Szitnyai Jenő emlékblog

Kopár István újra a Föld körül

GGR 2018 ráadás 25.

2018. december 05. - A Tengerész

2018, 12. 05.

susie_arboc.png

Susise Goodall hajója a DHL Starlight ma  UTC 11 órakor 2000 mérföldnyire a Horn-foktól elvesztette árbocát. Az első hír az volt, hogy bejelzett az EPIRB jeladója ( Ez egy olyan quasi bója, ami automatikusan rádió  vészjelzést ad a hajó pozíciójával, ha vízbe kerül. Én akkor még abban reménykedtem, hogy csak elázott a mentőmellényére erősített jeladó és nincs különösebb baj.) A jelzést először a Falmouth Coastguard ( parti őrség) vette és továbbította a területileg illetékes chilei  tengerészeti mentőszolgálatnak, valamit a verseny rendezőnek. Miután sikerült vele műholdas telefonon kapcsolatot teremteni, a következő derült ki.  A hajó felborult,  ekkor szakadt ki az árboc. A hajótestbe jelentős mennyiségű víz hatolt be, amiről elsőre azt hitte  az angol lány, hogy a test is sérült, de szerencsére  ez nem történt meg, mind a hajótest, mind a fedélzet ép. Szükségvitorlát nem tud készíteni, mert úgy tűnik az ehhez valókat is elvitte a tenger a deckről. A hajó az orrán át borult, a lány aki a kabinban tartózkodott egy időre elvesztette eszméletét a zuhanástól, sérülései is vannak, zúzódások, nyílt sebek és egy púp a fején, a versenyrendező orvosi szolgálata megpróbál a távolból tanácsokkal segíteni. Azt mondta azonnali életveszély nincs, mert több víz nem ment a hajóba, mind a nyílászárók, mind az ablakok sértetlenek. A baleset előtt  a szélkormány megsérült, lehúzta a nagyvitorlát és kirakott hátra egy úszóhorgonyt, majd visszatért a kabinba hogy átvészelje a bajos időt. Ekkor következett be a borulás. Miután visszatért a fedélzetre akkor szembesült a károkkal. Hangja a telefonban szenvedélyes volt, de összefogottan beszélt, úgy tűnik kontroll alatt tartja a helyzetet. A szél valamelyest enyhült a havaria óta, már "csak" 45 csomó körüli, a vihar gyorsan vonul el kelet felé. ( kérdés Uku hogy fogja átvészelni) 

A hozzá legközelebb, mintegy 400 mérföldre lévő Uku Randmaa hasonló időjárási viszonyokkal küzd, semmiképp se tud visszafordulni ebben az időben széllel szemben megtalálni és kimenteni Susiet, viszont Kopár István pozíciója ennél sokkal szerencsésebb, tőle  nyugatra 750 mérföldnyire  van, bőszéllel haladva hat nap alatt elérheti a lányt. A chilei mentőközpont felvette a kapcsolatot egy, a DHL Starlighttól 480 mérföldnyire délnyugatra haladó  hajóval, melynek parancsnoka közölte, hogy két nap alatt tud a helyszínre érkezni. Don McIntyre, a verseny rendezője jelezte, hogy óránként tartja a telefon kapcsolatot Susieval. 

2018, 12. 06.  A mentést koordináló központ jelentése szerint Susiet a Hong Kongaban bejegyzett 38000 tonnás "Tian Fu" nevű ömlesztettárú-szállító hajó fogja menteni. Előreláthatólag  sötétben fog a helyszínre érni, ezért a hajó parancsnoka azt közölte, hogy a mentéssel mindenféleképpen megvárja a nappalt. Susie jelenleg felkészül hajója elhagyásra, mely többféleképpen történhet, használhatja üzemképes mentőtutaját, ha az idő tovább enyhül, a mentést végző hajó akár mellé áll Susie hajójának, aminek motorja üzemképes, tehát közös manőver is elképzelhető, de a legvalószínűbb, hogy a kínai hajó lerakja a mentőcsónakját és arra veszi át az angol versenyzőt. A döntést, mely leginkább az éppen uralkodó időjárástól függ a mentést végző hajó kapitánya fogja meghozni. Felrémlett bennem, hogy ha a hajónak van nehézdaruja, akár fel is vehetné a DHL Starligtot a deckre, de ez alighanem ötlet szinten marad. A tengeren az élet mentése mindenkinek kötelessége, de a "vagyonmentés" már üzleti vállalkozás, arra senki sem kötelezhető, különösen nem egy meghatározott feladatot teljesítő kereskedelmi áruszállító hajó. Mindenesetre az ember szíve vérzik amikor ottmarad az elemek prédájára egy ilyen gyönyörű hajó, mint  a  Starlight. (most direkt lehagytam róla a szponzor előnevet, holtában legyen már legalább ő maga)

2018, 12. 07. Susiet  a Tian Fu szerencsésen "kidaruzta".  Várhatóan öt nap múlva a chilei Punta Arenasban fogják partra tenni. Úgy tűnik gyönyörű hajóját a sorsára hagyták. :((

susiet_daruzzak.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr9314439544

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.12.06. 21:54:36

Ez a baleset vajon a körülmények szerencsétlen összjátéka, vagy emberi hiba, miatt következett be, kérdezi egy száraz földi.

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2018.12.06. 22:39:06

Az embertelen tengeri körülmények miatt.

Gondolj bele: ha fél éve egyedül hánykolódsz egy kis vitorláson, kitéve az elemek harcának, akkor van-e értelme a kérdésednek?

Hajóztál-e a tengeren vagy akár a Balatonon viharos szélben (nem terhellek Beaufort skálával) méteres hullámokban?
Azért kérdezem, mert ahol a versenyzők tepernek, ott nem mediteránn éghajlat van, viszont nem ritkák a 6-8 méteres hullámhegyek, hullámvölgyek.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.12.06. 23:17:29

@Jakab.gipsz: Csakis az elemek és a körülmények szerencsétlen összejátszása. Az angol lány parádésan teljesített idáig és a többiek is akik hasonló módon estek ki korábban vétlenek a balesetükben. Az igazság az, hogy egy ilyen verseny istenkísértés, orosz rulett. A legkeményebb fizikai és technikai állóképességi verseny ami csak elképzelhető, ehhez képest az Everest megmászása (ahol azért már jónéhányan otthagyták a fogukat) gyerekjáték. Nem véletlen, hogy már az elején kiállt egy ausztrál, Kevin Farebrother, aki egymás után kétszer mászta meg az Everestet.
@Paduc: Ne b@szd már le a kérdezőt légyszíves! Mondta, hogy szárazföldi. Főleg nekik szól ez a blog, mert a "vájtfülűek" úgyse innen informálódnak, ott van a verseny hivatalos honlapja (igaz angolul, nekem se megy könnyen). Pont azért igyekszem köznyelven fogalmazni, ahol meg muszáj szakszavakat használni ( szakma számára idegesítően) magyarázni ( kapok néha érte kritikát, de jól tűröm), hogy azok akik idáig távol voltak szeretett sportunktól, kicsit felfedezzék az ízét. Ez itt nem egy "elefántcsont torony".

Jakab.gipsz 2018.12.06. 23:39:17

@A Tengerész: Kösz, tényleg "száraz földi patkány", vagyok, az előzmények elolvasását követően már sejtettem miről van itt szó.

Ez a verseny valóban óriási teljesítmény, + szerencse kérdése, csak hát szerencséje csak annak van aki ott van.

Ha pedig bele gondolunk a távolságokba, kiráz a hideg. pl. Bp-Berlin kb. 1000 km. autópályán.

U.i. Légy szíves folytasd a tudósítást.

Paduc · http://fontosmondatok.blog.hu 2018.12.07. 08:33:03

@A Tengerész: Igazad van Fedélzetmester, elnézést mindenkitől!

ostvan1 2018.12.08. 00:04:27

Még annyit: 28 hajós adott bejelentkezést a versenyre. 10 már elindulás előtt visszalépett. 18-an indultak. Mostanra ténylegesen versenyben maradt 5 hajós és van még 2, aki lemondott a megállás nélküli földkerülés címről, Ők, egyik már megállt, a másik meg pár napon belül meg fog állni javítani a hajót. Szóval mind a 28 jelentkező - a tudásuk, tapasztalatuk alapján - alkalmas lett volna a győzelemre. A most kiesett Susie Godall is nagyon stabilan ment eddig. Aztán jött az a hullám, ami a kb 10 méteres hajót hosszában megforgatta. Őszinte tiszteletem azoknak, akik még állják a tengert. Kopár Istvánnak közel 2700 mérföldet kell megtenni a Horn fokig. Utána - talán - nyugodtabb vizek várnak rá.

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.12.08. 00:20:31

@ostvan1: Honnan van a 28-as szám? Emlékeim szerint 30 főben maximálták az induló létszámot és ez rövid idő alatt betelt. Váró listán voltak még néhányan, akik aztán bekerültek a keretbe, ahogy a 30-ból elkezdtek fogyni a felkészülés alatt a jelentkezők.

ostvan2 2018.12.08. 08:52:58

Lehet, hogy egy későbbi időpillanatra emlékszem, Amikor már csak ennyien voltak. Köszönöm a pontosítást.
süti beállítások módosítása