Szitnyai Jenő emlékblog

GGR 2018 ráadás.4

2018. augusztus 07. - A Tengerész

Tegnap Kopár István áthaladt az egyenlítőn. Innentől jó néhány hónapon át a déli féltekén folyik majd a küzdelem az elemekkel és a versenytársakkal.

Néhány megjegyzés a https://yb.tl/ggr2018#  nyomkövetőhöz, amin (feltehetően) mindnyájan követjük a versenyt. Kissé megtévesztő lehet az az adathalmaz, amit a kurzor valamely hajóra helyezésekor kijelez az adott versenyzőre a gép. Az első adat a sebesség ( speed). Ez biztos, hogy nem az a sebesség amivel aktuálisan halad a hajó abban az időpillanatban amikor a földrajzi pozíció is rögzítésre került ( Position at...) Ez  egy számított érték lehet, feltehetően valamekkora megtett út átlaga.  A másik fontos adat a DTF , azaz a célig légvonalban (egészen pontosan "gömbi főkörön") hátralévő út .  Ennek alapján jelöli meg a szoftver azt, hogy  ki hányadik helyen áll. Namármost miután a  hajók nem légvonalban haladnak, hanem az aktuális szelek és áramlások mentén, ezért , hogy ki éppen hányadik és kinek épp hány megtett mérföldje van, illetve mennyit kell még teljesítenie, valamint hogy mennyi a napi teljesítménye (Distance last 24 hrs.) nem feltétlen tükrözi  a tényleges pozíciót.  ( sajnos mindezen okoskodás nem változtat azon a tényen, hogy a térképre nézve világosan látszik, hogy hősünk pillanatnyilag utolsó helyen áll a kikötés nélküli osztályban, de reméljük ez még változni fog ) Ezért van az, hogy például, miközben a hajók egészen biztosan "előre" haladnak, az imént Gregor Mc Guckinnak mínusz nyolc mérföldes napi teljesítményt írt ki a szoftver, mert az csak a cél felé (jelen esetben a Jóreménység foka) mutató útvektort értelmezi "előre"-haladásként. 

Más. A GGR honlapját nézve rejtélyes írásos üzenetek érkeznek minden nap a versenyzőktől műholdas telefonon. Magam sem tudtam értelmezni például az egyiket ami Kopár Istvántól érkezett és így "szólt" 37GDACTIONRICHNIGHT&DAY:WINDPILOTSERVOPENDULUMCAMEAPART&MLYARDB   Segítséget kértem Évától, István feleségétől, aki kapcsolatban áll Iannal, István team managerével, aki hivatalból tartja a kapcsolatot a  a verseny alatt a rendezővel. Nos a válasz ez volt: " eseményben gazdag éjszaka és nap, a wind pilot ingája széttört “ a többihez most tanulom a kód feltörést, hát mert az én férjem már ilyen hogy még a kódfeltörők sem értik öt. 

Amit még nem tudtam és ezt is Évától tudom immár, hogy NAPONTA kötelesek a versenyzők ilyen Emaileket küldeni. Ezeknek egyik célja, hogy túl a YB nyomkövetőn, a műholdas telefon alapján is regisztrálja a rendező a versenyzők napi pozícióját ( ugye a nyomkövető akár el is romolhat) és a befutó után ezeket össze lehet vetni a versenyzők navigációs számításaival, ezzel kontrollálva, hogy nem alkalmazott e tiltott eszközt. A másik cél ennél sokkal földhözragadtabb. Bizonyára feltűnt, hogy időnként reklámok jelennek meg a YB kép jobb felső sarkában. Nos minél nagyobb a felhajtás, annál nagyobb  a reklámértéke a versenynek és hát mért pont EZ ne a pénzről szólna amikor MINDEN arról szól lassan...   de lehet ez csak az én antik lelkemnek fáj. Amúgy a napi Email annyira fontos, hogy ha valaki kihagyná, az 50 € büntetést fizet.  Igor Zareckíj, aki gyakorlatilag nem beszél  angolul (ez őt szemmel láthatóan egy percig sem izgatta Les Sblesban sem, fiatal feleségével az oldalán vidáman szívta a bagóját és úgy tűnt a vodkát se nagyon tette messzire magától, az angol nyelvű társalgást meg a team manargerére bízta, egy fiatal srácra, akinek kifogástalan volt az "amerikai" beszéde), ezt olyan praktikusan oldja meg, hogy naponta lejelenti  " ESMERALDA OK", aztán feldughatja magának a komité az ötven euróját. ( csak úgy mondom, a franciák se jeleskedtek angol nyelvből)

Utóirat. aug. 8.  szerda. Éva rámírt, hogy nem jól tudom. A napi írásos üzenetek  nem a műholdas telefonon érkeznek, hanem  ugyancsak a YB nyomkövetőn, ami ezek szerint erre is alkalmas. István napi üzeneteit és heti telefonbeszélgetéseit itt   http://goldengloberace.com/skipper/istvan-kopar/  ( legördítve az általános rész után)  lehet megtekinteni. Az írásos üzenetek megfejtésre továbbra se vállalkozom. Annyi kiderült belőle (Évának), hogy ez István tizenharmadik egyenlítő átkelése, reméli a 14. is sikerülni fog amikor a Horn fok után visszafelé tart az Atlantin.

Még annál is utóbb-irat. Nézem a szél előjelzést a https://yb.tl/ggr2018# -en. Úgy tűnik megint igaz lesz a régi mondás, "az elől levőknek jön be mindig". ( mármint a kedvező szél) 11-ére előre tolva a szél-előrejelzés csúszkáját a kis zászlócska  alatt, 7-9-es Beaufort fokozatú bőszeles menetet jósol Fokváros felé. Miközben a középmezőny egy nagy világoskék lavórban fog rohadni....persze csak ha hinni lehet a meteorológiának. ( alighanem kell, az óceáni előrejelzések sokkal pontosabbak mint a szárazföldiek)

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr1214166789

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ostvan1 2018.08.08. 10:57:57

És, ha ennyi módon ellenőrzik őket (helyes!), akkor hogy lehet, hogy Mark Slat már az ötödik hivatalos adat szerint 700 nm feletti utat tett meg 24 óra alatt. Nyilván, valamelyik pozíciója (vagy a tegnap reggeli és az előtte leadottak, vagy a tegnap 8 órai és az azután következők) totális hülyeség volt, és a buta computer hülye programozója nem számított erre, szóval nyomják a hibás adatot. Tudom, gép számolja, de nincs ott élő szakember, aki valamit kommunikálna?

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.08.08. 11:25:00

@ostvan1: Hát gondolom a kérdés költői. Amúgy most jöttem rá, hogy a GGR honlapja jelentősen változott valamikor a rajt után. Tehát a "skippes"-re téve a kurzort újfajta összeállítást közöl a résztvevőkről és a kiesettekről. Valamely résztvevőre kattintva kiadja a rövidített ismertetést, a jelentéseket, beszélgetéseket és a legutóbbi eseményeiket. Namost a Mark Slatsról írva, a zsűrinek még nem tűnt fel az általad felfedezett anomália. Ahogy egykori technikumi osztályfőnököm mondta, " a számítások során kapott végeredményeket mindig kritikailag értékelni kell és akkor nem fordulhat elő, hogy méretezünk egy varrógépmotort és kijön egy erőmű összteljesítménye" ( ugye a logarléc világban, amikor minden mennyiséget normál alakra kellett átírni, a nagyságrendet könnyű volt elszúrni). Nos ezt ezek szerint nem tette meg a GGR illetékese.

seepherd · http://mayree-uh-uh.blogspot.com 2018.08.20. 22:20:30

Nem tudom milyen nyomkövető, de mi is ilyesmikkel voltunk ellátva Afganisztánban, Irakban: mobiltelefon méretű kütyü, amely folyamatosan küldi a poziciót egy (talán) Iridium műholdas telefonon keresztül.
SMS küldésére/fogadásárára alkalmas (talán ezen küldik a napi "email"-t). Emellett a miénken volt egy "pánik" gomb, ha nagy volt a baj, a helyi nyomkövetőkön -akik monitorozták hogy épp merre járunk- túl Dubaiban a fő irodában is megszólalt a vészcsengő és jött a lovasság :)

A Tengerész · http://amapola.blog.hu 2018.08.21. 00:01:41

@seepherd: Ahogy mondod, ezen küldik a napi SMS-eket. A pánikgombról nem tudok, de ez nem jelenti azt hogy nincs.