Hát itt a vége a krónikának. Mint "muszájherkules" léptem a jeles médiaszemélyiség, Szitnyai Jenő nyomába. Az ő váratlan elhunyta után, Kopár István alighanem sebtében, jobb híján, "kínjában" kért fel rá, hogy folytassam a magyar promóciót. Amikor rákérdeztem, hogy mért pont épp én, kitérő választ adott, gondolom nem akart megbántani. Pedig érthető volt a szituáció, pontosan tudom, hogy nem vagyok a Jenőhöz fogható krónikás, de megpróbáltam a legtöbbet adni ami tőlem telt és azt gondolom nem vallottam kudarcot. Ha már amatőr bloggerként profit igénylő feladatra kaptam megbízást, megengedtem magamnak annyit, hogy személyes hangvételre komponáljam a beszámolóimat, írásaim nem forschriftosan sajtósak, inkább magánbeszélgetések lettek az olvasóval. A másik, ami kifejezett szándékomban állt s néhány kritikát is kaptam érte, az az volt, hogy a "profi" olvasók számára kicsit szájbarágósra hangszereljem a bejegyzéseimet, mert kitűzött célom volt azon olvasók számára is élvezhetővé tenni a krónikát akiknek fogalmuk sincs a vitorlázásról, de a kaland mégis érdekli őket. Egy seggel nehéz "n" számú lovat megülni, ha n>1, alighanem nekem se sikerült, de megpróbáltam minden olvasó kedvébe járni valamilyen szinten.
Eredetileg az volt a szándékom, hogy csak a rajtig közvetítek, de aztán olvasói igény támadt a folytatásra, melynek szívesen tettem eleget. Így lett ilyen fésületlen a szerkesztés, hogy a már befejezett krónikát megtoldottam még 41 db "ráadással", köztük több olyannal, melyet menet közben többször is ráadásoltam frissítésekkel. De most aztán végleg vége. A Szitnyai Jenő emlékblog, Kopár István korábbi kalandjainak vázlatos ismertetésével felvezetett legutóbbi ( és direkt nem írok "legutolsót" mert igaz hogy első felindulásában azt nyilatkozta a kikötéskor őt üdvözlő lelkes tömegnek, hogy ezentúl csak kertet fog művelni, de HÁTHA mégse) Földkerülésének nyomon követése a befutóval véget ért. Már tegnap és ma is furcsa volt, hogy nem a YB műholdas nyomkövető megnyitásával kezdem a napot és ez még jó darabig így lesz, hogy a géphez ülve az jut majd eszembe, hogy (ahogy kis feleségem fogalmazott )"nézzük meg merre jár Istvánunk!".
Az első részt https://kopar.blog.hu/page/12 , nem sokkal azután kezdtem írni, hogy István elment tőlem. 2017 július 4.-e óta eltelt 21 hónap alatt megszerkesztettem majd száz különféle című fejezetet, bevallom mostanra még én is belefáradtam kicsit ebbe a versenybe. Ha netán valaki az elejétől akarná végigolvasni, akkor a linkre kattintva ALULRÓL görgetve megteheti időrendi sorrendben.
Nem akarom szubjektív véleményemmel különösebben befolyásolni az olvasókat a verseny, és benne, Kopár István teljesítményének, helyezésének értékelésében, mert látom a különféle Fb oldalakon ez már megkezdődött. MINDENKI azt gondol, sőt ír amit akar. De néhány dolgot halkan megjegyeznék. Ez a kép a rajt előtti napokban készült a résztvevőkről. (ketten nem versenyzők, az álló sorban jobbról az 5. 6. a versenyigazgató és a rendező)
Ők mind jeles vitorlázók és mindössze négyen futottak be eddig a megállás nélküli versenyben és már csak egy fog befutni, akinek még több mint 4000 mérföldet kell megtennie a célig, a többiek kiestek. Istvánnak nem volt "igazi" szponzora. Olyan aki valamennyi költségét fedezte volna, ellentétben mondjuk a versenyt megnyerő Jean-Luc van den Heedevel, aki kész hajót kapott a szponzorától, Franciaország legnagyobb biztosító társaságától. Istvánnak persze voltak támogatói, beszállítók akik engedtek a listaárból, akik reklám fejében támogatták élelemmel, eszközökkel, anyaggal, festékkel stb. továbbá akik (még Magyarországról is) küldtek neki pénzt, de ahhoz, hogy a hajóját felkészítse el kellett adniuk a házat amiben laktak. Ez persze semmiben sem csökkenti a francia vitorlázó ikon dicsőségét, de ennek fényében Kopár István negyedik helyezése véleményem szerint csak még csillogóbb. Amúgy meg már az is nagy eredmény, hogy senki nem került a kaland során bele a "Dawie Jones ládájába". ( Azoknak mondom akik csak a "Karib tenger kalózai" film kapcsán ismerték meg a kifejezést, az illető úriember ládája több száz év óta létezik a tengerész legendáriumban és azok vannak benne, akik elhajóztak és soha nem tértek vissza. Amúgy jó társaság lehet ott, Joshua Slocum, az első magányos Földkerülő is odakerült utolsó útján.) Némi kis malícia a végére, érdekes, hogy akik valamilyen módon relativizálják, netán kritikával illetik Kopár István eredményét, azoknak egyike sincs azon a legfeljebb mintegy ötven főt tartalmazó listán akik Istvánt forint vagy dollárösszegekkel támogatták.
A versenynek bizonyára még sokáig lesznek visszhangjai, a https://www.facebook.com/groups/1441358829453529/ facebook oldalon rengeteg kép, videó található már most is, ráadásul Tapio Lehtinen még vagy 4000 mérföldre van a céltól, tehát a versenynek még nincs vége, a hivatalos honlap és Fb oldal is folytatódik, de én megköszönve olvasóim kitüntető figyelmét ezzel zárom soraimat.
A Tengerész
