Szitnyai Jenő emlékblog

Kopár István újra a Föld körül

2017 szilveszteri különkiadás

2017. december 30. - A Tengerész

Szilveszter még csak holnap van, de egyéb teendőim okán én már ma búcsúzom az évtől.

Emlékeztetek e blog fő alcímére " SZITNYAI JENŐ EMLÉKBLOG".  Idén nyár elején hunyt el a nagyszerű riporter, szerkesztő, újságíró, médiaszemélyiség. Az ő lábnyomain botladozva próbáltam és próbálom ezután is betölteni azt az űrt mely halálával Kopár István legújabb kalandjának  hazai promotálásában keletkezett. A visszajelzések szerint ( melyeket nagyon köszönök ) nem sikertelenül, biztos  nem pont úgy ahogy ő tette volna, én csak a magam módján tudok működni. Ő a szó legjobb értelmében vett tanult profi volt én autodidakta amatőr. Igazából szégyen, hogy egy ilyen jelentős magyar vonatkozású projekt és Kopár István szerény felkínálkozása, hogy a Haza lobogóját dicsőségesem körbehordozza a Föld körül, a magát úton-útfélen "nemzeti" jelzővel fényező, sőt hangsúlyozottan minden elődjétől ezzel a fennkölt címmel megkülönbözető  hivatalnál  süket fülekre talált, médiavisszhangra Szitnyai Jenő halálával esély se maradt, a magyar érdeklődők számára mindössze én maradtam tájékoztatónak,

Annak kapcsán jutott ez eszembe, hogy visszatekintve az évre olvasgattam azt az anyagot, melyet Szitnyai Jenő gyűjtögetett össze halála előtt Kopár István mostani vállalkozásának általa publikálni szándékozott anyagához. Leánya Krisztina küldte el nekem, hogy használjam fel belőle amit célszerűnek gondolok. Bevallom idáig nem sokat foglalkoztam vele, egyrészt megvolt a magam elképzelése hogy fogjak hozzá és hogy folytassam, másrészt nem akartam "idegen tollakkal ékeskedni". Most örömmel látom, hogy nincs olyasmi amit kihagytam, a hangsúly ugyanott van és ha nem is úgy, de nagyjából ugyanazt publikáltam amit a mester is fontosnak tartott. Egyetlen részt idéznék most évzárónak Szitnyai Jenő írásos hagyatékából, címe 

 AZ ELSŐ VIHAR 

"Hatalmas szélviharral érkezett a havazás USA északkeleti államaiba. A Stella 100 kilométer/órás sebességgel söpört végig a Pennsylvania, New Jersey, New York és Connecticut államok határolta területen, 50 millió amerikai épségét veszélyeztetve. A Puffin és kapitánya máris viharba került, jóllehet a Golden Globe Race Földkörüli vitorlásverseny rajtjáig még több mint egy év van hátra...A hajó és Kopár István jól állta az első vihart, igaz, a 100 km-es szelet kergető Stella nem tornyos hullámokkal, hanem térdig érő hóval támadt az USA keleti partvidékére. New York-ra is, ahol a kapitány a márciusi téllel dacolva készíti fel hajóját a 9 hónapos versenyre. New York-ban leállt a közlekedés, 6800 repülőjáratot töröltek, ám Puffin akkor is épül, szépül, ha esik, ha fúj. Kívánjuk, hasonlóképpen vészeljen át minden vihart hajó és gazdája, ha majd az óceáni szelekbe kapaszkodnak a vitorlák.".. 

Nos az ő stílusa tálán csiszoltabb  mint az enyém, én így az újévi jókívánságok idején csak csatlakozni tudok az elhunyt mester utolsó mondatához, ha megengeditek minden olvasó nevében is, Isten nyugtasson Jenő, amit leírtál nem maradt pusztába kiáltott szó.

 Boldog újévet valamennyi olvasónak!

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr9413534217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pernahajder Campbell 2017.12.30. 16:10:19

Boldog új évet Vili bácsi, és kösz a blogot!

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2017.12.30. 16:12:57

@pernahajder Campbell: Szívesen. Köszönöm szépen, neked is boldogságot és egészséget!

loxodrom76 2017.12.30. 17:28:40

Nagyon szépen köszönöm a tartalmas perceket, melyeket a blog olvasása okozott/okoz!Boldog és egészségben gazdag új évet kívánok!

whale 2017.12.31. 07:50:54

Boldog új évet, Tengerész!
süti beállítások módosítása