor és a kis solar panel tölti, ha tartósan nem süt a nap és a szél is legyengül, netán a hydrogenerátornál ha lehet még sérülékenyebb szélgenerátor is megadja magát nagy baj lehet az áramellátással és így a kommunikációval is. A viharban vitorlái sérültek, az orrvitorláról leszakadtak a stágreiterek, ezeket igyekszik pótolni. Dolgozik a dodgeren, ami ugyancsak megsérült, úgy tűnik sikerül eredményt elérnie.  Kis vidámság a sok nyomorúság közt, egyik nap mintegy negyven bálnát számolt össze közvetlenül a hajó körül, csak az volt zavaró, hogy rettenetes büdös volt a levegő amit kifújtak.

Németh Tibi,  rádiós jelentette ma.

"A tegnap esti beszélgetés elég jól sikerült. A következőket mondta el István. Viszonylag nyugodt délelőttje volt ezért elkezdte a károk kijavítását és felmérését.

A fedélzeti nyílás zsanérja eltört ezért ez kijavította. Ugyan voltak problémák a szerszámokkal, mert a fúrógép se működött rendesen. A rövidhullámú rádiót újra szétszedte és szárítgatta, mert lettek hibái. Sajnos mind a 2 db fejlámpája használhatatlan, ami nagyon hiányzik. Közben észrevette, hogy az első navigációs lámpái is tönkre mentek.

Elővette a tartalék VHF rádiót, mert mint kiderült nem tört le az antenna. Találkozott egy halászhajóval és sikeresen ki tudta próbálta, jól működött. Sőt az AIS  jelzője is működik, mert észrevette a halászhajót. Igaz a halászhajó viszont őt nem vette észre, de ennek lehet több oka is lehet, pl. nem látszik ki a magas hullámokból a vitorlás stb.

Még mindig vannak a hajónak olyan részei, amit nem tudott  felderíteni.

Délelőtt mintegy negyven bálna kezdett körözni tíz méteres körben, nagyon érdekes látvány volt, bár nagyon büdös levegőt fújtak ki. Készített nagyon szép képeket.

Nagyjából ezek voltak a tegnapi nap eseményei."

2018. szeptember 23.   Az alábbi Emailt Németh Tibortól kaptam. ( ő az a magyar rádióamatőr aki próbál a lehetőségek szerint kapcsolatot tartani Korár Istvánnal) 

"Tegnap este sikerült Istvánnal a kapcsolat. Szétszedte a rádiót és tisztító folyadékkal lemosta és kiszárította így 
sikerült beszélnünk. Sajnos minden egyéb elektromos berendezése tönkre ment. Jó a rosszban, hogy a jobb oldala
vízben maradt és így a hydronak nem történt baja és tudja tölteni az akkumulátorokat.Tegnap vihar vitorlával ment. De mondta, hogy rövidesen felöltözteti a hajóját és elindul a Tapio után. Sajnos a borulás előtt nyitva maradt résnyire a kabin ajtó és ezért ment be sok víz."

2018. szeptember 24. Emelkedett pillanatok. Az ausztrál központ koordinálta akcióban sikeresen kimentették Abilash Tomyt és Gregor Mc Guckint. Elérte mindkettőjüket az "Osiris"

francia halász járőrhajó és előbb Tomyt majd Gregort is a fedélzetére vette.  A mentést a levegőből követték mind az ausztrál, mind az indiai légierő Boeing P-8 távolfelderítő gépei. Tomy mentésének légifelvétele itt látható https://www.facebook.com/markslatsadventure/videos/2064728253857863 Ahogy a felvételen is látszik, szerencsére az időjárás is kedvezőre fordult, ami nagyban megkönnyítette a mentést. Abilast az Amszterdam szigetre viszik, ahol a hírek szerint jól felszerelt, röntgennel és ultrahangos készülékkel rendelkező egészségügyi állomás van. A két hajót úgy tűnik, legalábbis egyelőre, a sorsára hagyták.

Segítséget kaptam hiányos angol tudásomhoz ausztrál barátomtól. Szóval a "knockdown" ami Istvánnal történt az azt jelenti, hogy a hajó az oldalára dőlt, azaz az árboca a vízre feküdt. Ugyanilyenről számolt be a holland Mark Slats is. Gregor és Tomy viszont 360 fokot borult, ezért szakadtak ki az árbocaik ( és Tomy nyilván ezért zuhant a hátára). A jelentős nyílttengeri tapasztalatokkal rendelkező Larry Pardey, népszerű vitorlás könyvek szerzője szerint csupasz árbocokkal vitorlázni viharban, nagy hullámokon kezdetben élvezetes, de rendkívül borulásveszélyes. Az ír fiú pedig ezt tette a verseny honlapján közölt beszámoló szerint. A Pardey által javasolt megoldás, egy kis viharvitorla felhúzása és vonszolt úszóhorgony az iránytartás végett. Emlékezzünk vissza, Are Wiig "heave-to"-ban borult https://en.wikipedia.org/wiki/Heaving_to ami ugyancsak nem a Pardey által javasolt módszer. Persze "odalent délen" ilyen időjárási körülmények közt, nincs holtbiztos módszer a havaria elkerülésére. Nem véletlen, hogy a modern, gyors sikló hajókkal történő legújabbkori Földkerülő versenyek során, miután a nagyobb sebesség lehetővé tette a legrosszabb időjárási körülmények naptári előfordulási időszakának elkerülését, nem járnak vitorlások az évnek ebben a szakaszában arrafelé.

Abilash Tomy hajója kezelhetetlenül sodródik. Ő viszonylagos biztonságban van, de ágyban fekszik, mert nem tud  mozogni, még enni és inni se. A kommunikációs eszközei egyelőre működnek, de miután nincs áram utánpótlása, az akkumulátorai, műholdas telefonjai lemerülhetnek, ami a mentést a későbbiekben megnehezítheti. Gregor McGuckin az árbocát vesztett hajójával motorral megindult Tomy felé, egyelőre mintegy 100 mérföldre van tőle, nagy kérdés, hogy amennyiben a tenger ilyen állapotban van, mennyire lesz képes egyáltalán odaérni és ha odaért hogy tud segíteni rajta. Uku Randmaa jóval messzebb van, mintegy 400 mérföldnyire, mindenesetre irányban halad, jóesetben utoléri Gregort és együtt talán nagyobb az esély Tomyn segíteniük. Mark Slats ( akit amúgy egy hatalmas hullám lemosott a fedélzetről, de a biztonsági kötél megmentette) sűrű elnézést kér, de nem tud visszafordulni a 40 csomós szél és 15m-es hullámok ellenében, hogy csatlakozzon a mentéshez, ráadásul ő sem úszta meg baj nélkül, egy rázuhanó hullám bezúzta a kabinbejáratot, a hajóbelsőbe behatoló víz elektromos zárlatot és kisebb tüzet okozott, melyet szerencsésen sikerült eloltani, de a továbbiakban kétséges a villamos energiaellátás, ami a kommunikáció miatt létkérdés. A rendező erősen tanácsolta, hogy ebben az állapotban semmi esetre se próbáljon meg visszafordulni segíteni, mert csak növeli az összkockázatot. A rendezőség felvette a kapcsolatot a mentéssel kapcsolatban az illetékes ausztrál központtal, ahol Abilash Tomy mentésére valamilyen terven dolgoznak. Jelenleg egy francia halászhajó van legközelebb, de az is több nap amíg a helyszínre érhet. A 2000 mérföld távolság Ausztráliától lehetetlenné teszi a légi mentést, mert ekkora távolságra az oda-vissza útra épphogy csak elég az üzemanyag, márpedig a mentés folyamatos levegőben tartózkodást igényelne a helyszínen. Hasonló problémával áll szemben az indiai légierő is, akik nyilván különösen a szívükön viselik Abilash Tomy, az indiai haditengerészet fregattkapitányának sorsát.