Az 1968-as Sunday Times Golden Globe Race, a világon az első földkerülő szóló vitorlásverseny szabályai meglehetősen egyszerűek voltak mind a vitorlázók, mind a szervezők szempontjából, de a jövő évi 50. évfordulós verseny jól meg van pakolva nehézségekkel az összes érintett fél számára.
A rendező az eredeti verseny fő jellemzőinek megőrzésére törekszik, kivétel csak a résztvevők biztonsági felszereltsége, mely a mai követelményeknek kell megfeleljen. Ennek jegyében, nekünk, a versenyzőknek 50 évvel vissza kell forgatnunk az idő kerekét a hajóink felkészítésénél, tiltott minden fél évszázada nem létező eszköz és technológia alkalmazása. Öreg hajókat kellett vásárolnunk és egyedi hajófelújításba kezdenünk, mely gyakran idő és pénzigényesebbnek bizonyult, mint egy új hajó építése. Nem csoda, hogy egy féltucat előzetesen regisztrált jelentkező már kiesett, néhány várakozó listás vitorlázó legnagyobb örömére. Nos, én szívemen viselem a leendő versenyzőtársaim sorsát, de nem annyira, hogy készségesen átadjam nekik a helyem! Így hát továbbra is nyomulok előre a Puffin projekttel az állandó ellenszél ellenére.
Idén a március igazi téli hónapnak bizonyult Long Island-en. Ehhez igazodtam én is, főként a hajó gyomrában dolgozva. A hajóbelső asztalosműhellyé változott. Elhatároztam, hogy megmentem a Puffin cockpitjában az 50 éves tíkfa burkolatot, darabjaira szétszedve és újra összerakva azokat. Dacára egyik barátom, Pete kapitány szakértő segítségének, ez nagyon hosszadalmas és költséges vállalkozásnak bizonyult. E munka során a propán tankoknak is új tárolóhelyet alakítottunk ki. Az eredeti a hátsó lazaretben volt, híján a megfelelő szellőzésnek, én átköltöztettem a cockpit első részébe (a tájoló elé), egyúttal lecsökkentve a cockpit lehetséges elárasztási térfogatát. ( A "lazaret"-re megint nincs jó magyar szavam, valami miatt régen a pestiskórházat hívták így ükanyáink, de itt ez, a tán latin eredetű szó a hajók hátsó részén, a fedélzet alatti tárolóteret jelenti.)
A szükséges anyaggal ismét a Sea Hawk segített ki.
Pete segítségének köszönhetően egyidejűleg más fontos dolgokkal is tudtam foglalkozni. A Puffin előkészítése elérte azt a fázist, amikor az alkatrészek körüli jövés-menés jelentősen megnövekedett. Útra keltem és 2 hét alatt 3000 mérföldet vezettem. Felszedtem az egyedi gyártású kapaszkodó korlátokat, és leadtam az árboc körüli új granny bar (a "granny bar" többé-kevésbé univerzális kifejezés, ezúttal azt az árboc két oldalán álló korlátszerűséget jelenti, aminek az ember a fenekével nekitámaszkodik a vitorlafelhúzók körüli matatás közben, hogy a dülöngélő hajón egyensúlyát megőrizze) és a dodger ( erről már volt szó, az a szélvédő szerű, többnyire átlátszó ponyvaelem ami a hajó orra felől érkező vízpermetet igyekszik távol tartani az előre bámuló hajós arcbőrétől) vázának sablonjait Gary Bass barátomnak a floridai Loxahatcheeben. Felszedtem az egyedi gyártású préselt végű bowdeneket Nance-Underwoodtól a floridai Fort Lauderdale-ben. Felkerestem a Selden U.S. gyárat Charlestonban, Dél-Karolínában, hogy megbeszéljük az új rudazat részleteit. Otthagytam az árbocok vantnijainak eredeti fedélzeti bekötőelemeit mintának az újakhoz a marylandi Annapolisban a Rigging Co.-nál .És tartottam egy előadást is a 2018-as GGR-ről Torontóban a helyi magyar közösségnek.
És ez még csak nem is a teljes lista természetesen, de remélhetően bemutatja dolgos mindennapjaimat. A GGR verseny órája még 435 napot mutat a startig, de én már most teljes sebességgel versenyzek…
Az egyes, különösen nagy erőnek kitett fedélzeti szerelvények a Nance-Underwood féle szerelvénnyel csatlakoznak a már korábbi részben ismertetett belső alátétlemez füléhez,
Marketing körút Torontóban 2.
A torontói előadás külön jutalma, 21 év után találkozom újra a ’95-ös ARC versenyző barátommal, Sörös Jenővel.