Az 1968-as Sunday Times Golden Globe Race, a világon az első földkerülő szóló vitorlásverseny szabályai meglehetősen egyszerűek voltak mind a vitorlázók, mind a szervezők szempontjából, de a jövő évi 50. évfordulós verseny jól meg van pakolva nehézségekkel az összes érintett fél számára.
A rendező az eredeti verseny fő jellemzőinek megőrzésére törekszik, kivétel csak a résztvevők biztonsági felszereltsége, mely a mai követelményeknek kell megfeleljen. Ennek jegyében, nekünk, a versenyzőknek 50 évvel vissza kell forgatnunk az idő kerekét a hajóink felkészítésénél, tiltott minden fél évszázada nem létező eszköz és technológia alkalmazása. Öreg hajókat kellett vásárolnunk és egyedi hajófelújításba kezdenünk, mely gyakran idő és pénzigényesebbnek bizonyult, mint egy új hajó építése. Nem csoda, hogy egy féltucat előzetesen regisztrált jelentkező már kiesett, néhány várakozó listás vitorlázó legnagyobb örömére. Nos, én szívemen viselem a leendő versenyzőtársaim sorsát, de nem annyira, hogy készségesen átadjam nekik a helyem! Így hát továbbra is nyomulok előre a Puffin projekttel az állandó ellenszél ellenére.
Idén a március igazi téli hónapnak bizonyult Long Island-en. Ehhez igazodtam én is, főként a hajó gyomrában dolgozva. A hajóbelső asztalosműhellyé változott. Elhatároztam, hogy megmentem a Puffin cockpitjában az 50 éves tíkfa burkolatot, darabjaira szétszedve és újra összerakva azokat. Dacára egyik barátom, Pete kapitány szakértő segítségének, ez nagyon hosszadalmas és költséges vállalkozásnak bizonyult. E munka során a propán tankoknak is új tárolóhelyet alakítottunk ki. Az eredeti a hátsó lazaretben volt, híján a megfelelő szellőzésnek, én átköltöztettem a cockpit első részébe (a tájoló elé), egyúttal lecsökkentve a cockpit lehetséges elárasztási térfogatát. ( A "lazaret"-re megint nincs jó magyar szavam, valami miatt régen a pestiskórházat hívták így ükanyáink, de itt ez, a tán latin eredetű szó a hajók hátsó részén, a fedélzet alatti tárolóteret jelenti.)
Miután megvásároltam a hajót, ezt találtam a tikfa burkolat alatt.
Első lépésként ki kellett takarítani az egész szétrohadt rétegelt furnérlemezt a tönkrement burkolat alól.
Következő lépésként darabokra szedni és lécenként megtisztítani.
Aztán felragasztani az új hordozó lapra.
Aztán fugázni. Peter kapitány Sikaflexszel végzi.
Valamikor régen a fedélzet ténylegesen vízzáró deszkázat volt, akkor erre a műveletre kátrány-viasz keveréket használtak és kivételesen e műveletre is van szép magyar szó a "dugarolás". Miután a fedélzeten a látszó fák mára díszburkolattá váltak, eredeti funkciójukat elvesztve már csak látványelemek ( eltekintve néhány klasszikus fahajótól) a művelet leginkább a csempefugázásra emlékeztet, ezért tekintettem el a "dugarolás", ide túl flancos, kifejezéstől.
A felújított darab visszaszerelés előtt.
Bizonyos dolgokon néha fennakadok. A hajó felújításának nyilvánvaló célja, hogy István megnyerhesse vele a Földkerülő versenyt. Ebből a szempontból nulla a jelentősége annak, hogy a kabinbejárat előtti padló mivel van burkolva, sőt a fedélzethez hasonló érdesített műanyag talán még szerencsésebb is lenne. De NEM, ő ragaszkodik az elképzelhető legmívesebb megoldáshoz. Szóval minden szempontból tökéletességre törekszik. Belegondolva megértem. Kevés dolog van ami nagyobb erőt adna bármely vállalkozáshoz, mint a hozzá vezető eredményes, kemény munka okozta megelégedettség érzése. Valahányszor leülök a hajóm szalonjában gyakorolni a harmonikán, mindig elégedetten nézek a magam esztergálta, díszes mahagóni oszlopra, meggyőződésem, hogy ilyenkor elpusztul bennem párszáz rákos sejt. István ahányszor kilép a cockpitba, eszébe fog jutni barátja Peter kapitány, ahogy lelkesen dolgozik a tikfa padlón és ez mindig hozzátesz kicsit a versenyben a legfontosabbhoz, a kitartó eltökélt elszántsághoz.
Az új propán palack-tároló kialakítása a cockpitban
A cockpit tároló-ülőpad ládák vízkifolyóit üvegszállal erősített csőidomok belaminálásával vezettem át a gázpalack tárolón, elzárva az esetleges gázszivárgástól. (Az a piros izé a tárolóbox fenekén alighanem egy elektromos hősugárzó, ami a hideg időben a műgyanta kötését segíti, alatta a háztartási alu fólia meg hőtükör.)
A szükséges anyaggal ismét a Sea Hawk segített ki.
Pete segítségének köszönhetően egyidejűleg más fontos dolgokkal is tudtam foglalkozni. A Puffin előkészítése elérte azt a fázist, amikor az alkatrészek körüli jövés-menés jelentősen megnövekedett. Útra keltem és 2 hét alatt 3000 mérföldet vezettem. Felszedtem az egyedi gyártású kapaszkodó korlátokat, és leadtam az árboc körüli új granny bar (a "granny bar" többé-kevésbé univerzális kifejezés, ezúttal azt az árboc két oldalán álló korlátszerűséget jelenti, aminek az ember a fenekével nekitámaszkodik a vitorlafelhúzók körüli matatás közben, hogy a dülöngélő hajón egyensúlyát megőrizze) és a dodger ( erről már volt szó, az a szélvédő szerű, többnyire átlátszó ponyvaelem ami a hajó orra felől érkező vízpermetet igyekszik távol tartani az előre bámuló hajós arcbőrétől) vázának sablonjait Gary Bass barátomnak a floridai Loxahatcheeben. Felszedtem az egyedi gyártású préselt végű bowdeneket Nance-Underwoodtól a floridai Fort Lauderdale-ben. Felkerestem a Selden U.S. gyárat Charlestonban, Dél-Karolínában, hogy megbeszéljük az új rudazat részleteit. Otthagytam az árbocok vantnijainak eredeti fedélzeti bekötőelemeit mintának az újakhoz a marylandi Annapolisban a Rigging Co.-nál .És tartottam egy előadást is a 2018-as GGR-ről Torontóban a helyi magyar közösségnek.
És ez még csak nem is a teljes lista természetesen, de remélhetően bemutatja dolgos mindennapjaimat. A GGR verseny órája még 435 napot mutat a startig, de én már most teljes sebességgel versenyzek…
Garry egyedi kivitelezésű külső kapaszkodó korlátja.
...és a Granny bar belső változata.
( Itt a mennyezeti kapaszkodó a "granny bar" azaz nagymama kapaszkodója, hát amikor hánykolódik a hajó, nem kell ingatag nagymamának lenni, bizony elkél a kapaszkodó a fiatalnak is.)
Az egyes, különösen nagy erőnek kitett fedélzeti szerelvények a Nance-Underwood féle szerelvénnyel csatlakoznak a már korábbi részben ismertetett belső alátétlemez füléhez,
majd a közbenső vízszintes bútorelemen áthaladva csatlakoznak a belső válaszfalhoz.
Nem egy szokásos megoldás, de nyilván egy meglévő hajónál nem volt lehetőség a hajó héjába belülről hosszan belaminálni egy lemezt ami átmegy a fedélzeten és ahhoz rögzülnek mondjuk az árbocot tartó drótkötelek. Mindenesetre elég masszívnak látszik, hogy a "minden tart mindent" elv jegyében kibírja a tenger okozta fedélzeti traumákat. Amiről István korábban beszélt, ilyenkor dől el kinek milye törik-szakad majd a verseny során.
A végeredmény megfelelőnek tűnik.
Marketing körút Torontóban 1.
Marketing körút Torontóban 2.
Marketing körút Torontóban 3.
Marketing körút Torontóban 4.
A torontói előadás külön jutalma, 21 év után találkozom újra a ’95-ös ARC versenyző barátommal, Sörös Jenővel.
(Kis színes a nehézségekből, itt megállt a fordító és a szerkesztő tudománya, az eredeti angol szövegben ugye "Jeno Soros". Na most a "Jeno" még csak-csak nyilvánvaló, hogy Jenő, de hogy a vezetéknév Soros, vagy Sörös arra rá kellett kérdezzek.)
Folytatása következik.
