Szitnyai Jenő emlékblog

GGR 2018 ráadás 17.

2018. október 21. - A Tengerész

2018 okt. 21. Reggel bekapcsolom a gépet, friss és rossz hír jött  Barry Pickthalltól ( akiről amúgy fogalmam sincs kicsoda és hogy talált rám, de időnként beszámolókat küld a verseny eseményeiről). Szóval a Chichester osztályban pillanatnyilag egyedül szereplő francia Loic Lepage "Laaland" nevű hajója tegnap (20-án)  mintegy 600 mérföldnyire Perthtől, a legközelebbi ausztrál kikötőtől elvesztette az árbocát. A műholdas telefonok kezdeményezett hívás során elsőre nem kért segítséget. Az állókötélzetet elvágta, csak a hajóorr vonszolta a vitorlákat a vízben úszóhorgony gyanánt. Loic 

loic.JPG

azt közölte, hogy szükségvitorlázattal megindul a kikötő felé. De aztán jött a következő hívás, hogy sajnos a hajótest is megsérült az árboc kidőlésekor, ezért ha lassan is, de folyamatosan víz hatol be a belső térbe, ráadásul olyan helyen amihez nem lehet hozzáférni. Tehát marad a szivattyúzás, ami az akkumulátorok korlátozott kapacitása miatt túl sokáig nem lehet megoldás, utána következik a kézi szivattyúzás a végkimerülésig, utána pedig a hajó elhagyása, szomorú forgatókönyv. 18:30-kor az EPIRB bejelzett ( olyan automatikus rádióadó, ami ha vizet kap azonnal MAYDAY-t { ami valamikor az SOS volt} ad ) tehát a helyzet komoly, a mentési központ intézkedésbe kezdett a felderítés és kimentés ügyében.  A versenytársak közül legközelebb, mintegy 480 mérfölddel keletre, Kopár István és Tapio Lehtinen vannak a bajbajutott franciához, de gyakorlatilag az, hogy széllel és hullámzással szemben visszavitorlázzanak, miközben az elkövetkező 24 órában átvonul egy viharfront, a saját biztonságukat is súlyosan veszélyeztetné, így ez szóba se jöhet.  Egy másik, a "Long Route"  Földkerülő versenyen résztvevő vitorlázó, Francis Tolan, az Alizes II. nevű hajójával, mintegy 350 mérföldre van északnyugatra a "Laaland" -tól,  a GGR szervezők megpróbálnak kapcsolatba lépni vele. Loic amíg a rádiója, akkumulátorai, kézi VHF készüléke kitart, tud kommunikálni az esetleges légi mentőkkel, tehát talán nincs közvetlen életveszély, de a hajó elvesztése reálisan fenyegető lehetőség. Ebben az esetben csak a túlélőruházatban, a mentőtutajban és abban a bizonyos sokszor emlegetett Grab-Bag-ben reménykedhet a kimentésig.

Mark Slats éjfél körül sikeresen vette a tasmaniai  Storm Bay "kaput" , Így VDH után ő a második, aki a Csendes Óceánra "lépett".

Sikerült kapcsolatba lépnem Ausztrál barátommal, de sajnos nincs rádióamatőr kapcsolata, így nem tud segíteni abban, hogy a "földgolyó" túloldalára kerülés után "relézzen" Istvánnal valaki Ausztrálián át Magyarország és a Puffin közt.

2018 okt. 23. Az ausztrál mentőközpont Boeing P-8A típusú kutató-mentő repülőközpontja koordinációjával a helyszínre érkező japán ömlesztettárúszállító hajó a Shiosai, valamint a korábban említett Földkerülő szólóvitorlás Francis Tolan Alizes II vitorlása sikeresen kimentette Loic Lepaget a Laalandról.  Loic a Shiosai mentőcsónakjába szállt át és a Shioshai vette a fedélzetére. A magára hagyott Laaland, miután a folyamatos vízbehatolást immáron senki nem szivattyúzza, feltehetően  elsüllyedt. 

https://www.youtube.com/watch?v=ny_vkg2uoDw&feature=youtu.be

A canberrai központ ( Joint Rescue Coordination Centre röviden JRCC... nagyon remélem, hogy többet nem kell a nevét említenem ebben a blogban) , mely a mentést koordinálta, köszönetét és elismerését fejezte ki Francis Tolannak, akitől miután a helyszínre sietett, de végülis a JRCC felmentette a mentési tevékenység alól, ezzel az üzenettel búcsúzott: "Az Ön erőfeszítései és törekvései arra, hogy a kihívást jelentő körülmények között  a kért segítséget nyújtsa egy bajbajutott tengerésznek, összhangban van a legnemesebb tengerészhagyományokkal. Hála és köszönet."

Mindeközben Susie Goodall bejelentkezése alkalmával borzalmas viharról számolt be. Elmondása szerint hirtelen tört rá a 70 csomós szél (130 km/h) 13 m magas, szinte függőleges hullámokkal. maga sem tudja hogy sikerült megúsznia borulás nélkül. Hét órán keresztül kormányzott ilyen körülmények közt, mert a szélkormánya feladta a működést. Többször feküdt le teljesen a hajó a vízre az árbocával, állandó rettegésben tartva a tengerészlányt a borulástól és attól, hogy a hasonló helyzetbe került Tomy és Gregor sorsára jut. Mindene elázott, beleértve az ágyát, párnáit és hálózsákját és érzése szerint sokat fogyott, mert sokáig egyáltalán nem tudott enni sem, vagy akár a sisakját levenni miközben rettenetesen fázott és azóta se tud átmelegedni." Soha nem voltak még ilyen ápoltak a kezeim" , viccelődött Susie,  "szörnyen néztek ki, tele vannak sebekkel, vágásokkal, így hát össze-vissza ragasztottam, hogy a sótól védjem a sebeimet" mondta. Amikor a tűrhetetlen állapota miatt menekülőre fogta az irányt északnak fordulva, nem sikerült ugyan megszöknie az idő elől, de legalább kedvezőbb irányból kapta a hullámokat. Ennek következtében talán ő az egyetlen Földkerülő szólóvitorlázó aki egymás után háromszor haladt át a Leeuwin fok hosszúsági körén. " örülők, hogy a hajó még mindig megy" mondta. A vihar ugyan elvonult, de olyan zavart tengert hagyott maga után, hogy szó se lehetet a szélkormány megjavításáról, így továbbra is kézzel kormányoz, ezért csökkent a sebessége, mert csak egy kisebb vitorlát tudott fent hagyni. Mintegy 1000 mérföldet kell még megtennie így a tasmaniai megállóig, ahova várhatóan november elsején fog megérkezni

Igor Zareckij négy órát töltött hajója árbocának tetején, mert az egyik forstágja ( az árbocot a hajó orrához merevítő drótkötél) elszakadt. Ahogy csapatának oroszul beszámolt, " azt hittem ott halok meg, mert láttam ahogy lent a hullámok összeborulnak a hajó fedélzete felett" Amikor végre lemászott az árbocról, minden erő eltávozott a végtagjaiból, muszáj volt lefeküdnie hosszabb időre, hogy visszanyerje az erejét, ezért csak sodródott az utóbbi napokban, de már szerencsére jobban van, az Esmeralda ismét a jó irányban halad.

Jean-Luc két hét előnnyel magabiztosan vezet a második helyezett Mark Slats előtt, nem győzi dicsérni a Hydrowane szélkormányát, " nagy előnye a viharban, hogy nemcsak a hajó kormányára hat, hanem a vízbe merülő lapátja maga is besegít a kormányzásba, ezért rendkívül hatásosan működik" 

Uku Randmaanak úgy tűnik nem volt semmi problémája, várhatóan október 26-én ér a Storm Bay "kapuhoz".

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr9414313409

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

whale 2018.10.21. 12:28:01

Remélem sikerrel partot ér és mihamarabb biztonságban lesz!

ostvan2 2018.10.21. 12:41:14

Mark Slats még reggel 8-kor is Hobartnál volt, a Vihar Öbölben. Tudunk arról valamit, hogy mi az oka annak, hogy nem indult meg kifelé?

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.10.21. 13:11:41

@ostvan2: Hát én egyik fórumon se látok semmi hírt róla. De ha már odáig eljutott, lehet, hogy csak kicsit "rendezi a sorait". Volt elég baja idefelé, hajója elázott belülről, neki bordája tört, gondolom szerel, javít amit lehet, csak nem áll ki, ha már idáig eljutott, ráadásul ilyen jó helyen áll.