Az előző részt azzal zártam, hogy hősünket, aki már a feleségével közös lakóházát is eladta, hogy a vételárból finanszírozza a felkészülést ( tette ezt Éva asszonynak nemhogy beleegyezésével, de határozott parancsára) lehet pénzzel Magyarországról is támogatni bárkinek akinek bankkártya van a zsebében. Minden egyes dollár olyan segítség neki mint sivatagban a szomjazónak egy csepp víz. DE! Senki ne gondolja, hogy ez a blog azért íródott, hogy erre presszionálja az olvasót. Nem azért töltöttem az eddigi részek összeállításával rengeteg időt és fogom még a továbbiakban eltölteni ennek a többszörösét, hogy bárki zsebéből kiénekeljem azt a pénzt aminek száz helye lenne a családi kiadások közt. Szóval nagyon szeretném elkerülni a tarhálásnak még a halovány érzetét is az olvasóban. Én azt akartam és akarom továbbra is, hogy akik hétről hétre olvassák ezt a blogfolyamot azok érezzék azt, hogy mit jelent a felkészülés egy ilyen versenyre. Hogy élvezzék, hogy szinte részt vesznek benne. Alighanem sokan dédelgetünk, dédelgettünk hasonló terveket, vagy csak álmodoztunk róla, hogy "én is megteszem". Én legalábbis igen. De valóban belevágni milliók közül egynek ha sikerül, megtenni meg sokmillióból ha egynek. Annak a rendkívüli dolognak vagyunk részesei, hogy most itt van valaki, aki közülünk való aki itt van tőlünk szóváltásnyi távolságra és azzal, hogy támogatjuk, részesei lehetünk az ő sikerének. Vagy ha neadjisten kudarcot vall akár azért is történhet, mert nem adtuk hozzá azt az 50-100 dollárt ( 13-27000 Ft , persze lehet többet is), ami azt az energiát adta volna neki ami épp hiányzott a sikerhez. Mindenki tudja, hogy a sikert akár a totális kudarctól is gyakran csak egy hajszál választja el.  Ahogy az aranyérmet az ezüsttől csak centik, ezredmásodpercek.  És a pénz nemcsak pénzt jelent hanem annál sokkal többet . Amikor itt ült nálam a télikertben, mesélte, hogy amikor  a Salammbô-val  felborult az Indiai Óceánon, amikor úgy érezte, hogy elfogyott az ereje, hogy  feladja, akkor igazából az tartotta vissza, hogy nem okozhat csalódást azoknak akik támogatták. Szóval aki munkát, eszközt, pénzt, bármiféle segítséget ad neki, az részévé válik a kalandnak, mert a legfontosabbat adja hozzá az erőt, a kitartást, azt a pluszt ami nélkül nem lehet győzni. Hogy nem csak magáért küzd, szenved, él túl, hanem azokért akik hittek benne, akik mögötte állnak most is. EZT nem kapja meg az akinek a szponzor a feneke alá rak egy felkészített hajót, akinek hazája bőkezűen osztja a pénzt, akit népe a médianyilvánosság előtt dédelget. Ki is húztam magam mint István egyetlen magyarországi promótora, egy sorba kerültem az összes amerikai angol és francia médiával, egészen röhejes. De a verseny nem lesz az. Mert ha MINDEN sikerül Istvánnak és azoknak akik mögötte állnak és akik számát jelen soraimmal szaporítani szeretném, akkor SIKERÜLHET. Akár a győzelem is. Mint a mesében a legkisebb fiúnak.

Ez a rész olyan segítőkről fog szólni akik ezt megérezték és megtették ami tőlük telt.

Előzetesként apró visszatekintés a navigáció történetére, azok kedvéért, akik ebben  nem járatosak. Akik igen, azok akár ki is hagyhatják ezt a rövid pár bekezdést.

Az ember amikor vízre szállt hamar szembesült azzal a problémával, hogy amint látótávolságon kívül került a parttól fogalma sem volt merre megy és hogy egyáltalán hol jár. Állítólag a mágneses iránytűt a kínaiak fedezték fel és sokáig titkolták más népek előtt, hogy hogy is működik. Mindenesetre miután elterjedt Európában, attól kezdve a hajók legalább irányt tudtak nagyjából tartani. De elrugaszkodva a partoktól, miután korábbi utak során évszázadok alatt folyamatosan egyre jobb térképek készültek, még mindig nem volt képes senki meghatározni, hogy pontosan hol jár a kitűzött útvonalon. Valaminek a helyzetét egy síkon, annak koordinátái, azaz a függőleges és vízszintes távolsága révén lehet meghatározni egy alapponttól. ( persze a Föld nem sík, de ezt most hagyjuk, el kellett telni párszáz évnek amíg a térképészek átrágták magukat ezen  a nehézségen)   Azt hiszem már a középkor végén megalkották azt a koordináta rendszert, mely számozott hosszúsági és szélességi körökkel hálózta be a Földgolyót ( ebből az is látszik, hogy már a középkorban tisztában voltak vele a felvilágosultak , hogy a Föld gömbölyű, bár ezt a késő újkorban is támadták makacs elmék) és egy hajó helyzetét ezen koordináta rendszer alapján határozták meg. Csak épp az okozott gondot, hogy amikor nem látszik a part, csak a végtelen víztükör és csak a nap és a csillagok, akkor hogyan tegyék ezt. Ezen az ábrán a vízszintes vonalak a Földet az egyenlítővel párhuzamosan körülölelő szélességi körök, a középen függőleges , majd attól jobbra-balra mint a hordó dongái görbülő vonalak a Földet az Egyenlítőre merőlegesen keresztező az északi és déli saroknál egy pontba összefutó  körök a hosszúsági körök. Arra, hogy a szélességi körök melyikén vagyunk (természetesen olyan ez is mint az óra, ha nem vagyunk pont egész órakor valahol akkor azt kell tudnunk, hogy hány percre és másodpercre tőle, a dolog még név szerint is analóg ezzel, mert a koordinátáknak is fok, perc és másodperc a dimenziója, csak nem időbeli, hanem mértani szögek szerint) már a középkorban is létezett használatos eszköz, a Jákob pálca, később az asztrolábium és a végén a legutóbbi időkig használatos szextáns. Mindenki tapasztalta aki utazott már a világban, hogy más szög alatt látszik a nap és ugyanazok a csillagok a Föld különböző pontjain. Ha van egy eszközünk, mellyel megmérjük milyen szögben létszik délben a nap, éjfélkor mondjuk a Sarkcsillag ahol épp vagyunk, akkor abból egy számítások alapján összeállított táblázatban meg lehet keresni, melyik szélességen járunk. Már ez sem egyszerű, az égbolt nem mindig tiszta, a hajó meg hánykolódik a hullámokon, tizedfokos eltérés is sok mérföldet jelent a helyzetmeghatározáskor, de igazán baja a navigátoroknak a hajó hosszúsági körön elfoglalt helyzetének meghatározásával volt évszázadokig. A hosszúsági köröket délköröknek is nevezik, mert minden pontjukon azonos időben delel a nap. Azaz ugyanakkor jár a legmagasabban a nap Fokvárosban mint  mondjuk Komáromban, vagy Stockholmban. Ha tudjuk pontosan a dátumot és hogy hány óra van, amikor megmérjük a napnak a horizonthoz mért szögállását, ugyancsak  táblázat segítségével megkereshetjük, hogy milyen a hosszúsági pozíciónk. ( Ahogy a pásztorember aki mindig ugyanazon a mezőn legeltet, a nap állásából percre megmondja hány óra van, a tengerész meg a nap állásából, hogy melyik délkörön van a "mező".) Igenám, csakhogy ehhez pontosan kell tudni hány óra van! Ezzel a problémával évszázadokig küzdött a hajózás, kalandos története van a kronométer, azaz a tengeri használatra is alkalmas nagypontosságú óra feltalálásának. Mert a már régóta létező ingaóra aminek  pontossága kielégítő lett volna, sajnos a hullámokon nem működik. 

Itt kanyarodok vissza a történettel a 2018-as " Global Globe Racing"-hez ( innen már tudós navigátorok is olvashatják). Merthogy mint az elején említettem, a verseny csak olyan eszközökkel abszolválható, amik már 50 éve is léteztek. És 50 éve még nem volt kvarcóra, legalábbis nem akkora ami elfért volna egy kis vitorláson. Mindenki mechanikus kronométereket használt, még a hatalmas utasszállító és teherhajókon is. Joshua Slocum kapitány aki 1895 és '98 közt elsőként kerülte meg hajóját egyedül vezetve a Földet, naplója szerint egy "bádogórát", tehát alighanem valami vekkerfélét használt, de egyrészt ő egész biztosan egy zseni volt, másrészt, neki, miután nem volt versenyben senkivel, alighanem túl sokat nem számított pár tucat mérföld ide, vagy oda. A jövő évi verseny résztvevői ezt a luxust nem engedhetik meg maguknak, szóval Istvánnak is szüksége lett egy olyan "igazi" mechanikus  kronométerre. És ehhez kapott hazai segítséget. Istvánnal elég szűkszavú a levelezésem, nem tudom a részleteket, csak annyit, hogy erre is sok ideje ment rá, valahogy  kapcsolatba került a zebegényi Hajózástörténeti Múzeummal, melynek alapítója a 2007-ben 88 évesen  elhunyt Farkas Vince hajóskapitány lánya Farkas Judith  nem is egy, hanem három darab kronométert ajánlott fel neki kölcsönbe( ha valaki körülnéz az eBay-en, ez közel milliós érték), amiből kettőt fog magával vinni a versenyre, cserébe István állta mindhárom műszer restaurálásának költségét. És nemcsak az órákat ajánlotta fel, de megtalálta azt aki képes ezeket az órákat tökéletes állapotba hozni. Ő Antal Péter, óraspecialista, óratudós, órarestaurátor, óragyűjtő, szóval az országban aligha létezik nála nagyobb szakember e tárgyban.  Ugyan nincs rá engedélyem, hogy közzétegyem a levelezést ( én nem fárasztom magam szerzői, személyiségi jogi izékkel, rendületlenül bízom benne, hogy a jó emberek nem fognak belémkötni ilyesmikkel, márpedig Antal Péter egészen biztosan jó ember mert a három kronométert méltányos áron  és nagy szakértelemmel restaurálta) de a tökéletes gépi szerkezetek őrültjeként, összefut a nyál a számban ezen levelek olvastán és Antal Péternek a munka fázisait megörökítő képeit nézve. Még annyit, hogy a levelekhez mellékelt képanyag az itt bemutatottaknak a sokszorosa, ide csak néhányat raktam be, bemutatandó, hogy micsoda szakértelem van a munka mögött.

A három műszerből az első egy " Wempe" amiről így ír a Mester:

"Kedves Farkas Judit - és Kopár István!
Elsőként a Wempéről számolnék be. Bár ez az óra a legfiatalabb, szerintem az 50/60-as évek terméke lehet, talán ez volt legjobban "lerobbanva". Egyrészt mert itt a szerkezetet tartó tokbetét bakelit, és ez dirib-darabra volt törve, ezt az egészet először közbetétekkel, megerősítésekkel és két komponensű műgyantával egybe kellett gyógyítani, hogy az óra egyáltalán biztonságosan üljön majd a tokjában. Másrészt valami pár évtizeddel ezelőtti "szervizelés" folyományaképpen valamiféle szerves lakkal fújták tele a tokot (gyanítom, sellakot is tartalmazott, de nem tisztán az lehetett) és a tartógyűrűket, még a szerkezet csapágylemezeinek is egy részét, és a kulcsot is - amiből mára egy vastag zöld ragacs lett, amit nem is tudtam oldószerekkel leszedni, csak fellazítani, és utána úgy kellett lekapargatni. Végül forgácskoronggal felpolíroztam minden fémelemet és újra lakkoztam - így végre új állapotához hasonlóan fog kinézni. A szerkezet gátkerekének tengelyvége meg volt "ütve", ezt fel kellett picit esztergán szabályozni, utána a csapágy magasságát ehhez igazítottam, és végül így az óra teljesen szépen, megbízhatóan jár. A pontosságra majd a végén térnék ki - az a háromnál együtt lesz értékelhető."

 A másodikról ezt írja:

"Az angol Russels lett a következő "áldozat". Ez elsőre elég ijesztően nézett ki, elfeketedett réz elemekkel, rettenetes mennyiségű kosztól szó szerint beállt, működésképtelen szerkezettel, és valami mek-mester ráadásul az órát tartó kardanikus keretet is fordítva rakta össze, így például a rögzítőkart rá sem lehetett fordítani. A tok és keret alkatrészei viszont azért voltak ilyen siralmas kinézetűek (ahogy a nagy réz tokgyűrű is), mert anno sellakkal lakkozták le őket, és ez mára "rásült". Ezt azonban oldószerrel le lehetett szedni, forgácskoronggal ezt is feltisztítottam teljesen fényes fémtisztára mindenütt, a kulcsot is szétszedve, kitisztítva, és akrillal lakkoztam mindent újra. A tok hátán lévő a felhúzáshoz elforgatható takaró-gyűrű rugója törött volt, pótoltam. A szerkezet irtózatosan elszennyeződött, a kenőanyagok maradékából rég sűrű gyantás ragacs lett, ezért is nem ment az óra - de a jó anyagok és megmunkálás okán károsodást nem szenvedett semmi, a tűrések még mindig kiválóak, az óra 
kitisztítva, rendesen beállítva nagyon korrekt módon működik. A számlapot itt is kicsit megtisztítottam és újralakkoztam (mindhárom esetében ez megtörtént), így sokáig remélhetően ilyen állapotban is fog maradni. A felfüggesztés most már jól van összerakva, rendesen is mozog. Itt is ép a lánc, jó a rugó, az óra használt, de nem elhasznált, teljesen megbízhatóan működik."

És a harmadik óra, egy "Mercer":

"A másik angol kronométer, a Mercer maradt értelemszerűen utolsónak. Ennek a tokja-kerete ugyanúgy sellakozott volt, mint a másik angol órának, és ugyanúgy szépen megette ezt már az idő. De eltávolítani is ugyanúgy el lehetett. A keret meglepő módon itt is fordítva, hibásan volt összeszerelve, így a rögzítő itt sem volt ráhajtható, de amúgy is beállt az egész, a kulcs sem "racsnizott" már a kosztól. A tok-keret itt is felújításra, tisztításra, újra lelakkozásra került. A hátlap kulcsnyílását takaró fordítható lemez rugója itt meg sem volt egyáltalán, ezt is pótoltam a korrekt használhatósághoz. A szerkezet a többihez hasonlóan évtizedek óta nem tisztított, erősen elszennyeződött - de amúgy eléggé jó karban lévő volt, így  a tisztítás, beállítás után  ez is precízen működik, használható."

Munkáját bevégezve a Mester ezzel zárja a megbízást:

 "Judit és István!

A három kronométer most, hogy elkészültem velük, beállítás alatt van. Jó két hete készültem el velük, azóta párhuzamosan járatom, szabályozom őket. A pontossága szigorúan véve mindegyiknek eléggé kielégítőnek tűnik, de nagyjából másfél-két hónapi járatás fog kelleni ahhoz, hogy egy tényleg mérvadó szórásképet látni lehessen róluk. Abszolút pontosság persze nem elérhető (végül is semmilyen órával, még atomórával sem), egy hajókronométernél viszont a napi 0.5mp-en belüli ingadozás az elvárás - és most, két heti járatás után azt mondanám, hogy ezt a Wempe és a Russels már most tudja teljesíteni, a Mercer határeset lesz (mint írtam, nem is a napi eltérés, hanem az ingadozás lesz a lényeg). De a két előbbi óra már most is megdöbbentően pontos, a Russels 15 nap alatt mindössze 2, a Wempe 3 mp eltérést produkált, ráadásul monoton tendencia mellett - a végén feltehetően mindkettőre kiállítható lesz mondjuk egy x naponta 1mp sietés/késés "bizonyítvány", ami alapján hosszú távon, hónapos időszakon túl is a korrekció figyelembe vételével teljesen megbízhatók lesznek, és még a Mercer is erősen ott van a határán az üzemszerű használhatósághoz szükséges pontosságnak."

Lehet, hogy nem mindenki akkora rajongója ezeknek a szerkezeteknek mint én és a fenti történet se annyira izgatja fel mint engem, de nekem megdobogtatta a szívemet.

És akkor még pár szó az anyagi támogatásról. Már ketten küldtek pénzt, feltehetően e blog olvasói közül Magyarországról Istvánnak. István itt http://koparsailing.com/donate/ köszöni meg mindazoknak akik támogatják abban az esetben ha nem kívánnak névtelenek maradni. A támogatás összege sehol nem fog nyilvánosan megjelenni, sem ott, sem itt nálam. Amennyiben valaki nem jelzi a PayPal "megjegyzés" rovatában, hogy anonimitást kér, akkor a neve nem lesz eltitkolva, én szeretném itt is mint támogatót megemlíteni. Ha viszont valaki nem akarja, hogy a neve nyilvánosságot kapjon, kérem ezt külön jelezze a megjegyzésben.

Ennyit a rút anyagiakról. Még egy fontos közlemény, István Budapestre látogat december 14-28.-a közt. Tervez egy közönségtalálkozót az érdeklődőkkel, elsőre engem kért fel, hogy ha kedvem van szervezzem meg, de fájó szívvel nemet mondtam, vidéki magányomban, kapcsolataim beszűkültével nem vállalkoztam rá, különös tekintettel a legutóbbi, Megszállottak Klubja rendezvény csúfos kudarcára. Ha egy ekkora szervezet a rengeteg támogatójával nem tudott megszervezni egy összejövetelt, amihez a IX. kerületi önkormányzat ingyen adott volna termet, hogy jövök akkor én vidéki "gyalogkakukk" ehhez? De úgy tűnik Beliczay Péter belevág a szervezésbe, a TVSK bevonásával, ha tudok valami konkrétat azonnal jelzem ezen a fórumon.