Hogy kép is legyen ebben a "képtelen" fejezetben, közkívánatra egy a Puffinról, mármint nem a hajóról, hanem a madárról "akiről" a hajó a nevét kapta. ( ezt a mondatot még tegnapelőtt írtam, de szerda este megjöttek az árboctalp alátámasztás beépítésének képei, szóval már nem is annyira képtelen ez a fejezet, de most már nem változtatok a szövegen, érezze mindenki, hogy ezt a blogot az élet írja)Istvánnak nincs szerencséje az időjárással. Rákérdeztem mivel foglalkozik éppen, azt írta leginkább hólapátolással.

Lenézve a Puffinról, hát bizony itt igazi tél van hóval.Az a kegyetlen időjárás az USA keleti partján, hóviharral, -30 °C -al, az utcán jégbe fagyott autókkal, amiről második hete  szólnak a híradások  szerencsére úgy tűnik nem okozott kárt a Puffinon.

Odabent a villanykályha tart elfogadható hőmérsékletet.

Dolgozik a rezgőfűrész, itt ( a bizonyos head ajtó felett), lesz az árboctalp, nyomását kiváltó konzol az ajtófélfa külső és belső oldalán. A mennyezeten az árboctalp csavarjai, balra az árbocra menő kábelek nyílása.

Ez a másik oldal.

A hajón kedden meglátogatta barátja Ian Gumprecht, aki a PB gázhoz segít neki alkatrész beszerzésben.  Istvánnak szüksége van gázszivárgás, gázkoncentráció, kabinhőmérséklet érzékelőkre, melyek automatikusan elzárják a cockpit ládában elhelyezett palackból a gáznak a hajóba jutását bármiféle rendellenesség esetén. Itthon (mármint Magyarországon, tehát nem otthon Floridában) Németh Tibi segítségével megoldódni látszik a magyar rádió hívójel kérdése, szóval szorgos segítők mindenfelé. Mondjuk vannak hátramozdítók is, közéjük tartozom én is aki állandóan kérdésekkel gyötröm, de  egy hajós újságírótól  is kapott számtalan kérdést tartalmazó Emailt, amit ha jól látom a verseny valamennyi résztvevőjének elküldött, nos a kérdések ( nagyrészéről szólt ez a hónapok óta tartó blogfolyam, aki végigolvasta tudna akár válaszolni is) és válaszok közül csak párat idézek:

 - Hogy tervezed az alvást? Képes vagy húsz percenként felébredni, vagy hosszabb alvásokat tervezel?

- Éber szunyókálásokat tervezek. ( legalábbis én így fordítottam a "cat nap"-et)

- Mitől félsz a legjobban ezen a versenyen?

- Hogy rosszul teljesítek.

- Mi a fő célod, az első hely megszerzése, vagy a rendkívül nehéz verseny során szerzett élmény? Mi a legfontosabb neked?

- Első, hogy befejezzem a versenyt, a második, hogy megtegyem a legtöbbet amire a Puffin és én képes vagyok.

-Mi az a valami ami a legjobban fog hiányozni?

- Hát az biztos, hogy nem az autó, vagy a repülő!  És nem is "valami" hanem valakik, a családom. De ha mindenáron ragaszkodsz a kategóriához, akkor  egy száraz és mozdulatlan ágy.

Amíg nem szolgálhatok új infókkal, visszatérek a régiekhez.

Korábban kitértem az élelmezésre, melynek a Földkörüli, legalább kilenc hónapig tartó magányos vitorlázás során nyilvánvalóan kitüntetett jelentősége lesz. Sok bölcsesség testesül meg a mondásban " az vagy amit eszel". Annakidején amikor a MAHART tengerjárókon dolgoztunk, pedig ott nem volt az ember egyedül ( pedig néha milyen jól esett volna) mégis egyik fő napi téma volt a "Mi lesz a mai ebéd?", "Mi ma a vacsora?". Sajnos nem tolonganak a szponzorok, akik amúgy komoly pénzeket költenek az általuk előállított, forgalmazott termékek reklámjára. Ennek a versenynek a reklámértékét kevés országban becsülik nagyra, talán legkevésbé Magyarországon, legalábbis nem kaptam visszajelzést pozitív változásokról a magyar hűtveszárított élelmiszer előállítóval való tárgyalásokról, ha egy-két Emailváltást egyáltalán annak lehet nevezni. Sajnos egyelőre amerikai cég sincs amelyik ingyen adná az élelmet reklám fejében, tehát ez sokba fog kerülni hősünknek. Miután a liofilizált élelem drága, István nem akarja az egész úti készletét ilyenből összeállítani, szóval alighanem nagyrészt hagyományos konzervekkel készülne. Én erre ezt írtam neki: 

"Tegyük fel, hogy hagyományos konzerveket viszel, amikhez nem kell vizet adni  ahhoz hogy fogyasztható legyen mint a modern liofilizált (  freeze dry  food) kajákhoz.  Miért is nem igényel vizet? Mert benne van. Még nem kísérleteztem ki, hogy egy nap hány kilót eszek meg, Judit azt mondja, egy ember, pláne ha erős fizikai munkát végez, szerinte napi 3 kg -ot elfogyaszt. Namármost ez a fogyasztáskész élelem, tehát leves, főétel körettel, nasi, stb. 300 napra ez 900 kg. DE ennek a szárazanyag tartalma csak 500 kg ( de lehet, hogy kevesebb  ki kéne kísérletezni, a  freeze dry gyártója biztos tudja, bár ő meg a reklámban érdekelt...  ),  a többi víz, csak benne van az ételben. Ha viszel 500 kg  freeze dry  foodot és 400 liter vizet ugyanott vagy súlyban. Viszont nem eszel a konzervekkel tartósítóanyagokat, nem cipelsz nehezebb, rozsdásodó konzervdobozokat, hanem könnyű, jól pakolható ( és a gyűjtött esővíz tárolására remekül felhasználható) kannákat, a vized meg szabadon használod fel, mert nincs az élelembe keverve. Ha esővizet tudsz épp gyűjteni, akkor szabadon el tudod dönteni, az ételhez  használod azt vagy tisztálkodásra.  Az esővízzel ugye az  a fő baj, hogy sokáig tart amíg az eső lemossa a sót a vitorláról, sokszor van, hogy a gyűjtött víz enyhén sós. Ez inni rossz lehet, de a liofilizált kajához tán nem annyira. Aztán. Nyilván főzöl rizst, meg tésztát. Ezek főzővize nem épp a leggusztusosabb meginni, de a szárazélelemből ehetőt csinálni kifogástalan. "

 De hát a szükség nagy úr (megint egy régi mondás jut eszembe " eszi, nem eszi, nem kap mást"), István pénztárcája, hacsak nem talál bőkezűbb szponzorokat, aligha fogja a minőség irányába jelentősen eltolni az élelmezést. Persze nem minden versenyző lesz ilyen szorult helyzetben. A franciák alighanem jóltápláltan fognak befutni a célba ( én kívánom nekik, hogy így legyen, Isten tartsa meg őket erőben egészségben, ahogy valamennyi többi indulót is, azzal az apró kiegészítéssel élnék csak, hogy mind István célbaérése UTÁN tegyék ezt), mert abban az országban hatalmas támogatottsága van a vitorlázásnak és benne különösen a szólóvitorlázóknak. Büszke nép, akárcsak a magyar, még akkor is, ha a fociban nem olyan jók mint mi ( hogy elvertük a napokban is az angolokat 6:3-ra, naugye), biztos nem költenek rá annyit. Még a britek azok, akik várhatóan számíthatnak komolyabb szponzorációra, a többiek azt hiszem Istvánhoz nagyjából hasonló "gyalogkakukkok", nem véletlen, hogy a verseny meghirdetése óta a jelentkezők száma nőttön fogy. Mindenki számára "sötét ló"(és ennek senki ne tulajdonítson pejoratív értelmet) az orosz versenyző Igor Zaretzkiy, akiről a verseny honlapján a legrövidebb leírás szerepel, szóval igazából semmit nem lehet róla tudni, ahogy arról sem, az orosz birodalom mögé állt e jelentősebb pénzekkel. De a versenyzőkről, az ellenfelekről még fogok bővebben írni. Visszatérve a "rottára"  ( magyarázat a nem tengerészeknek, a "rotta" a hajónak a térképre bejelölt útirány-vonala), tehát nagyon nagy kérdés az élelmiszer beszerzése, továbbá  Istvánnak nincs még rádióállomása, ez is jelentős összeg, nincs egyetlen(vízbedobáskor automatikusan felfújódó) mentőtutaja sem, pedig a francia előírások szerint kettő is kellene, ahogy  semmiféle hagyományos kamerája sincs amivel a verseny eseményeit megörökíthetné. Ez a kamera dolog az egyetlen aminél (legalábbis véleményem szerint) túlzás ragaszkodni a verseny klasszikus múltidéző jellegéhez, attól, hogy csak hagyományos filmanyaggal működő kamerák használata engedélyezett, nem lesz a verseny korhűbb, viszont ha a versenyzők használhatnák az események dokumentálásra sokkal praktikusabb mai eszközöket, azzal semmiféle versenyelőnyt nem szerezhetnének az 50 évvel ezelőtt indultakhoz képest. (Ha már ennyire ragaszkodunk a retróhoz, a versenyzőknek meg kellene tiltani a mai vitorlás ruházatot is, és csak a fél évszázaddal ezelőtti "ölcájgokban" szabadna versenyezniük.) Az egyetlen ok ami miatt logikát találok a digitális képrögzítő eszközök tiltásában, hogy ezek  jelzik a dátumot, de gyakran a pontos időt is, így a navigációban segédeszközként szolgálhatnak. De talán lehetne valami, ezen a téren "butább" kamerákat találni, mert én pl. azt se tudom szuper 8-as filmkamera, hozzá film és labortechnika létezik e még egyáltalán. A fent szemlézett újságírói kérdésre, mely azt firtatta milyen komolyabb tételek hiányoznak még a beszerzésben, felkészülésben, István megemlítette még a biztosítási fedezetet, szóval lenne még mire költeni a támogatásokat, ha jönnének minél nagyobb számban.

Ennek kapcsán spekuláltam egy darabig, említsem e a folytatását annak, amit az előző rész utóiratában megpendítettem, de aztán úgy döntöttem, hogy nem hagyom a levegőben lebegni a témát befejezetlenül. Ugye nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire fontos lenne, ha minél többen támogatnánk Kopár Istvánt Magyarországról akár kisebb összegekkel is, mert "sok kicsi sokra megy" ( sajnos a "sok"-tól még mérhetetlenül messze vagyunk). De hát akadt persze magyar vitorlázó, akinek meggyőződése, hogy ha István kicsit jobban kelletné magát  a reménybeli magyar szponzoroknak, akkor egy fillérébe se kerülne a verseny, amit persze lehet így gondolni, de ő ennek hangot is adott rosszallólag és egy pletykával próbálta állítást  igazolni. Amikor bátorkodtam feltételezni annak hamisságát azt a frappáns választ adta:  " úgysem tudod megcáfolni, innentől meg kár pörögni rajta" ( mint operakedvelőnek ez jut róla eszembe https://www.youtube.com/watch?v=WKiFyxgIQnM).  Az esetet  tisztázandó jószándékú próbálkozásomra azóta is mélységes csend a beszédes válasz. ( aki az egészre kíváncsi az itt  https://www.facebook.com/groups/1441358829453529/permalink/1996250110631062/?comment_id=2012349185687821&reply_comment_id=2015798332009573¬if_id=1515012231074047¬if_t=group_comment_mention  megtalálja)

Engem továbbra is bosszant ez az érthetetlen inszinuáció ( ha okát keresem, legfeljebb a jólértesültség gyerekes fitogtatása jut eszembe), ami ráadásul kártékony is lehet, mert ezen a héten például csak egyetlen támogató járult hozzá a költségekhez, míg korábban ha nem is bőven de azért hetente ennél többen jelentkeztek. Miután István is olvassa ezt a blogfolyamot, pár napja az alábbi szövegű Emailt kaptam tőle. (Annyira fontosnak tartom, hogy minden esetleges félreértést tisztázó levelét pontosan idézzem, hogy semmit, még az ékezeteket se javítottam bele)

"Szia Vili,

csak most jutottam hozza a blogod atfutasahoz es vesztemre rakattintottam a zaro linkre. Nagyon szukosen allok az idovel is es tobbe ezt a hibat nem kovetem el, mert elkepeszto, hogy miket irnak a hozzaszolok, tisztelet a kivetelnek.

Lasd alabbi masolatot;

1/Nem tudom ki ez a ficko, de nem is akarom megismerni, mert hazudik.

 Egy Nagy Laci nevu BME tanszeki mernok keresett meg a FB-on es ajanlotta fel a segitseget egy eloadas szervezeseben a BME-en. Amit orommel fogadtam hiszen elso diplomamat ott szereztem. Viszont jelezte, hogy a teremert fizetni kell, es erre felkaptam a vizet, mert eloadoi dijat soha sehol nem kertem, viszont nekem se szamoltak fel teremberleti dijat. Egyertelmuen teremberleti dij miatt utasitottam vissza a "meghivast", bar jeleztem, hogy ez a verseny nem a modern hajoepitesrol szol.

Tanulsagos volt eset es tobbe nem fordulhat elo, mert a jovoben messzirol kerulom az ilyen forumokat..termeszetesen ez nem a Te hibad!

Udv.

Istvan"

Nos ahogy jeleztem a támogatók listája ezen a héten csak eggyel szaporodott, ő a nevét nem kívánta megjeleníteni, ilyenkor csak a támogatás összegét teszem közzé.

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

Orbán Péter

Jankó György

Kuzsel Tamás

Vadász László

Dzsiki Ferenc

Bartyik Vilmos

Csikós László

Antal Péter

Radics Gyula

Steve Rakoczy & Liz (De hát azért mi tudjuk, hogy ők az Ausztráliában élő sikeres feltaláló mérnök, Rákóczy István és  felesége Szepessy Piroska  a pearthi egyem kutató professzora)

Tóth Mihály

Szecskő Tamás

Ángyás Orsolya

Anonim 50 $ 

( Ilyen 50 dollárosból elkelne még vagy kétezer darab, szóval csak tessék, csak tessék) Támogatni lehet ITT  http://koparsailing.com/donate/

Folytatása következik.

István Moszkván keresztül tért haza New Yorkba. Ezt írja december 30.-i Emailjében: " I got back to NY last night after a hectic flight via Moscow..."( Hogy miközben folyamatosan le-fel szállnak  a repülők Ferihegyen  a Malév mégis tönkre tudott menni, arra nyilván ugyanaz a magyarázat mint arra, hogy a Dunán le fel mennek a hajók és  a Mahart mégis tönkrement. Ez a nép csak abban erős, hogy a legtehetségesebbjeit elűzze az országból. )

Első dolga természetesen a Puffin volt, megnyugodva állapította meg, hogy a hajón minden rendben van. A képen látszik, hogy mennyivel került feljebb a vízvonal. Az éppen különlegesen enyhe magyar téllel ellentétben New York államnak pechje van, jelenleg, a hőmérséklet -10°C (azóta az időjárás még rosszabbra fordult, a ma esti TV híradóban {jan. 3.} külön említették, hogy az egész keleti parton hóvihar tombol), a hajóban egy elektromos hősugárzó tart  ennél magasabb hőmérsékletet, bár István kivételesen nem a hajóban munkálkodik, hanem igyekszik pénzt, szponzorokat gyűjteni.   Sajnos ez az "egy fenékkel n számú lovat  megülni" tipikus este amikor n>1. Fizikailag dolgozni egy projekt megvalósításán, miközben azt pénzügyileg menedzselni nem egyemberes feladat és bár István gyakorta dicséri a csapatát, de igazából sokszor marad kettesben a "kásaheggyel". Külön gond, hogy a feladat informatikai oldalról való támogatására nincs igazán szakembere, pedig a szükséges anyagok naprakészen tartása, a megcélzott szponzorok felkutatása, adekvát megszólítása, a kapcsolatkeresés és annak fenntartása  ma már jelentős részben elektronikus úton zajlik. Kemény marketingmunka ez és itt István sajnos eléggé magára maradt.

December 31.-én röviddel éjfél körül szedte le őt Floridában a repülőről Éva a felesége, hogy legalább a Szilvesztert együtt töltsék, de január első hetében már lázas tevékenység folyik. Begyűjti a floridai barátai által időközben készített, beszerzett alkatrészeket, elvégzi az azokon még szükséges munkákat. Írtam róla, a budapesti előadásán is említette, hogy az előbbre helyezett árboc deformálta a kabintetőt és ez csak a head ajtó behelyezésekor derült ki. A hibát kiküszöbölendő változtatni kell az árboc belső alátámasztásán, ehhez készült két konzol.

A szélgenerátornak fel kell szereljen  egy csőoszlopot a deckre. Ennek a tartói is elkészültek.A bowden korlátok véglegesítendők, a traweller ( "magyarul" gleitwagen szóval az a sínes csúszka amihez a nagyvitorla bumját a csigasorral behúzzák) sín végeire ilyen praktikus burkolatok készültek, mert minden kötél beleakad ( a probléma ismerős, csak drukkolni tudok Istvánnak, hogy beváljanak a "spécik", én hasonló probléma ellen mindenfélét kitaláltam, de akármit is szereltem fel, akkor is gyakran elakadtak az épp laza kötelek, ez egyedül való vitorlázásnál legalábbis bosszantó, kellemetlen, kiszámított manővereknél súlyosan  havariaveszélyes).

A hidrogenerátort másképp és elsősorban  feljebb (és a korábbi tippemmel ellentétben nem lejjebb) kell szerelni, mert a hajó a becsültnél mélyebbre fog merülni a készletek bepakolása után. Ehhez a "Cimbi" ( Cittel Lajos jeles vitorlázó, egy korábbi részben írtam róla mint István korábbi versenylegénységéről) méretre vágott egy csövet amit a fináncok az Amerikába vezető összes átszállás során, talán lőfegyverre emlékeztető röntgenképe miatt megkülönböztetett figyelmükkel tüntettek ki.

Kicsit visszatérve még az itthoni dolgokra. Sikeres tárgyalás folyt István és Németh Tibor (http://ha7tm.hu/magamrol.htm ) közt a rádiókapcsolat megoldhatóságáról. Istvánnak azon túl, hogy annakidején a  MAHART tengerjárókon rádiós tiszt volt, tehát rendelkezik a szükséges jogosítványokkal, magyar amatőr rádiós vizsgája is van, miután a Salammbô-val való Földkerülése során amatőr állomást használt, amatőr sávon forgalmazott és amatőr hívójele volt, ezeket csak meg kell újítani, ezt Németh Tibor intézi. Tekintettel a honlapján olvasható felkészültségre, bízhatunk benne, hogy a rajt után sem maradunk hírek nélkül hősünk személyes sorsát illetően és nem kell kizárólag a verseny honlapjáról megpróbálkozni kiókumlálni mi is történik éppen a Puffinon.

 Végül idézek István újévi köszöntőjéből: " Keményen dolgozom azon, hogy  a 2015-óta folyó maratonnak továbbra is résztvevője maradjak..."  Mi is van emögött és mi volt idáig?  Nos ahogy a budapesti előadáson elhangzott a verseny rendezője az indulók számát  harminc főben maximálta. Ez a létszám hamar betelt, a később jelentkezők várólistára kerültek, bízva abban, hogy a felkészülés során majd néhányan elkedvetlenednek és beférnek a harmincba. Mára a várakozólista elolvadt, sőt a 30-as keret sincs már betöltve, pillanatnyilag a potenciális indulók huszonnégyen maradtak (!!) és nagyon könnyen elképzelhető, hogy további fogyás is bekövetkezik a rajtig. Pedig ők nem akárkik, mind jeles vitorlázók, de nem feltétlen kell hogy a kurázsi elfogyjon, elég ha csak a pénz fogy el. Szóval drukkoljunk, hogy hősünk bent maradjon a keretben, hogy utána azért drukkolhassunk, hogy győzzön! Ehhez kellenek az adományok.

Az Istvánt pénzadománnyal támogatók listája az elmúlt héten is örvendetesen szaporodott, ami így a pénztárcamegcsapoló Karácsony idején különösen dicséretes.

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

Orbán Péter

Jankó György

Kuzsel Tamás

Vadász László

Dzsiki Ferenc

Bartyik Vilmos

Csikós László

Antal Péter

Radics Gyula

Steve Rakoczy & Liz (De hát azért mi tudjuk, hogy ők az Ausztráliában élő sikeres feltaláló mérnök, Rákóczy István és  felesége Szepessy Piroska  a pearthi egyem kutató professzora)

Tóth Mihály

Szecskő Tamás

Ángyás Orsolya

Támogatni lehet ITT  http://koparsailing.com/donate/

Folytatása következik. (Remélem a támogatói listának is, még egy kis adomány is jelenthet Istvánnak a verseny során egy újabb napra erőt {és mindent lebíró akaratot}adó étkezést. Ha már a hajója neve Puffin mint annak a bizonyos filmbélinek https://www.youtube.com/watch?v=RVZsYTNFYiI) 

Ui. Elmesélek egy szomorú viccet, biztos sokaknak ismerős.

 A pokolban Belzebub ellenőrzést tart. A különböző üstökben különböző nemzetek bűnösei rotyognak. Az első üst körül szögesdrót és ördögök vasvillákkal. 

- Ezek kicsodák?

-Ők az oroszok. Ha valaki ki akar mászni, visszatartja a szögesdrót, ha azon is átmászna visszalökik az őrök.

A következő üst körül se szögesdrót, se őrök, mindössze egy tábla, "Az üstből kimászni szigorúan TILOS"

- Ezek kik?

- Ezek a németek, fegyelmezett népség, betartják a szabályt.

- A harmadik üstnél se szögesdrót, se őrök, se tábla.

-Hát ezek?

- Ezek a magyarok, ha valamelyik kimászna, a többi visszahúzza.

Hogy mért meséltem ezt el? A válasz itt van a D K monogramú hozzászólással kezdődően.

https://www.facebook.com/groups/1441358829453529/permalink/1996250110631062/?comment_id=2012349185687821&reply_comment_id=2015798332009573¬if_id=1515012231074047¬if_t=group_comment_mention

Nagyon szépen  kérek mindenkit ne szóljon hozzá, se pro, se kontra, nem kívánom a történet elburjánzását, pláne eldurvulását. A magam részéről felajánlottam az esetleges félreértést tisztázó közreműködésemet, majd kiderül mekkora sikerrel.

(Kedves Barátaim, Szurkolóim és Támogatóim!

Hadd fejezzem ki legmélyebb köszönetemet a 2018-as Golden Globe Race-hez nyújtott  támogatásotokért!

Keményen dolgozom azon, hogy  a 2015-óta folyó maratonnak továbbra is résztvevője maradjak és támogatásotoknak köszönhetően jó úton haladok. A történelemidéző és igazi nemzetközi verseny rajtjáig kevesebb, mint 190 nap van hátra, de a felkészülés még nem fejeződött be.

Valamennyieteknek izgalmas és sikeres új évet kívánok a csapattagok nevében is!

Álmaid váljanak valóra  2018-ban!

Kopár István
Földkerülő vitorlázó
 A 2018-as Golden Globe Race résztvevője)

Szilveszter még csak holnap van, de egyéb teendőim okán én már ma búcsúzom az évtől.

Emlékeztetek e blog fő alcímére " SZITNYAI JENŐ EMLÉKBLOG".  Idén nyár elején hunyt el a nagyszerű riporter, szerkesztő, újságíró, médiaszemélyiség. Az ő lábnyomain botladozva próbáltam és próbálom ezután is betölteni azt az űrt mely halálával Kopár István legújabb kalandjának  hazai promotálásában keletkezett. A visszajelzések szerint ( melyeket nagyon köszönök ) nem sikertelenül, biztos  nem pont úgy ahogy ő tette volna, én csak a magam módján tudok működni. Ő a szó legjobb értelmében vett tanult profi volt én autodidakta amatőr. Igazából szégyen, hogy egy ilyen jelentős magyar vonatkozású projekt és Kopár István szerény felkínálkozása, hogy a Haza lobogóját dicsőségesem körbehordozza a Föld körül, a magát úton-útfélen "nemzeti" jelzővel fényező, sőt hangsúlyozottan minden elődjétől ezzel a fennkölt címmel megkülönbözető  hivatalnál  süket fülekre talált, médiavisszhangra Szitnyai Jenő halálával esély se maradt, a magyar érdeklődők számára mindössze én maradtam tájékoztatónak,

Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy visszatekintve az évre olvasgattam azt az anyagot, melyet Szitnyai Jenő gyűjtögetett össze halála előtt Kopár István mostani vállalkozásának általa publikálni szándékozott anyagához. Leánya Krisztina küldte el nekem, hogy használjam fel belőle amit célszerűnek gondolok. Bevallom idáig nem sokat foglalkoztam vele, egyrészt megvolt a magam elképzelése hogy fogjak hozzá és hogy folytassam, másrészt nem akartam "idegen tollakkal ékeskedni". Most örömmel látom, hogy nincs olyasmi amit kihagytam, a hangsúly ugyanott van és ha nem is úgy, de nagyjából ugyanazt publikáltam amit a mester is fontosnak tartott. Egyetlen részt idéznék most évzárónak Szitnyai Jenő írásos hagyatékából, címe 

 AZ ELSŐ VIHAR 

"Hatalmas szélviharral érkezett a havazás USA északkeleti államaiba. A Stella 100 kilométer/órás sebességgel söpört végig a Pennsylvania, New Jersey, New York és Connecticut államok határolta területen, 50 millió amerikai épségét veszélyeztetve. A Puffin és kapitánya máris viharba került, jóllehet a Golden Globe Race Földkörüli vitorlásverseny rajtjáig még több mint egy év van hátra...A hajó és Kopár István jól állta az első vihart, igaz, a 100 km-es szelet kergető Stella nem tornyos hullámokkal, hanem térdig érő hóval támadt az USA keleti partvidékére. New York-ra is, ahol a kapitány a márciusi téllel dacolva készíti fel hajóját a 9 hónapos versenyre. New York-ban leállt a közlekedés, 6800 repülőjáratot töröltek, ám Puffin akkor is épül, szépül, ha esik, ha fúj. Kívánjuk, hasonlóképpen vészeljen át minden vihart hajó és gazdája, ha majd az óceáni szelekbe kapaszkodnak a vitorlák.".. 

Nos az ő stílusa tálán csiszoltabb  mint az enyém, én így az újévi jókívánságok idején csak csatlakozni tudok az elhunyt mester utolsó mondatához, ha megengeditek minden olvasó nevében is, Isten nyugtasson Jenő, amit leírtál nem maradt pusztába kiáltott szó.

 Boldog újévet valamennyi olvasónak!

Nálam még Karácsony van, de mire olvassátok e sorokat, már elmúlt 28.-a, lévén a megjelenése e blognak minden hét csütörtöke, ettől csak rendkívüli esetben térek el. Szóval akkor inkább boldog újévet kívánok  minden olvasónak. István  még itt van Magyarországon, valamikor 28.-án (vagy a rá következő napon) repül vissza New Yorkba, szóval mire ezt olvassátok már lehet, hogy úton van itthonról haza Amerikába..

Izgalmas dolgok vannak alakulóban, magyarországi fejleményekkel. Ahogy a korábbi részben sokszor  elhangzott, a versenyszabályok nem engedik csak az 50 évvel ezelőtt is létezett berendezések használatát, így a rádiókapcsolat sem működhet a versenyzők és a szárazföld között másképpen mint az akkor használt rövidhullámú készülékekkel. Namármost ez felvet egy sereg nehézséget. Már a készülék sem egyszerű dolog (pl az a sarkalatos kérdés, hogy vajh valóban az 50 évvel ezelőtt is meglévő rádiókat szabad csak használni, vagy olyanokat amik ugyan maiak de rövidhullámon működnek?), de ami ennél sokkal komolyabb probléma, hogy a rövidhullámú rádiózást jelentősen háttérbe szorította annak a technika fejlődésével bekövetkezett  felesleges volta. Az Internet, a mobil telefónia olyan lehetőségeket teremtett, melyek a rövidhullámú rádiózást a praktikus használatból kiszorították és csak mint hobbi maradt fent, melyet leginkább "őskövületek", megszállottak űznek, egyre fogyatkozó számban. Az "én időmben" a Mahart tengerjárók és az itthon( ha jól emlékszem Érd-Diósd körzetben) működő központi rádióállomás közt állandó rádiókapcsolat volt, mely morze és beszéd ( SSB) üzemmódban tartotta a kapcsolatot. Ez akkoriban korszerűnek számított, mára megszűnt a technika, ahogy a magyar tengerhajózás is. Tehát a gond nem csak az, hogy Istvánnak rövid időn belül be kell szerezi és a Puffinra beépíteni egy feltehetően nem fillérekbe kerülő rádióállomást ( csak hogy érezzük, ha a verseny rendezője egyetért mai készülék használatával, ilyenre lenne szüksége https://www.dnd.hu/index.php?page=reszletek&action=index&id=4291_Icom_IC-M802_mobil_hajoradio__MF-HF_savra_és ebben még nincs benne az antenna és a hangolóegység), de ennél nagyobb gond, hogy kivel, kikkel fog kapcsolatot tartani út közben? Ennek a jelentősége a 300 napra becsülhető magányos hajózás alatt egyáltalán nem elhanyagolható. Mert az, hogy navigációs segítséget nem kaphat  "kívülről" az rendben van ( Más kérdés, hogy hogy lesz ez betartva a minden áron győzni akarók részéről, de ezt most hagyjuk!), de az, hogy bátorítást, a magány feloldását otthoni híreket, a család, a barátok segítségével kap e, az egyáltalán nem mellékes. És ehhez kell egy (vagy több) megbízható parti rádióállomás, ahol emberek azon fáradoznak, hogy naponta meghatározott periódusidőkben rádiókapcsolatot teremtsenek a hajóval, időnként rendkívül nehéz terjedési viszonyok közt.  István megpróbálkozott a régi kapcsolatokkal, megint nem kértem engedélyt rá, de had idézzek egy válaszlevélből:

"Szia István!
Sajnos, el kell, hogy keserítselek, nem tudjuk vállalni a folyamatos kapcsolattartást.
Oka:
- 2018-ban ugyan már betöltöm a nyugdíjkorhatárt, de anyagi okokból tovább dolgozok.
- rádióállomásunk Pakson van és havonta max 2 alkalommal jutok el oda a hétvégeken
- Jani barátom akivel együtt tudtuk volna esetleg csinálni a kapcsolattartást az előrehaladott szklerózis betegsége miatt már nem tud kimenni az állomásra. Egyedül maradtam.
- Más számba jöhető helyettesítőm nincsen."

Eddig elég lehangoló a levél, de szerencsére van folytatása.

"VAN MEGOLDÁS! Egyedül Német Tibor HA7TM és csapata HG7T jöhet számba Magyarországról. Érd városi rádióklub.Őket tartom az egyetlen lehetséges alternatívának. Sőt messze a legjobbak Magyarhonban.
Tibor velem egyidőben kezdett és most ők a legjobbak. Beszéltem Tiborral és van fogadókészség náluk szerencsére".

Hát ez alakul mostanában. István ezekben a percekben (dec. 28. 11:13) egyeztet a témával kapcsolatban Német Tiborral, várom a fejleményeket.

Akik a  http://amapola.blog.hu/ blogomat rendszeresen  olvassák, talán emlékeznek Szatmári Flóriánra, aki annakidején megpróbált rávenni engem a rádióamatőrködésre, de beletört a bicskám a feladatba már az elején. Nos nem volt hiábavaló mégse a megismerkedésünk, mert megkerestem Flórit, aki szívesen vállalta, hogy segít a koordinációban a témával kapcsolatban. Valahogy azt szeretném segíteni, hogy Istvánnak legyen  folyamatos magyar állandó rádiókapcsolata, mely itt e blogban akár bejátszásokon keresztül is nyomon követhető a verseny során. Ez nemcsak a hajó és Magyarország, de kontinensek közti rádiókapcsolat megszervezését is jelenti, hiszen Éva, István felesége Amerikában van, vele a kapcsolatot Magyarországon keresztül kellene tartani. Tisztázandók az utálatos jogi formulák, bár István mint magyar tengerész tiszt aki rádiósként hajózott azokban az időkben, amikor az akkori technikával ez még a mainál nagyobb kihívás volt, mégis különféle hatósági jogosítványok papírozására, hívójel kiadására van szükség, melyet külön bonyolít az, hogy magyar hívójelet vajh hogyan használhat amerikai lobogót viselő hajón és ez vajh hogy fog tetszeni a verseny rendezőjének. Egy "vérre menő" verseny után nagy kérdés az, hogy ki fog egy előtte befutót bármilyen, akár hajánál fogva előrángatott indokkal is óvni és az óvást milyen megfontolások alapján fogja a zsűri elfogadni, vagy elutasítani. Csak azért részletezem ennyire a dolgot, hogy ha valaki mostanára e blogfolyam olvasása közben eléggé elborzadt a hajó technikai felkészítésének nehézségein, akkor gondoljon arra, hogy van még elég másfajta "hab is a tortán".

István  miközben  itthon élvezte a hazai utó-Karácsonyt,  találkozott a számba jöhető segítőkkel. Ilyen például a kronométerek kapcsán már említett óravirtuóz Antal Péter. A biztonság sose árt, miután ( ahogy egy korábbi fejezetben részletesen taglaltam) az órának kulcsszerepe van a hosszúsági pozíció meghatározásánál, ha nincs pontos idő el lehet tévedni az óceánon, jó ha több óra is van a hajón. A zebegényi múzeumtól kölcsönbe kapott és Antal Péter által korábban restaurált Russels kronométer mellé hősünk  két régi időmérő műszerét is újjáélesztette a mester, akiről István ezt írta:

"Antal Péter nem veszített lendületet, s megjavította a már működesképtelen 2x es Földkerulo Seiko karóramat ( mechanikus, Singaporebol 1980-as evek legeleje) és azt az orosz vekkert, amivel a Salammbon ébresztgettem magamat .

 Ezekről így ír a mester ( aki a rengeteg munkával járó javításokért olyan tiszteletdíjat számított fel, mellyel méltán került fel az Istvánt anyagilag is támogatók listájára):

"A Seiko búvár - az elhanyagoltabb volt. Súlyos működési rendellenességet okozott, hogy az automatika felhúzó villájának körmei és a felhúzó kerék fogazása már picit megkopott, és volt egy olyan pozíció, amiből nem fordult tovább - az óra nem húzott rendesen, és mivel ez koronáról nem húzható, így ez igazándiból használhatatlan lett (bármennyit rázhattad-hordhattad, rövid idő után ez így megállt). A szerkezetet már javítgatták eléggé az évtizedek folyamán, még két csavar is hiányzott, de azért ez még messze van a tönkrementtől, talpra tudtam állítani. A felhúzó villa körmeit újra csiszoltam, így már rendben van. A tok szörnyen megviselt és összevert volt, ez fel tudtam csiszolni-polírozni, egyedül a ráma kopott betétje csúf - ezt egyébként lehetne újjal pótolni, az ebayon kapható - de másfél-két hónap, míg postán megjön, ez most nyilván nem fér bele (a használatát amúgy sem befolyásolja). Az üveget csereérettnek ítéltem, nagyon karcos volt - ami nem csak csúnya, de már erősen törésveszélyes is, ilyen mélyen összekarcolt üveg egy viszonylag kis koccantástól is betörhet. Mivel speciális, peremes, a peremnél leszorított üveg, és ilyet megint csak hosszú átfutással lehet csak rendelni (ha egyáltalán...), így egy azonos átmérőjű-vastagságú új síküveget vídiával - lévén, az viszi az üveget - leesztergáltam peremesre, így új üveget kaphatott. A számlap szép, csak a világító festések peregtek ki, ezt pótoltam LC33 világító festékkel, a mutatókat viszont erősen tatarozni kellett - hogy egyáltalán rendesen leolvasható legyen. Átfestettem, majd a világító festést is újra cseréltem, a másodperc mutatót sárgára festettem ki a jobb leolvashatóságért - lévén volt ilyen gyári kivitel is ebből.Most megfelelő pontosságra beszabályozható, felhúz, jól fog járni. A tömítéseket ellenőriztem 5bar-ig (ameddig tudtam), nem eresztenek, remélhetőleg bírni fogja a gyűrődést."

(Természetesen ennél sokkal több { összesen 25 db} képpel dokumentálta a munkát, itt csak néhányat mutattam. Amikor azt olvastam hogy AP esztergált egy új óraüveget összefutott a számban a nyál.)

"A Slava ébresztő nem volt nagyon problémás - csak nagyon elhanyagolt, ezzel valószínűleg tényleg nagyon régóta nem foglalkozott senki (ha egyáltalán valaha is foglalkozott vele...). Tisztítottam még a tokot is alaposan, 
de szervizelés, kenés után teljesen hibátlanul működik - és műszeren kimondottan meglepő pontosságúra beszabályozható - végül is ez egy korrekt, jól kövezett horgonyjárat, egyedül az egyszerű réz billegőből és acél hajszálrugóból adódóan a hőmérséklet és pozíció változásokra lesz érzékeny - de mint ébresztő nagyon is pontos és megfelelő jószág. Csöndesen is jár, nem lesz zavaró." 

Szóval a pontos idővel remélhetően  nem lesz probléma a verseny során

  December 22-én a Lánchíd Rádióban ment le egy telefonriport Kopár Istvánnal, melyet a  "Magyar Tenger" című állandó rovatában készített Szépvölgyi István,  itt meghallgatható  ( http://lanchidradio.hu/videok/197659 ) a lényeg 4:00-nál kezdődik. Értem én, hogy a műsor címe "Magyar Tenger", de a Földkerülést a  Balatonnal keverni nekem olyan mint a tojást a krumplival összeadni ( bár a rakott krumpli kivétel), de lehet, hogy én elfogult vagyok a GGR projekt irányában.  Mindenesetre azt azért érdemes megjegyezni, hogy Kopár István az első magyar aki egyedül kerülte meg a  Földet, és akinek az 1990-91-es, Salammbô-val  egy megállással teljesített  időrekordját mindezidáig ilyen kis hajóval a világon még senkinek sem sikerült azóta se megdönteni.

Az Istvánt pénzadománnyal támogatók listája időközben örvendetesen szaporodott 

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

Orbán Péter

Jankó György

Kuzsel Tamás

Vadász László

Dzsiki Ferenc

Bartyik Vilmos

Csikós László

Antal Péter

Támogatni lehet ITT  http://koparsailing.com/donate/

Folytatása következik. (Remélem a támogatói listának is, még egy kis adomány is jelenthet Istvánnak a verseny során egy újabb napra erőt {és mindent lebíró akaratot}adó étkezést. Ha már a hajója neve Puffin mint annak a bizonyos filmbélinek https://www.youtube.com/watch?v=RVZsYTNFYiI) 

Megvolt hétfőn a találkozó Kopár Istvánnal. Ránk fért volna egy nagyobb terem is, mert csak azért nem mondom, hogy "még a csilláron is lógtak", mert nem volt csillár, de amúgy dugig voltunk. Az az egy hely a Giba mellett (mögötte a tengerész szekcióval) azért üres, mert én álltam fel róla fényképezni, egyébként állhattam volna, mert a meghirdetett hat órára érkeztem, de már tele volt a terem, egy kedves fiatalember adta át a helyét nekem. A másik, hogy az MVSZ elintézte az esemény közlést azzal, hogy   Magyar Sportok Háza, Budapest 1146 Istvánmezei út 1-3., de a többség kedvéért, akik velem együtt alighanem még sose jártak ott, ugyan beírhatták volna a közlésbe, hogy "bejárat a Dózsa György út felől", így sokan, akik a meghirdetett időre pontosan érkeztünk, felkoppantunk egy sorompóra az Istvánmezei úti telekhatáron. Szóval mire odaértem javában folyt már az esemény, a képen balról Ruják István ( a későbbiekben "Ruji") az est moderátora, jobbra hősünk Kopár István.

Sietek megnyugtatni minden olvasót, hogy nem maradtunk le semmiről, kezdetben csupa olyanról volt szó amit a korábbi részekben alaposan elmeséltem, Ruji a technikai felkészülésről a hajó restaurálásáról faggatta Istvánt, majd rátértek a verseny különlegességeire, arra, hogy mindennek olyannak kellene lennie mint 50 éve. Itt kezdett a dolog különösen érdekessé válni, mert számomra is új szempontok merültek fel Ruji megközelítésében. Mik is ezek? Nagyon jól hangzik, hogy minden úgy megy majd, mint 50 éve, de bár a versenyzők akár tehetnek is úgy mintha 1968 lenne, de semmi és senki más rajtuk kívül nem fog így tenni. A világtengereken azóta a hajóforgalom a többszörösére nőtt, az óriás konténerszállító hajók a műszereik által vezetve az optimális irányon haladnak, fel sem tételezik, hogy egy vitorlás nem használ az ütközés elkerülésére AIS berendezést (olyan műszer ami jelzi, ha a hajók veszélyes közelségbe kerülnek egymáshoz), viszont mivel ilyen berendezés 50 éve nem létezett, ezért nem használhatják a versenyzők, különösen azért, mert ezek mindegyike a földrajzi koordináták szerint tájékozódik és tájékoztat, ez a GPS alapú működésük lényege, viszont ez a verseny a hagyományos navigációról szól, ha lenne ilyen a hajókon, a verseny lényege veszne el. Aztán 50 éve különösebben senki nem foglalkozott azzal ki hogyan teszi kockára az életét a tengereken, de azóta nagyot fordult a világ, rengeteg jogszabály lett a vitorlás versenyekre, most derül ki, hogy franciaországi rajttal hivatalosan nem szabad Földkerülő versenyt tartani olyan hajókkal, amikben nincs legalább két darab vízmentes válaszfal továbbá nincs rajtuk két darab(!!) hatszemélyes mentőtutaj! Ezek megoldása a már kész hajókkal lehetetlen. És alighanem a rajtig még számos, korábban nem gondolt nehézség fog kiderülni, amelyek 50 évvel ezelőtt még fel sem merültek volna. Ezen nehézségek leküzdésén a verseny rendezője keményen dolgozik.

A verseny útvonalának áttekintése során szóba kerültek azok a bizonyos "kapuk" ( a térképen pirossal jelölt "gate"-ek), ezekről eddig nem beszéltem.

A versenyzőknek ezeknél az ellenőrző pontoknál be kell jelentkezniük, amennyiben valamelyiket kihagyják, akkor plusz napokban számított büntetőpontokat kapnak. Megtörténhet, hogy, mint István latolgatta, érdemes kihagyni a Kanári szigetek ( az első "Film gate" kapu, a versenyzők által készített filmek kiadására szolgáló hely, valamint a média is itt tudja őket filmezni) kaput és bevállalni a büntetőnapokat, helyette a jobb széllel kecsegtető nyugati kerülést választva. Egy kapu nem hagyható ki semmiképp ( ez a versenyből való diszkvalifikálást okozná) az Ausztrália legdélibb csücske alatt fekvő Tasmánia  beszédes nevű Storm Bay Gate-je ( Storm=vihar), ennek különleges jelentősége van. Ahogy korábban említettem, a modern versenyszabályok, az "élet védelme a tengeren" előírások sokasága nem engedi, hogy modern eszközök ne legyenek a hajókon. Mindeközben ugye a verseny lényege az, hogy ilyen eszközöket nem használhatnak a versenyzők. Ez úgy lett feloldva, hogy minden hajón lesz egy lepecsételt csomag amiben van minden, a modern kornak megfelelő navigációs és biztonsági eszköz és a pecsét sértetlenségét ennél a kapunál ellenőrzik. Ha valaki  menet közben felbontotta, az, miután csomagját ismételten lepecsételik, attól kezdve  a Chichester osztályban versenyez tovább azaz esélytelen már a GGR megnyerésére, de még helyezést sem szerezhet. Azért Chichester, mert Sir Francis Chichester 1966-67-ben egy ausztráliai megállással kerülte meg a Földet, így akik kibontották a csomagjukat azok "megálltnak" minősíttetnek. Aki ezek után ismét csomagot bont az kieseik a versenyből.

A moderátor és a közönség is sok kérdést tett fel. Miután ez egy klasszikus szólóverseny, a versenyzőket parti csapat nem segítheti a navigációban, nem használhatnak műholdas, Internetes  rádiókapcsolatot, nem  kaphatnak a modern versenyekhez hasonlóan taktikai utasításokat a műholdas meteorológiai jelentések alapján a viszonyokat elemző specialistáktól, szóval minden döntést maguknak kell meghozni, gyakorlatilag egyedül a tapasztalatukra és a barométerükre hagyatkozva, még beépített lapátkerekes sebességmérő sem lehet a hajón, kizárólag vontatott logot szabad használni. Külső kapcsolattartásra csak a már 50 éve is létező rövidhullámú rádió engedélyezett. Namármost  a kérdés úgy szólt, hogy annak vajh mi az akadálya, hogy  a parti támogatók  elvégezzék a fent említett elemzést és rövidhullámon adják tovább a versenyzőnek? Erre a kérdésre sajnos nincs jó válasz, mint ahogy arra sem, hogy mi van ha valaki elrejt a hajójában egy kvarcórát és míg a többiek a kronométereik hibáit számolgatják a navigálás során, neki ezzel nem kell vesződnie és tartani a hosszúság meghatározásakor elkövetett hibától, elszenvedni annak következményeit. Mást nem lehet erre válaszolni mint azt, hogy nem lenne szép ha valaki így csalna. Isten ne vegye bűnömül és távol álljon tőlem, hogy általában egy nemzetet gyanúsítsak, de eszembe jutott az a kétségbeesett igyekezet amellyel  az oroszok örökösen igyekeznek "másképp" győzni, ami miatt most legutóbb eltiltották őket doppingolás miatt a téli olimpiától is. Vagy Borisz Onyiscsenko aki a párbajtőrébe kapcsolót rejtett amivel hamis találatokat volt képes imitálni a találatjelzőn, hogy az angol Adrian Parkert legyőzze. De  erre példa az eredeti, 50 év előtti verseny is, melyben  a brit Donald Crowhurst csalt, (erről korábban részletesen írtam) és a végén öngyilkosságba menekült. Csak remélni lehet, hogy a mostani versenyen egyik résztvevő se akar majd "okosban" megoldást találni a győzelemre.

Miután a versenyszabályok nem engedik meg édesvíz előállító berendezés használatát, egyik fiatal vitorlázó rákérdezett az édesvíztelenségre, mely őt a legjobban zavarta a tengerei vitorlázás során. István semmi reménytkeltő megoldást nem tudott mondani erre, sajnos amikor "olyan" az időjárás, az ember ruhája átitatódik sós vízzel, kimosni nincs mivel, fürödni nincs miben, hiába szárad meg a gúnya ( szerencsés esetben, mert hetekig előfordulhat, hogy vízpermet van és a napot még csak sejteni se lehet merre van), a légnedvességet  a test melegével magába szívja a benne lévő só, bármennyire is igyekezett belőle azt kiporolni a gazdája, és ismét csak tapadós, sós nyirokban ázik a bőr.

Arra a kérdésre sincs megnyugtató válasz, hogy is lenne, hogy fizikailag és mentálisan hogy fogja elviselni István a jó esetben is kilenc hónapos út megpróbáltatásait. Ő mindenesetre rendkívül bizakodónak tűnt, bízik magában, bár közölte, "szereti a jó társaságot, de lehet a 300 nap saját magával ebből is egy kicsit sok lesz". Ruji rákérdezett a szólóvitorlázók egyik "betegségére", miután a hajón kevés a gyalogmozgás, a lábak, a comb izomzat a tapasztalatok szerint elkezdenek satnyulni. István ez okból is tartja jobbnak a kormányrúd helyett a kormánykerék használatát, mert az állva kormányzás karbantartja a lábakat, a másik ok pedig, hogy állva kevésbé alszik el az ember. Merthogy itt jön egy apró dolog ami verseny szempontból egyáltalán nem lényegtelen, bőszelekben (tehát amikor hátulról, vagy közel hátulról fúj a szél) a szélkormány sok csellengést (az optimális egyenes iránytól jobbra -balra való kisebb eltéréseket), enged meg, de ha az ember jó erőben van és nem kíméli magát, kézzel kormányoz amennyit csak képes éber ( és ébren) maradni, akkor utat, időt spórol. Mindenki tudja aki versenyzett már vitorlással, hogy gyakran méterek számítanak egy versenyen, egy ilyen hosszú versenyben pedig a sok méter mérföldeket jelenthet. Aki előbb ér el egy frontot (vagy épp előbb menekül el egy elől)napokat heteket nyerhet az ellenfeléhez képest aki meg épp lecsúszott róla (vagy nem sikerült megúsznia). A kormányzás szellemileg nem fárasztja, annyira gépies a tevékenység, hogy közben a fantázia szabadon szárnyal, a "fejbemozi" kiválóan működik. A szellem karbantartsa amúgyis a legfontosabb, talán még a testnél is fontosabb, ha szabad egyáltalán ilyen sorrendet felállítani. Bizonyára segítene izgalmas, érdekes , lebilincselő videofilmek közt, könyvolvasóban tárolt könyvtár kötetei közt válogatni, de sajnos a szabályok a modern eszközök mindegyikét tiltják, kazettás magnó és papírkönyv engedélyezett csak ( ahogy csak szuper 8-as filmkamera, ami szerény véleményem szerint túlhajtása a retronak, egy videokamera ami egy kártyán biztonságosabban eltárol annyi filmet mint egy koffer filmtekercs, semmiben nem könnyíti meg a versenyt, nem ront annak technikailag őseredeti jellegén, ezen az alapon azt is meg kellene tiltani, hogy idegenek kívülről használjanak digitális kamerákat az esemény megörökítésre), ezekből pedig a terjedelem és a súly miatt eléggé korlátosak a lehetőségek. István egyértelműen nem visz magával olyan könyvet amit még soha nem olvasott, az olvasás nem az újdonságok élvezetéről szól, ráadásul könnyű egy bestsellerben csalódni és akkor minek vitte magával, a szemetelés tilalma miatt még ki se dobhatja. Az olvasás a már egyszer átélt gondolatok felidézése, egy kedves olvasmány újraértelmezése, a már-már elfelejtett Rejtő Jenő poénok újraélvezése. ( itt magamra ismertem, gyakorta olvasok újra többedszerre is  könyveket, Rejtőt kiváltképpen, pedig legtöbbjét szinte kívülről tudom)

Ha már szóba került a szemét kidobása, szóval szigorúan tilos, a vitt élelmiszer csomagolóanyagával el kell számolni, ami műanyagnál még csak érthető, de konzervdobozra üvegflaskára is vonatkozik, ami azért eléggé túlzás. A konzervdobozt megeszi a rozsda, visszakerül eredeti természetes vasoxid formájába, az üvegpalackokat meg belakják a tenger élőlényei. Amikor komplett hajókat süllyesztenek el, hogy mesterséges zátonyt alkotva,  a tengerben élő állatoknak élőhelyül szolgáljanak, ez a fajta  környezetvédelem enyhén szólva túlbuzgóság. 

A palack kapcsán a jelenlévő Posta Múzeum képviselője megkérdezte, létezik e még palackposta, István kitérő választ adott, nekem az a kontinensnyi PET palack jutott eszembe ami sodródik a tengereken, még az is lehet, hogy a sokezer milliárd közül pár tucatban levél van, de hát ki az aki kibontogatná őket, hogy elolvassa?

Szó esett még róla, hogy a hajó honnan kapta a "Puffin" nevet, de erről korábban itt http://kopar.blog.hu/2017/09/01/ggr_2018_2_resz részletesen írtam.

Nekem gyanúsan hiányoztak az információk az angol nyelvű Kopárblogban a vitorlákról és az élelmiszer beszerzésről. Nos kérdésemre István elmondta, hogy az engedélyezett vitorlák száma 13, melyek természetesen  nem lehetnek a mai korszerű anyagokból, kizárólag az 50 éve létezett Dacron anyag engedélyezett és a milyenségük ( könnyűszeles, erősszeles, vihar stb) meghatározott. Sajnos nem véletlenül nincs róluk még anyag, Istvánnak még nincsenek megfelelő vitorlái. Továbbá rosszul, egészen pontosan sehogy se áll még élelmiszerforrás dolgában, a tapogatódzó tárgyalásai még levelezés szinten se kecsegtetnek egyelőre áttöréssel, pedig létezik a témában magyar cég, de a hajlandóság és főleg annak mértéke kétséges. A vitorlák és az élelem többmilliós tétel, én fontosnak tartottam a rendezvény végén a megjelenteket anyagi támogatásra buzdítani, ha ezt István tette volna (nem tette volna) akkor ennek esetleg tarhálás jellege lett volna, én viszont nem szégyelltem és a továbbiakban se fogok szégyellni neki "tarhálni", miután semmilyen személyes érdekem nem fűződik hozzá.

A rendezvényen került sor az ebben a blogfolyamban már részletesen tárgyalt kronométerek bemutatására. A kiválasztott Russelst  Farkas Judith http://www.hajozastortenet.iweb.hu/amikor átadta, közölte, hogy múzeumi leltárba tartozó darab, István csak kölcsön kapja, szóval a lényeg, hogy semmi szín alatt se süllyedhet el vele. 

Istvánt Hadnagy Gábor  a MATE ( Magyar Tengerészek Egyesülete) nevében az egyesület lobogóival ajándékozta meg, hogy azért ne csak amerikai lobogó lengjen a Puffinon, ha nem is a "főhelyen", de magyar lobogó is legyen "meghordozva" a föld körül.

 Nagyjából ez történt  december 18-án a Magyar Sportok Házában, igyekeztem pontosan beszámolni. A végén szeretettel búcsúztunk Kopár Istvántól, akit ismét alighanem már csak a verseny után láthatunk színről színre, kivéve azokat akik odautaznak a rajtra Franciaországba jövőre, mert erre szervez csoportot Horváth Csaba, erről  később, ha megkapom a részleteket tőle, beszámolok.

Az Istvánt pénzadománnyal támogatók listája időközben örvendetesen szaporodott ( és az előadás után árusított Kopar Sailing pólók is három híján elfogytak, az a három is csak azért maradt meg, mert kicsi volt mindenkinek)

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

Orbán Péter

Jankó György

Kuzsel Tamás

Vadász László

Dzsiki Ferenc

Bartyik Vilmos

Csikós László

Támogatni lehet ITT  http://koparsailing.com/donate/

Folytatása következik. (Remélem a támogatói listának is, még egy kis adomány is jelenthet Istvánnak a verseny során egy újabb napra erőt {és mindent lebíró akaratot}adó étkezést. ha már a hajója neve Puffin mint annak a bizonyos filmbélinek https://www.youtube.com/watch?v=RVZsYTNFYiI) 

Midőn e sorokat írom (2017, dec. 9.) István épp a párizsi Boat Show szereplője. Na nem egyedül, a jövő évi nagy verseny résztvevőit mutatják be a nagyközönségnek és tartanak tájékoztatót a versenyről. Kell a hírverés, ez a verseny, mely most hogy a rajt a korábbi tervekben szerepló Plymouthból átkerült  Les Sables d'Olonne-ba alighanem többé-kevésbé francia ügy lett, szóval a párizsi Boat Show-n ennek az előadásnak különös jelentősége van. (Don MacIntyre, a verseny rendezője francia feliratos összeállítása itt látható. https://www.youtube.com/watch?v=5I_FraRtan8)

Ezen a tegnapi képen épp Istvánt mutatják be a nagyérdeműnek.

A kivetítőn látható kép az 1990-91-es Földkerülése során készült. Azóta 27 év telt el, ő a 65. életévében jár és az ember azt latolgatja, vajh mennyit romlik a teljesítőképesség ebben a korban? Körötte jövendőbeli ellenfelei állnak (róluk feltétlen akarok majd a későbbiekben beszélni), István a korával egyáltalán nem lóg ki a sorból, a versenyzők nagyrésze bőven a "nyugger" kategóriába tartozik, a korelnök alighanem a francia Jean-Luc van den Heede, ő velem egyidős, 1945-ös születésű, ez bennem kifejezetten jó érzéseket kelt, nem vagyunk még "fél lábbal a sírban", ha egy ilyen öreg csont is belevág a kalandba.

Mint sokszor említettem, az 50-éves jubileumi verseny lényege, hogy minden részletében a retro dominál, csak régi hajók indulhatnak, ugyanakkor  a verseny rendezője új hagyományt akar teremteni, szárnyal a fantázia, onedesign ( tehát egyforma építésű), az 50 évvel ezelőtti győztes Sir Robin Knox- Johnston "Suhaili" nevű kétárbocosát gondolják sorozatban rekonstruálni és váltogatva, egyik évben ilyen, másik évben meg a legújabb építésű hajókkal rendezni a versenyeket, szóval a glóbuszkerülés  utolérni látszik a balatoni Kék Szalag egy korábbi állapotát, amikor egyik évben hajók másikban "sportszerek" versenyeztek. A dolog egyelőre kiforratlan, a "kisminta" a Balatonon nem működött hosszú távon.

Visszatérve a párizsi Boat Show-ra, néhány kép az eseményről.

A versenyzők, bár ahogy elnézem nem teljes számban, nincs itt mind a huszonhárom induló. István a felső sorban az egyetlen hölgyversenyző, a brit Susie Goodall mellett eggyel balra.

Autogram mindenkinek aki a verseny plakátját megőrzi ereklyének.

... van akinek ölelés is jár....

És végre a szabadban sós tengeri levegőn, hajók ( és  megint Susie) mellett.

És hogy ne feledjük hol találkozunk jövő hét hétfőn: 

Kopár István előadást tart 2017. december 18-án 18.00 órától

Itthonról; az Istvánt pénzadománnyal támogatók listája időközben örvendetesen szaporodott egy régi jóbaráttal

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

Orbán Péter

Jankó György

Kuzsel Tamás

Támogatni lehet ITT  http://koparsailing.com/donate/

Folytatása következik. (Remélem a támogatói listának is, még egy kis adomány is jelenthet Istvánnak a verseny során egy kiadós étkezést.) 

Tehát megvolt a hajó tesztelése vízen, különféle szélviszonyok közt. István sajnos nem írt róla mennyire elégedett a hajó vitorlázó tulajdonságaival, ez remélem azt jelenti, hogy mindennel meg volt elégedve, csak a korábbi részben felsorolt technikai  hiányosságok elterelték a figyelmét arról, hogy szóljon a legfontosabbról, mit tapasztalt, a hajó hogy viselkedik amikor szélkormánnyal vezetve, "magára hagyva" falja a mérföldeket. Soha nem felejtem el mennyit panaszkodott naplójában Sir Francis Chichester a kétárbocosára, amit pedig a világ legjobb hajóépítői készítettek a számára azért, mert a hajó rendszeresen megperdült amikor nem kézzel kormányzott, hanem a "Mirandára", az általa alkotott, alighanem a hajózás története során elsőként alkalmazott szélkormányra bízta a hajó vezetését. Amikor Ausztráliába ért, a hajót kiemelve a kiel elejéhez hozzá is toldottak, ettől azt várva, hogy a hajó kiegyensúlyozottabb lesz, de a helyzet alig változott. De reménykedjünk! Végülis a Tradewind szériában épült kipróbált hajótípus, a klasszikus  long kiel stabil menettulajdonságokat sejtet és a hajó felkészítésébe István minden tudását, nem csekély tapasztalatát beleadta. Egy verseny hajóval sokban más mint az egyéb sportversenyek. Még az egyéb technikai versenyszámoktól is rengeteg vonatkozásban különbözik. Nincs olyan autóverseny ahol a pilóta olyan szinten él együtt az eszközével, mint a kormányos a hajójával és nincs még egy versenyszám ami vagy háromszáz napig fog tartani. A hajót nem egy technikai stáb ( mint mondjuk az autóversenyzésben), hanem  a rajta lévő ember tartja működésben, miközben az embert a hajó tartja életben. 

Beállt a tél, a próbautak végeztével a Puffin a mai nap reggelén (ezt most épp 2017, dec. 1.-én írom, de az egyes fejezetek egy hét alatt folyamatosan készülnek, ahogy időm és ihletem diktálja), ismét partra került, hogy István elvégezze rajta a maradék munkákat.

Mert ezek még számosak. A próbaút során bebizonyosodott, hogy a vízvonalat meg kell emelni, különös tekintettel arra, hogy a körülbelül  300 napra tervezett Földkerülő útra jelentős készleteket kell majd felhalmozni a hajón ( erről mint kiemelkedő témáról még fogok beszélni), azaz a Puffin a több száz kilós terheléstől a jelenleginél mélyebbre merül majd. Miután partra került a hajó máris bejelöltetett az új vízvonal. Az, hogy párhuzamos a korábbival azt mutatja, hogy a hajó úszáshelyzetét viszont  sikerült eltalálni. A ma (XII. 2.)kapott képen szép napsütéses idő látszik, nyilván ki kell használni.

István azt írja " meg kell változtatnom a hidrogenerátor pozícióját is". Részleteket nem ír, de feltételezem az egyik korábbi képet nézve, mely menetben mutatja oldalnézetben a hajót, hogy a generátor a hajó hullámokon való bukdácsolása közben ki-kiemelkedik a vízből, ami alighanem szabályzási problémákat okoz. Egy  korábbi  ARC versenyen résztvevő barátom rendkívül kedvező tapasztalatokat szerzett ezzel a fajta hidrogenerátorral. https://www.youtube.com/watch?v=neVaHoW3zdM  Ezt írja róla: DuoGen típus, Sokat nézegettem a témát. A kábeles ( olyan amit vonszol maga után a hajó egy hosszabb kötélen) nagy problémája hogy kiemeléskor életveszélyes mert utolsó pillanatig forog mint az állat. Ezen kívül a nagy halak ráharapnak. Ezt nagyon jól ki lehetett emelni bármikor, néha túl sok volt a villany. És persze ez szélhez is jó, egy másik propellerrel amit adnak hozzá. Lehet István jobban járna egy ilyennel. Persze az az átkozott pénz.....mert nem olcsó. Meggugliztam, több mint 2500 angol font. :( 

Istvánnak további cink anódokat, beszédes nevükön "önfeláldozó fémeket" kell még a hajófenékre szerelni, a víz alatti acél elemek védelmére, melyek enélkül a bronz hajócsavarral a sós vízben galvánelemet alkotva egyszerűen elfogynának.

 A hajó elektromos rendszere is további változtatásokon kell átessen, konkrétan erről ennél többet nem tudok, de miután Istvánnak be kell még szereznie egy rövidhullámú rádió adó-vevőt is, antennával, annak hangoló egységével, földeléssel, alighanem ez is indokolja az elektromos rendszer bővítését. És ezzel nyilván nincs vége a technikai kiegészítéseknek, mert azok sajnos néha még a versenyek rajtja után is folytatódni szoktak. És hiába néz ki kívülről úgy, hogy a verseny 2018 július 1-i rajtjáig még "rengeteg" idő van, az óra könyörtelenül ketyeg (lásd http://koparsailing.com/ Countdown to 2018 Golden Globe Race), perc vesztegetnivaló idő sincs. István így ír  a legsürgősebb elvégzendő munkák felsorolása végén az elkövetkezőkről: "..az.időjaras függvenyeben március végen április derekán szándékozom a Puffinnal  Angliába hajózni."  Szóval a "szálak elvarrására" igazából már csak a három téli hónap van hátra, rendes ember ilyenkor békésen ül a kandalló mellett, hajója kiemelve várja a tavaszt, hősünk meg alighanem a kemény télben is a hajón, a hajóban  fog valamit szerelni, miközben aggódva várja az adományokat, hogy legyen például miből megvennie jövőre a hajózáshoz a legfontosabbat, azt amivel a verseny során a testét életben tartja, az élelmet. Írtam feljebb, hogy erre visszatérek, nos mindenki gondoljon bele, aki csak egy gyengeszeles balatoni Kék Szalagot végigvitorlázott, hogy három napra ( most nem azokról beszélek akik a mai "rohanógépeken" egy nap alatt abszolválták a futamot) mennyi kaját kellett magával vinnie és akkor italról még nem is beszélek, mert a Balaton vize iható (én legalábbis a parttól távolabb bármikor ittam belőle aggodalom nélkül), ellentétben a tengerével. Ehhez lépest Istvánnak majd egy évre kell megtöltenie a hajót élelemmel, itallal. A versenyszabályok ebben a vonatkozásban megengedőbbek, igaz már 50 év előtt is léteztek, tartós élelmiszerek, szóval nem kell sózott disznóhúson és zsizsikes kétszersültön élnie mint a windjammerek legénységének, de azok a versenyzők akiknek anyagi lehetőségei megengedik, itt is előnyben lehesznek. Ha valaki megpakolja a hajóját az olcsóbb konzervekkel, az akár többszörös súlyt is cipelhet magával, mint akinek lehetősége van élelmiszer sűrítményeket,  vízzel ( akár esővízzel) hígítható liofilizált magas tápértékű élelem beszerzésére. Nem kell senkinek magyarázni, hogy az élelem minősége mennyire befolyásolja majd  a versenyzők fizikai és mentális állapotát és ez az a dolog ami csakis és kizárólag pénzkérdés. Míg a hajó technikai felkészítésében lehet "trükközni". Drága gyári felszereléseket sufniban "lekoppintani", nem olyan dizájnos, de  azonos-, sőt, személyes tapasztalat alapján a használó számára még magasabb használati értékű felszereléseket  készíteni. Egy tapasztalt versenyző hajója tele van "spécikkel", olyan dolgokkal amiket ő talált ki saját magának, ezek egyedi holmik és gyakran nem azért, mert nem volt pénze megvenni  a gyárit, hanem  pontosan azért születtek, mert számára használhatóbbak, nota bene, nincs is ilyen a boltban. Sajnos a kaja az nem ilyen. Ha csak valakinek nincs otthon egy kis élelmiszer feldolgozója, természetesen saját laborral, akkor kénytelen a piaci kínálatra hagyatkozni. Meggyőződésem, hogy a büszke franciák ilyen termékeket forgalmazó cégei a reklám fejében kapva kapnak az alkalmon, hogy versenyzőiket maximálisan támogassák, sajnos Istvánnak nem biztos hogy ilyen szerencséje lesz. Levelezéséből tudom, hogy magyar céggel már felvette a kapcsolatot, nevét nem írom, addig nem reklámozok amíg nincs miért. Sajnos ennek úgy kéne működnie, hogy a szponzor maga kínálkozik, de hát ez itt Magyarország, talán már írtam valahol, hogy egy tapasztalt szponzorvadász mondta, hogy nálunk úgy működnek a dolgok, hogy a szponzor azzal kezdi, hogy menyit akar zsebbe visszakapni a támogatásból amit szerez a cégétől.

Néhány kép a betelelt Puffinról ahol a munka nem áll meg.

Ahogy elnézem ez a konyha.

Most meg térképasztal.

A Sailing.hu-n barangolva feltűnt ez a"trailer"  https://www.youtube.com/watch?v=XlQjCzAF7S8

A film annak a Donald Crowhurst-nek a történetét dolgozza fel, aki elrajtolt az 50 évvel ezelőtti Golden Globe Race-en, de szembesülve a verseny, felkészültségéhez képest kivitelezhetetlenségével, valahol a Jóreménység foka előtt visszariadt a déli Indiai Óceán átszelésétől és dél-Amerika partjainál megbújva, hamis pozíciókat adva a rádióbejelentkezések során, meghamisított hajónaplóval gondolta megtéveszteni a versenyrendezőket. A végén azzal szembesült, hogy a hazugság ki fog derülni és ezért öngyilkos lett, bár vannak olyan vélemények is, hogy baleset érte, rossz mentális állapotban, esetleg romlott élelmiszertől megbetegedve vízbe esett és megfulladt. Nos aki ezt a blogfolyamot mint érdekes olvasmányt követte és Kopár István vállalkozására csak mint érdekességre tekint, gondoljon rá, hogy ez egy kifejezetten életveszélyes kaland lesz, hiszen a versenyzőknek ugyanolyan körülmények közt kell végigvitorlázni a távot, mely annakidején az egyébként tapasztalt vitorlázó Donald Crowhurst-öt a halálba űzte.

Végére maradt a mai jó hír, a Magyar Vitorlás Szövetség segítsége révén lehetősége lesz  mindnyájunknak, hogy személyesen találkozzunk  a hónap végén hazalátogató Kopár Istvánnal. 

Időpont: 2017. december 18-án 18.00 órától

Rövid visszatekintés a kronométerkitérő és egyebek után, a GGR 2018 13. rész fejezetcím alatt utolértük a "jelenidőt", eljött a nagy nap 2017 október 10.-e ( egy nappal a Columbus nap után)a déli dagállyal vízrekerült a Puffin.A hajó (ha lehet ilyet hajóra mondani egyáltalán), készen van. Persze "valami" mindig hiányzik a felkészítés során.  Az, hogy Istvánt a Bainbridge cégtől (www.bainbridgeintusa.com) Chis Lang megajándékozta egy falba építhető Plastimo kompasszal

                     A kompasz a cockpit-kabin válaszfalba építve kívülről és belülről.

szép dolog, de a Bainbridge International az USA legnagyobb vitorlaanyag gyártója, esetleg megszponzoráhatta volna a kompasz mellé néhányszáz négyzetméter különböző szelekre alkalmas vitorlaanyaggal is. Persze minden jól jön, így például egy vízen úszóképes túlélőkészlet, mellyel Scott Smile által a LifeCell cégtől (www.lifecellmarine.com) kapott. Minden hozzájárulás számít! A Boat show alatt Istvánnak Brian Clark barátja adott szállást a Beneteau 47-esén, ezzel megspórolhatta a szállásköltséget. Így ír ezekről: "sose voltam gazdag, de barátban, mennyiségben és minőségben milliomos vagyok"  Sörös Jenő sietett vissza New Yorkba, hogy onnan hazarepüljön Toorntóba, de előtte villámvizitelt a Puffinon, hogy sablonokat készítsen néhány asztalosmunkához, amiket Torontóban a műhelyében elkészített és tíz nap múlva az UPS-szel már el is küldte . " Hogy tudnám ezt viszonozni?", írja István. A hajó újjáépítése végülis  két évet vett igénybe, mikor István a megvásárlásakor ennyire saccolta a szükséges időt jól becsülte meg azt. ( arról már nem ír, hogy ez a költségek vonatkozásában is ilyen jól sikerült e)

Minden hajónál izgalmas az első vízretétel. A Puffin ugyan nem egészen új hajó, de annyi minden változott rajta a két év alatt, hogy volt miért izgulni. István azt írja " a jó hír az, hogy úszik", majd mindjárt hozzáteszi " De azért azonnal felmerültek a problémák." A különféle csővezetékek,  a hajó vizespróbái során gondot okoztak. Amikor a cockpitot elárasztotta ( amire a déli tengerek hátulról jövő hullámainál biztosan lehet számítani) a kormányoszlop mellett víz szivárgott a  gépházba, ezért a kifolyó csöveket a gyorsabb kiáramlás végett más nyomvonalon kellett vezetni. A különféle helyekről szívó lábműködtetésű pumpák közt a vákuum megoszlott ezért a vizek nem a kívánt módon áramlottak, azokat szelepekkel kellett elválasztani. És a hibalista folyamatosan nőtt, miközben a hajót könnyű, 6-8 csomós szélben tesztelte. 

Nem volt rá sok idő, mert Floridába kellett siessen, egy teljesen más "ütközetbe" ( a küzdelem a szponzorokért örök és megbonthatatlan) sajnos nem  mondhatta azt, mint korábban, hogy Floridába "hazafelé", mert  a ház ráment a hajóra. Az áldozatot elsősorban Éva a felesége hozta aki lemondott az otthonról amit annyira szerettek és amiben 13 évig éltek és ahonnan 12 nap alatt költöztek egy kedves, de kicsiny és ideiglenesnek szánt lakhelyre.  A szomorú eseménysorozat, a  ház eladása és a költözködés nem sokkal  a hajó vízrebocsájtása után történt.

István Emailjében így ír az érzéseiről: Az 1991-es Horn fok kerülés a Salambóval kemény volt, de akkor  26 évvel voltam fiatalabb és az Úr is kegyes volt hozzám, de a kétszeri költözés rövid idő alatt, miközben  mind én, mind a feleségem súlyos influenzával küszködtünk, a kutyánk meg épp műtétből volt felépülőben, majd akkora kihívás volt. Csak ismételni tudom köszönetemet Floridai barátainknak, Lajosnak, Istvánnak, Patunak, Ilcsinek és Jánosnak, aki lehetővé tették! Első alkalommal történt, hogy visszafelé  New Yorkba az egyvégtében megtett 25 óráig tartó autózás közben nem küzdöttem az elalvással az állandó köhögés miatt. Szerencsére, Puffin a közelmúlt kiadós viharai ellenére sértetlenül és  békésen várt  kikötőkötelein ringatódzva.
Lázasan (szó szerint) kezdtem a a hibalistán szereplő munkákhoz, hogy behozzam a kiesett időt , és a második tengeri próbautat megtegyem, mindössze egy hónappal a vízretétel után. Először is eltávolítottam egy csomó szerszámot és anyagot a hajóról, felkészülve a jelzett hidegfronttal érkező viharos időben való vitorlázásra. A "head" ajtónak a versenyszabályok szerint bent kell maradnia a hajóban ( A "head" a hagyományok szerint a hajóvécé neve, azokból az időkből amikor a tengerészek bizonyos szükségleteiket a hajó orrkosarában alfelüket a tenger fölé  tartva végezték. A modern időkben a név maradt a fürdő-WC fülkére. Miután a verseny a szólóvitorlázásról szól, sok értelme az ajtónak nincs, azon túl, hogy ha egy dologban enged a versenyrendező, akkor mindenki mindent kiszerelne a hajó súlyának könnyítése végett, miközben a cél éppen az, hogy ne "sporteszközök", hanem a szó hagyományos értelmében vett hajók versenyezzenek.), viszont azt megengedték, hogy a szalon étkezőasztalt a verseny alatt a parton hagyjam. Shane, a verseny ausztrál résztvevője, akinek Tradewind hajója  épp a Horn fok előtt vesztette el árbocát, barátságos beszélgetést folytatott Don-nal ( a verseny rendezőjével), hogy vajh mi szükség az intim helyiség ajtajának használatára egy szólóvitorlázónak ( most elképzeltem, hogy véletlen magára zárja, vajh ki fogja kiszabadítani, amikor minden szerszám ami nála van egy guriga WC papír), de Don hajthatatlan maradt és ezért én örökre hálás leszek neki! Merthogy amikor az ajtót a helyére raktam elakadtam, de nemcsak én, hanem az ajtó is, amit nem tudtam becsukni! Az ajtólap íves felső éle, mit egy sablon mutatta azt, amit korábban nem vettem észre, hogy az árboc súlya alatt behajlott a deck. Elsőre kis híján belevetettem magam az immáron majdnem jeges vízbe, de aztán rájöttem milyen szerencsés vagyok, hogy most tanulok a hibámból, nem amikor a Anglia felé vitorlázom az észak-Atlantin. Kíváncsi vagyok Shane ellenőrizte e az ajtósablonnal az árboc feltámasztását mielőtt  az árboca kidőlt."

Folytatása következik.

Itthonról; a támogatók listája időközben örvendetesen szaporodott

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

Orbán Péter

Jankó György

Anélkül, hogy túlzásba vinném a tarhálást, a lehetőség továbbra is minden olvasó számára adott,

http://koparsailing.com/donate/

Kedves olvasók, most az fog történni, hogy előzzük az eredeti kopárblogot  http://koparsailing.com/puffin-yacht-restoration/ ( ha verseny, hát legyen verseny!). Ugye ez a blogfolyam úgy indult, hogy mindazoknak akiknek hősünk ismeretlen volt, több részen keresztül vázoltam az előéletét eddigi kalandjait, ahogy eljutott a legutóbbi kihíváshoz, a Golden Globe Race felkészülési szakaszáig. Ebből vagy tíz rész az István inspirálta és Robert Farrelly, István médiasegítője által szerkesztett angol nyelvű anyag fordítása és általam történt kiegészítése volt. Robert azonban elakadt az élet sűrűjében ( ha jól emlékszem ő igazából tűzoltó és új munkahelye nem hagy neki sok szabadidőt/energiát e feladathoz) és most azt az anyagot fogom többnyire közreadni, amit neki is és más fontosaknak István elküld, ő ebből dolgozik Amerikában, ha majd lesz rá érkezése, én meg itthon. Tehát folytatom ahol a Puffin és István  története  a GGR 2018 12. "kitartás" című fejezettel abbamaradt. Szokás szerint a képanyag Istváné, a szöveg dőlt betűkkel ugyancsak az övé, álló betűkkel az enyém és a fordítással kivételesen magam birkóztam meg.

Életem a versenyzés...ez mára úgy változott, hogy lassan az életemért versenyzek. Valami olyasmit érzek, mint Jack London aranyásó hősei, akik észak gyilkos tele elől menekülnek délnek. Minden napomat csúcsra járatom, az "egyszerre több vasat rakni a tűzbe" napi megszokásommá vált.  Az utóbbi néhány hónapban kapcsolatom a családdal, ismerősökkel barátokkal minimálisra csökkent, így beszámolni se tudtam a történtekről. ( aha, szóval nem csak a Robert a ludas a hírek kiapadásában)

Ezen idő alatt sokminden történt. A Puffin új rigje  ("magyarul" takelázs , azaz a vitorlázat, beleértve  a rudazatot és az álló és mozgókötélzetet) maradéktalanul összeállt, ebben nagy segítségemre volt  Bill Bingham a Seawanhaka Boatyard kíváló szakembere, viszont nem járt meglepetések nélkül. Az új bum egy lábnyival rövidebb mint a régi, ezért a nagyvitorlát ennyivel meg kellett kurtítani. Az új bummal más baj is volt, behúzott állásban belevert az új dodgerbe és még folytathatnám.... Eladó a régi Proctor árboc.

A sorozatos csalódásokat kerülendő, amikor valamely felmerülő problémára nem sikerült azonnal megoldást találnom, azt a túlélési taktikát választottam, hogy valami másba kezdtem. Így Mark Andres javaslatára és közreműködésével kemény munkával átcsiszoltuk a Seahawk fenékfestést amilyen gyorsan csak lehetett. Szerencsére Mark DeNatale és családja is fejest ugrott ebbe a kimerítő munkába.

                               Mark DeNatale-al és Mark Andres-sel  

És a család többi tagjával  Jack és Gage DeNatale-al. teljes az "aranycsapat".

Mire sikerült beszerelnem az új hajócsavart és a hidrogenerátort már október volt.

Az Annapolis Boat Show volt az utolsó esélyem a verseny  előtt, hogy a gyártók közül bármelyiket is sikerüljön valahogy támogatónak megszerezni. New Yorkból Annapolisba és vissza autózni nem egy leányálom, szerencsére régi barátom Sörös Jenő , aki versenyzőtársam volt az ARC '95  ócánátkelés során, csatlakozott hozzám az odaútra, mert Torontóba repült, így New York La Guardia reptéren felvettem útitársanak.Sörös Jenővel Annapolisban.

A Boat Show  látványos volt, de számomra nem hozott nagyobb szponzort, viszont jó volt találkozni a meglévőkkel. Bernie és Scott a Seldentől személyesen hoztak nekem pár hiányzó dolgot a righez és Mark a Seahawk nevében rendezett vacsorán remek prezentációt mutatott be a be az egybegyűlteknek a versenyről.

 Miután nem érkezett tiltakozás a nevek nyilvánosságra hozatala ellen, az alábbiak támogatták ( feltehetően e blogfolyam hatására) a legfontosabbal PÉNZZEL Kopár István felkészülését a Golden Globe Race-re:

Bartha Gábor

Rozs Gergely

Huoranszki Máté

István köszöni, én pedig hasonlóra bíztatok mindenkit. Pénzt küldeni  ITT LEHET. http://koparsailing.com/donate/

  Ez a rész kicsit rövidebb a korábbiaknál, mert háztetőt cserélek (lásd http://amapola.blog.hu/2017/11/21/kedd_451 )  de folytatás a jövő héten.