Kopár István újabb időbüntetést kapott. "Bűne", hogy kissé elnavigálta magát, kétszer bement a NO-GO zónába. Ez most kivételesen nem a pillanatnyi kormány szította menekültellenes hangulatkeltésben gyakran emlegetett övezet, hanem a https://yb.tl/ggr2018# nyomkövető térképen narancs színnel jelzett, 46. szélességi fok alatti rész, melyet a rendező tiltott zónának minősített, feltehetően a fokozott vihar és jéghegyveszély miatt. Úgy tűnik az elsőt, ami csak húsz percig tartott elnézték volna neki, mert a hirtelen szélirány változással volt magyarázható ( ráadásul miután pont a zóna keleti csücskét vágta le egy picit, csak egy perc időeltérés és máris okoz ennyi hibát a hosszúsági koordináta meghatározásában), de második alkalommal 3 óra 20 percet tartózkodott a tiltott területen, ezért 6 óra 40 perc büntetéssel vágták nyakon, mely hozzáadódik ahhoz a 24 órához, amit még a Zöld-foki szigeteknél szedett össze mert telefont használt. Amúgy szilárdan tartja az ötödik helyét Tapio előtt, sőt azt folyamatosan növelni látszik, sajnos Susie ugyanezt teszi vele, az angol kislány mintegy napi 10-30 mérföldekkel jobban teljesít ( na tessék már megint egy terminus technicus amit kisajátított a politika). Ha marad ez a trend, Susie a Horn fokig akár utol is érheti a harmadik helyezett Uku Randmaat.
Ukunak, amikor kicsit megenyhült az idő, kitartó búvármunkával sikerült levakarnia a kagylóknak mintegy 85 százalékát a hajójának fenekéről, amikor észlelte, hogy egy cápa kerülgeti, mire gyorsan visszamászott a hajóra, a további munkát bizonytalan időre halasztva.
A hatodik helyezett finn Tapionak is gondot okoznak a kagylók, jelentősen csökkentve sebességét, ráadásul kifogott egy vihart ami elől Új-Zéland sziklás partjai közeledtével dél felé próbált menekülni, hátránya Kopár Istvánnal szemben egyelőre növekszik.
A hetedik Mark Sinclair lehet, hogy kénytelen lesz "hazaugrani" ( ő ausztrál) Hobartba, mert már a végén jár az ivóvizének, pillanatnyilag esőért imádkozik, mert ha nem tud vizet gyűjteni, a kikötés miatt átkerül a Chichester osztályba.
Igor Zareckíj a nyolcadik helyen jelentősen lelassult, komoly bajai vannak a szakadt forstágja (az árboc csúcsát a hajó orrához rögzítő kötél) miatt, azon kívül az Esmeralda fenekét is belepték a kagylók.
Jean-Luc a beteg árbocát kímélve, amikor nagyon beerősödött a szél lehúzott nagyvitorlával, csak génuával haladt három napig és ahogy jelentette, időnként még abból is betekert egy darabot. A tenger olyan vad, hogy leszakította a hidrogenerátora egyik tartóját, csodával határos módon sikerült a generátort megmentenie és a tartót egy teljesen másra szolgáló alkatrésszel ( az orrvitorla csúszó sínjének kocsijával) helyettesítenie. Ötször mászott fel az árbocra ellenőrizni hogy tart e a javítása, egyelőre mindent rendben talált. Az óvatos vitorlázás során persze valamelyest lassult, a második helyezett holland Mark Slats nagyon lassan, de közelít hozzá, izgalmas kérdés, hogy ha VDH-nak sikerül abszolválnia a Horn fokot, amitől már kevesebb mint 300 mérföld választja csak el, az Atlanti-óceánon az egyre gyengülő szélben képes lesz a a holland a befutó előtt utolérni, mert pillanatnyilag több mint 1000 mérföld vele szemben a francia veterán előnye. Egy fej-fej melletti befutó egy 30000 mérföldes, legalább nyolc hónapig tartó verseny után nem akármilyen élmény lenne.
Tegnap Kopár Istvánnal való együttérzésem és az iránta mutatott tisztelet jegyében kipróbáltam a Pemmicant. Erről van szó.
A hűtve tárolást nem kell komolyan venni.
Állítólag az indiánok találták ki azokra a hónapokra amikor a hó miatt sem vadászni, sem növényeket gyűjtögetni nem lehetett. A húst, többnyire bölényhúst kiszárították, porrá törték, majd zsírral keverték és szintén szárított porrá tört növényi részekkel, bogyókkal elegyítették, majd az így kapott masszát nyersbőrbe varrták. Ez a nagy energiatartamú tartós élelmiszer akár több évet is elállt, a sarki expedíciók, Scott, Amundsen, Nansen, Schackleton is ilyet vittek magukkal a daliás időkben. István egy szponzorától kapott belőle egy nagyobb adagot, engem is megajándékozott eggyel, hogy próbáljam ki. Nos István, alighanem nem véletlenül, a hazai magyar szalonnával kezdte a hideg időbe érve a fokozott kalóriabevitelt ( Évával a feleségével nagy gonddal csomagoltuk napi adagokra a nagy táblát Les Sablesban), ezt a kaját ezek szerint a végére hagyta. Nos, jelentem a pemmican kétségkívül ehető, az éhhaláltól egészen biztosan megvéd. Ahogy feltapadt a számpadlására valamilyen faggyú lehet a hordozóanyaga, ez adhatja a magas kalóriatartalmat neki (szaga szerencsére nincs), szóval felér a szalonnával, de élvezeti értéke meg se közelíti azt. Miután ennek a virsli méretű adagnak megkóstoltam úgy a negyedét ( az együttérzésnek is vannak határai), mégis inkább paprikás szalámit reggeliztem, viszont Szmájli kutya még a tányért is kinyalta utána amikor a maradékot a száraztápjához morzsoltam.
