István Moszkván keresztül tért haza New Yorkba. Ezt írja december 30.-i Emailjében: " I got back to NY last night after a hectic flight via Moscow..."( Hogy miközben folyamatosan le-fel szállnak a repülők Ferihegyen a Malév mégis tönkre tudott menni, arra nyilván ugyanaz a magyarázat mint arra, hogy a Dunán le fel mennek a hajók és a Mahart mégis tönkrement. Ez a nép csak abban erős, hogy a legtehetségesebbjeit elűzze az országból. )
Első dolga természetesen a Puffin volt, megnyugodva állapította meg, hogy a hajón minden rendben van. A képen látszik, hogy mennyivel került feljebb a vízvonal. Az éppen különlegesen enyhe magyar téllel ellentétben New York államnak pechje van, jelenleg, a hőmérséklet -10°C (azóta az időjárás még rosszabbra fordult, a ma esti TV híradóban {jan. 3.} külön említették, hogy az egész keleti parton hóvihar tombol), a hajóban egy elektromos hősugárzó tart ennél magasabb hőmérsékletet, bár István kivételesen nem a hajóban munkálkodik, hanem igyekszik pénzt, szponzorokat gyűjteni. Sajnos ez az "egy fenékkel n számú lovat megülni" tipikus este amikor n>1. Fizikailag dolgozni egy projekt megvalósításán, miközben azt pénzügyileg menedzselni nem egyemberes feladat és bár István gyakorta dicséri a csapatát, de igazából sokszor marad kettesben a "kásaheggyel". Külön gond, hogy a feladat informatikai oldalról való támogatására nincs igazán szakembere, pedig a szükséges anyagok naprakészen tartása, a megcélzott szponzorok felkutatása, adekvát megszólítása, a kapcsolatkeresés és annak fenntartása ma már jelentős részben elektronikus úton zajlik. Kemény marketingmunka ez és itt István sajnos eléggé magára maradt.
December 31.-én röviddel éjfél körül szedte le őt Floridában a repülőről Éva a felesége, hogy legalább a Szilvesztert együtt töltsék, de január első hetében már lázas tevékenység folyik. Begyűjti a floridai barátai által időközben készített, beszerzett alkatrészeket, elvégzi az azokon még szükséges munkákat. Írtam róla, a budapesti előadásán is említette, hogy az előbbre helyezett árboc deformálta a kabintetőt és ez csak a head ajtó behelyezésekor derült ki. A hibát kiküszöbölendő változtatni kell az árboc belső alátámasztásán, ehhez készült két konzol.
A szélgenerátornak fel kell szereljen egy csőoszlopot a deckre. Ennek a tartói is elkészültek.A bowden korlátok véglegesítendők, a traweller ( "magyarul" gleitwagen szóval az a sínes csúszka amihez a nagyvitorla bumját a csigasorral behúzzák) sín végeire ilyen praktikus burkolatok készültek, mert minden kötél beleakad ( a probléma ismerős, csak drukkolni tudok Istvánnak, hogy beváljanak a "spécik", én hasonló probléma ellen mindenfélét kitaláltam, de akármit is szereltem fel, akkor is gyakran elakadtak az épp laza kötelek, ez egyedül való vitorlázásnál legalábbis bosszantó, kellemetlen, kiszámított manővereknél súlyosan havariaveszélyes).
A hidrogenerátort másképp és elsősorban feljebb (és a korábbi tippemmel ellentétben nem lejjebb) kell szerelni, mert a hajó a becsültnél mélyebbre fog merülni a készletek bepakolása után. Ehhez a "Cimbi" ( Cittel Lajos jeles vitorlázó, egy korábbi részben írtam róla mint István korábbi versenylegénységéről) méretre vágott egy csövet amit a fináncok az Amerikába vezető összes átszállás során, talán lőfegyverre emlékeztető röntgenképe miatt megkülönböztetett figyelmükkel tüntettek ki.
Kicsit visszatérve még az itthoni dolgokra. Sikeres tárgyalás folyt István és Németh Tibor (http://ha7tm.hu/magamrol.htm ) közt a rádiókapcsolat megoldhatóságáról. Istvánnak azon túl, hogy annakidején a MAHART tengerjárókon rádiós tiszt volt, tehát rendelkezik a szükséges jogosítványokkal, magyar amatőr rádiós vizsgája is van, miután a Salammbô-val való Földkerülése során amatőr állomást használt, amatőr sávon forgalmazott és amatőr hívójele volt, ezeket csak meg kell újítani, ezt Németh Tibor intézi. Tekintettel a honlapján olvasható felkészültségre, bízhatunk benne, hogy a rajt után sem maradunk hírek nélkül hősünk személyes sorsát illetően és nem kell kizárólag a verseny honlapjáról megpróbálkozni kiókumlálni mi is történik éppen a Puffinon.
Végül idézek István újévi köszöntőjéből: " Keményen dolgozom azon, hogy a 2015-óta folyó maratonnak továbbra is résztvevője maradjak..." Mi is van emögött és mi volt idáig? Nos ahogy a budapesti előadáson elhangzott a verseny rendezője az indulók számát harminc főben maximálta. Ez a létszám hamar betelt, a később jelentkezők várólistára kerültek, bízva abban, hogy a felkészülés során majd néhányan elkedvetlenednek és beférnek a harmincba. Mára a várakozólista elolvadt, sőt a 30-as keret sincs már betöltve, pillanatnyilag a potenciális indulók huszonnégyen maradtak (!!) és nagyon könnyen elképzelhető, hogy további fogyás is bekövetkezik a rajtig. Pedig ők nem akárkik, mind jeles vitorlázók, de nem feltétlen kell hogy a kurázsi elfogyjon, elég ha csak a pénz fogy el. Szóval drukkoljunk, hogy hősünk bent maradjon a keretben, hogy utána azért drukkolhassunk, hogy győzzön! Ehhez kellenek az adományok.
Az Istvánt pénzadománnyal támogatók listája az elmúlt héten is örvendetesen szaporodott, ami így a pénztárcamegcsapoló Karácsony idején különösen dicséretes.
Bartha Gábor
Rozs Gergely
Huoranszki Máté
Orbán Péter
Jankó György
Kuzsel Tamás
Vadász László
Dzsiki Ferenc
Bartyik Vilmos
Csikós László
Antal Péter
Radics Gyula
Steve Rakoczy & Liz (De hát azért mi tudjuk, hogy ők az Ausztráliában élő sikeres feltaláló mérnök, Rákóczy István és felesége Szepessy Piroska a pearthi egyem kutató professzora)
Tóth Mihály
Szecskő Tamás
Ángyás Orsolya
Támogatni lehet ITT http://koparsailing.com/donate/
Folytatása következik. (Remélem a támogatói listának is, még egy kis adomány is jelenthet Istvánnak a verseny során egy újabb napra erőt {és mindent lebíró akaratot}adó étkezést. Ha már a hajója neve Puffin mint annak a bizonyos filmbélinek https://www.youtube.com/watch?v=RVZsYTNFYiI)
Ui. Elmesélek egy szomorú viccet, biztos sokaknak ismerős.
A pokolban Belzebub ellenőrzést tart. A különböző üstökben különböző nemzetek bűnösei rotyognak. Az első üst körül szögesdrót és ördögök vasvillákkal.
- Ezek kicsodák?
-Ők az oroszok. Ha valaki ki akar mászni, visszatartja a szögesdrót, ha azon is átmászna visszalökik az őrök.
A következő üst körül se szögesdrót, se őrök, mindössze egy tábla, "Az üstből kimászni szigorúan TILOS"
- Ezek kik?
- Ezek a németek, fegyelmezett népség, betartják a szabályt.
- A harmadik üstnél se szögesdrót, se őrök, se tábla.
-Hát ezek?
- Ezek a magyarok, ha valamelyik kimászna, a többi visszahúzza.
Hogy mért meséltem ezt el? A válasz itt van a D K monogramú hozzászólással kezdődően.
Nagyon szépen kérek mindenkit ne szóljon hozzá, se pro, se kontra, nem kívánom a történet elburjánzását, pláne eldurvulását. A magam részéről felajánlottam az esetleges félreértést tisztázó közreműködésemet, majd kiderül mekkora sikerrel.