Szitnyai Jenő emlékblog

Kopár István újra a Föld körül

A múlt. 7. rész.

2017. augusztus 08. - A Tengerész

1996 sem indult jól hősünknek. A második könyvében drámai színekkel ecseteli vállalkozásai reménytelenből kétségbeejtőre romlását, amikor is az év márciusában ismét felbukkan életében, a miami vitorlás versenyek színhelyén, a Fort Lauderdale-beli  jacht klubban Jimmy Cornell a régi barát, aki legújabb verseny tervét ismerteti. A neve "Hong Kong Challenge", apropója Hong Kong visszatérése Kínához. A verseny a világ legnagyobb kereskedővárosait érintené, tehát útvonala  Anglia, USA, Kína, Hong Kong, Japán, Dél-Afrika, Brazília, Franciaország, Portugália, Spanyolország, szóval ismét egy földkerülés, de a korábbihoz képest sokkal kényelmesebb körülmények közt, tehát sok kikötéssel és legénységgel.  Kopár azonnal elhatározza, hogy nélküle nem rajtolhat el a mezőny, különösen  lázba hozza a londoni  rajt időpontja, október 23.-a! Szóval a forradalom negyven éves évfordulója. Szívében olthatatlan lelkesedéssel, zsebében tátongó űrrel azonnal elhatározza, hogy belevág. Szponzorokat és médialehetőségeket kutat, előadásokat tart, szóval a maga fékezhetetlen energiájával nekilát a körülmények megteremtéséhez.  Lebírhatatlan optimizmusa, a kitűzött cél eltakarja előle a baljós jeleket, miközben az óceánokon számottevő havariák nélkül áll helyt, a családi élete zátonyra futni készül. A versenyre legénységet toboroz. Lehetőség szerint olyanokat akik pénzzel is képesek beszállni a vállalkozásba. Később ennek súlyos következményei lesznek. Valakivel "egy hajóban evezni" nem véletlenül lett szólásmondássá. Olyan kapcsolat ez mely esetenként szorosabb a testvérinél, szinte sziámi ikrekéhez hasonló kötöttség. Vajh ki az aki sziámi ikerséget vállal egy pénzeszsákkal? István kénytelen erre. A versenyzőtársak kiválasztásánál kénytelen nem a hajózásra, együttélésre legalkalmasabbak közül válogatni, hanem a pénztárcákat méricskélni. Súlyos kompromisszum ez melynek később nagy árát kell megfizetnie, nemcsak képletesen de a szó szoros értelmében is, az e célra létrehozott cég vezetésből kisemmizték, miközben minden felelősséget és anyagi terhet az ő nyakába varrtak.  De kicsit előreszaladtam, még csak a kezdeti optimizmusnál tartunk. Nagy médiacsinnadrattával, sőt kormánytámogatással (István húzza is a száját Horn Gyulától,....hol vagyunk már ettől? Ma már nem fenyegeti  a veszély hogy pénzt kap a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől.) összejön minden ami kell. Másodikra hajót is sikerül vásárolni hozzá, mely méreténél fogva esélyes akár az abszolút győzelemre is. ( nem hajós olvasóknak, a nem siklásra tervezett hajók mérete és elérhető sebessége közt matematikai összefüggés van, egy hosszabb hajó törvényszerűen gyorsabb)  Az 55 lábas  korábbi "Aurora" nevű versenyhajót MOL-Hungária 1100 névre keresztelik át. Leszerelve áll a parton Newportban, a verseny rajtjáig pontosan egy hónap van hátra. Egyszerű halandónak már az is elképzelhetetlen lenne, hogy lehet ennyi idő alatt vízre tenni, felszerelni, felkészíteni, áthajózni vele az Atlantit és odaérni a rajtra, de már megszokhattuk, hogy István előtt nincs lehetetlen.  Csak egy dolog látszik lehetetlennek, házas embernek maradni. Az előkészületek kellős közepén egyszerre csak magára marad, egészen pontosan egyedülálló kétgyerekes apa lesz. Még annyit sem akarok erről a szigorúan magánügyről írni amennyit ő maga közöl. Erről és a versenyről részletesen beszámol hősünk a második könyvében, itt csak röviden írom az eseményeket. Október 3.-án indulnak el a hajóval, fedélzetén négyen vannak, ebből kettő még gyakorlatilag nem kormányzott hajót a Balatonon sem, navigálni, rádiózni, a tengerrel bánni meg Istvánon kívül egyiküknek sincs tapasztalata. A téli észak-Atlantin hajózni nem tréfaság, sokan hagyták ott a fogukat már, ők se ússzák meg esemény nélkül, már az indulást követő napon a profil forstágjuk szétszakad, ki  kell kötni megjavíttatni. A hajó egyébként is túl nagy négy embernek, ennél sokkal nagyobb legénységre tervezték, nem tudnak pihenni, mert a hatalmas vitorlák kezelésére gyakran hangzik el a "mindenki a fedélzetre" parancs. Mindehhez István megbetegszik, állandó köhögési rohamok gyötrik. Ami viszont rendkívül pozitív, a hajó nagyon gyors. Csak a legénység létszáma és tapasztalatlansága készteti Kopárt óvatos vitorlázásra, mert a hajó érezhetően száguldásra termett. De ő óvatos és igaza van. Minden hajóparancsnok felelőssége hasonló, átkelésük helyétől  valamivel északabbra a Titanic kapitánya annakidején rosszul mérte  ezt fel és bár ez később hat Oscar díjat hozott a konyhára, de előbb ezerötszázan belefulladtak miatta  a jeges vízbe. Hajóznak 56 csomós ( 104 km/h szélsebesség) viharban és szélcsendben, de szomorúan kell belátniuk, hogy a londoni rajtot nem fogják elérni. Szerencsére a versenybe ez a kezdeti  London - Porto (Portugália) rövid szakasz kevés pontszámmal számít bele, tehát a végeredmény szempontjából nem jelent ledolgozhatatlan hátrányt. De ehhez persze Portoba is oda kellett még időben érni, ami 18 nap vitorlázás, 3400 tengeri mérföld és két hurrikán leküzdése után sikerült is. Itt egészült ki a legénység a hajó vezetéséhez szükséges létszámra. Sajnos már itt elkezdett működni a korábban említett pénzügyi kényszer hatása, a támogatás fejében olyanok kerültek a hajóra akik számára mind a hajós élet, mind a fegyelem, mind a kötelesség, ismeretlen fogalmak voltak, az elkényeztetett ifjak a szülők jópofa adományának tekintették a részvételt és az egyes versenyszakaszok közti parti tartózkodást nem a hajó karbantartására, a következő szakaszra való felkészítésére gondolták alkalmasnak, hanem parti szórakozások kiélvezésére, mint később kiderült, nagyrészt a hajó verseny-kasszájának terhére. Istvánra és néhány mellette kitartó társára maradt a feladatok nagyrésze. Megesett, hogy egy kétszemélyes klikk nyílt lázadásban tört ki. Aki a Bounty történetét csak a könyv és a belőle készült   film alapján méri fel, hajlamos elítélni Bligh kapitányt, pedig az igazság sokkal kevésbé regényes, a kapitány tette a dolgát, de hát ez nem "sztori". A jelenség ismerős, sokkal kisebb balatoni hajózásokkor éreztem azt, hogy egyeseket legszívesebben lerúgnék a hajóról. Mindezen gondok ellenére a Kopár István vezette MOL-Hungária 1100 parádésan szerepelt a verseny során.

Porto-Lisszabon  3.hely, az érdekesség, hogy pont egy, a helyi vizeket jól ismerő portugál  hajó zátonyra futott. Lisszabon-Teneriffe 2. hely. Teneriffe-Las Palmas 2. hely. Las Palmas-Santa Lucia , azaz a már korábban megismert ARC verseny útvonala, Jimmy Cornell úgy időzítette, hogy a két verseny résztvevői egyszerre rajtoljanak, István becsületesen elismeri könyvében, hogy az ezen a szakaszon elért gyenge helyezésért egyedül ő a felelős ( régi mondás, a versenyt mindig a kapitány veszti el és a legénység nyeri meg), tapasztalatlan még a hajó használatában, mely a Salammbôhoz képest teljesen másképpen viselkedik, az abszolút helyezést nem is említi a könyvében, csak azt, hogy hendikepben a hatodik helyen végeztek. Sajnos kapitányi tekintélyét az örökösen ellenszegülő aranyifjak szemében ez nem emelte, ezért azok a parti szórakozásokban leltek vigasztalást, István  akkor nem is sejtette, hogy a verseny kasszáját kezelő papa ezeket is a kasszából finanszírozza, ahogy a saját luxusszállodabeli tartózkodását is. A következő szakasz a Santa Lucia- Colon volt, a a Panama csatorna bejáratához telepített befutóval, ahol a magyar hajó ( egy angol lánnyal kiegészülve, aki  egy versenyzőfelesleggel küzdő hajóról szállt át vendéglegénységnek{-leányságnak?}) abszolút elsőnek futott be. A hajók konvojban keltek át a Panama Csatornán, hogy teljesítsék a verseny leghosszabb, 4600 tengeri mérföldes szakaszát panamától Honoluluig. Nyilván az összesített  értékelés szempontjából ez a szakasz volt a legjelentősebb és a Kopár István navigálta hajó ezt a szakaszt abszolút elsőként teljesítette. Azért is jelentős ez a győzelem, mert az ellenfelek sokkal jobb körülmények közt versenyeztek. Az adott szakaszokat ismerő kapitányok váltották egymást és a legénység is profi volt, míg Istvánnak folyamatosan meg kellett próbálnia kordában tartania az "ellenzékét" akik nem átallottak az ellenfélnek drukkolni amikor kapitányuk taktikai okokból az ellenfelektől eltérő irányt választott, amit ők az ostoba agyukkal, a hiányos, mindössze az út során megszerzett tudásukkal helytelennek gondoltak. Ráadásul pénzügyi okokból fizetős legénységet is kellett alkalmazni, így a legjobb szándékuk ellenére se voltak összeszokott profi csapatnak nevezhetők. Idézek egy bekezdést István második könyvéből:

A második helyezett, a Hamburg csak két órával futott be mögöttünk, a többiek azonban jelentősen lemaradva, napokkal, hetekkel később. A Hamburg fedélzetén két világbajnok vitorlázó is volt, akik valószínűleg álmukban sem gondolták volna, hogy a magyar hajó legénységéből négy fő is őket segítve "versenyzett". 

 Persze a lázadó taknyosok ettől a győzelemtől még jobban felbőszültek, látványosan levonultak a hajóról és apukát bombázták telefonjaikkal, aki nem átallotta Fa Nándort és Gál Józsefet felkérni ( akik persze ismerve Istvánt ezt kereken visszautasították), hogy váltsák le Kopárt aki nem méltó elkényeztetett porontyaik szeszélyeinek adekvát kezelésére. És ezekkel a kölkökkel kellett még hét hónapot hajóznia, saját szavaival "jogosan válhatott életem legnagyobb kihívásává". A korai befutás jutalma két hét szabadidő volt, amit a söpredéklelkületű lázadók a parti élet feneketlen élvezésére, Kopár meg a hozzá hű legénység  a hajó kiemelésére, a fenék lefestésére és alapos karbantartásra fordított. Sokat segített ha nem is fizikai munkában, de a lelkek karbantartásában az otthoni, családi, baráti rádiókapcsolat és a helybéli magyarok. ( majd pont Honoluluban nem lesznek magyarok mi?) A rebellisek azzal, hogy helikoptereztek és luxusszállodákban laktak, távollétükkel sokat javítottak a hajón uralkodó hangulaton.

A verseny a Honolulu- Fukuoka 3900 mérföldes szakasszal folytatódott, melyet a japánok szponzoráltak és óriási lelkesedés övezte japán részről. Mind a japán, mind a kisszámú, de annál lelkesebb magyar nézőközönség ovációja követte a magyar hajót amint mindenkit megelőzve legjobb rajttal, esőként szelte át a rajtvonalat. Sajnos kezdtek megmutatkozni a hajón az elhasználódás jelei. Szakadtak a kötelek, az elvásott vitorlák folyamatos javítgatásra szorultak. Mindeközben az ellenfelek új legénységgel és kapitányokkal, a korlátlan pénzforrásokkal feltöltődve ( olasz, német, francia, angol nem szűkölködik a szponzorokban, arrafelé a sport és a nemzeti dicsőség nem merül ki a futballban, csak azt tudnám, hogy akkor a fociban is mért jobbak?), a mezőny leggyorsabb olasz hajója az Orsa Maggiore megelőzte őket, miközben a Hamburg hátulról szorongatott. Ez a helyzet nem változott a befutóig, így másodikként értek be a célba Fukuokába, három óra öt perccel lemaradva a sokkal gyorsabb és nagyobb olasz hajó mögött. Mindazonáltal az összesített versenyben az idáig befejezett  nyolc szakasz teljesítmény alapján a MOL-Hungária 1100 az első helyen állt, mert az olaszok csak a két utolsó szakaszra álltak be a versenybe. Fukuoka annak ellenére királyi fogadtatásban részesítette a magyar hajót, hogy mindössze egyetlen magyar lakosa volt, de a japánok fantáziáját valahogy elbűvölte, hogy egy szárazföldi apró ország hajója ilyen parádés teljesítményre képes. A következő, Fukuoka- Hong Kong 1200 mérföldes szakaszt a magyar hajó ismét elsőnek teljesítette, mely különösen  a kedvezőtlen áramlások és zavart tenger miatt volt komoly teljesítmény. Sajnos bebizonyosodott, hogy a magyar csapatnak az eredmény szempontjából kifejezetten a rossz körülmények kedveznek, amint a következő Hong Kong -Szingapúr útra került sor, a kellemes könnyű vitorlázás közben azonnal kiütköztek a magyar csapat emberi problémái. Az örökös áskálódók klikkezők és undorkodók, amint nem kellett harcolni az elemekkel azonnal hangulatrombolással múlatták az időt. A magam részéről kezdem megérteni azokat a kapitányokat akik anno fontosnak tartották az engedetlen legénység "megismertetését a kilencfarkú macskával" ( ez egy gyönyörű tengerészmunkával font kilencágú korbács volt, minden ág végén ólomgolyóval) vagy az áthúzást a hajó alatt.  Amúgy Szingapúrba mindennek ellenére szokás szerint elsőnek futott be a MOL-Hungária 1100 ( fene ezt a hosszú nevet értem én, hogy szponzor, meg akkor volt 1100 éves a magyar állam, de mért kell még most a verseny után 21 évvel is szenvednem miatta?). Szingapúrból Port Klangba versenyen kívül konvojban hajózott a mezőny biztonsági okból a kalózok, meg gondolom a zsúfolt Malakka csatorna miatt. A Port Klang- Mauritius, azaz a teljes Indiai Óceánt átszelő szakaszon a magyar hajó ismét elsőnek ért célba, méghozzá a rivális Hamburgot csaknem egy teljes nappal megelőzve. A siker nyomán a francia nyelvű média annyira a magyarokra összpontosított, hogy hamarosan megjelentek a helybéli magyar klub tagjai az üdvözlésükre. A barna bőrű, leginkább indiai származású "magyarok" legtöbbje Magyarországon járt egyetemre, magyar feleséggel érkezett és lelkesedésük, kedvességük, vendégszeretetük határtalan volt.  Az ezt követő Mauritius- Durban szakasz sok technikai nehézséget hozott, vitorlák és kötelek szakadtak és a kapitány idegeit is a végsőkig próbára tette a rebellis klikk legjellemtelenebb tagja, miközben a Hamburg a helyi vizeket jól ismerő kapitányt importált, ennek megfelelően "csak " másodiknak futott be a hátramozdítókkal fertőzött magyar hajó. A Durban-Fokváros szakaszt a rendezőség biztonsági okokból kivette az összesített versenyből. Erre a szakaszra egy külön versenyt rendeztek, de a MOL-Hungária 1100 miután az összes vitorláját szétszakította és azokat már csak a szponzorok öntapadós matricája tartotta össze, valamint az előrejelzések 15-20 m magas hullámzást jósoltak, menedéket keresett egy kikötőben, ahol később csatlakozott hozzájuk a rivális Hamburg is, hogy barátságos sörözéssel múlassák az időt amíg "odakint" kicsit csendesedik az óceán. Fokvárosban az egész mezőny elkezdte "összerakni magát", a megtépázott versenyző sereg tollászkodott. Sajnos a magyar hajó pénze a cégvezető társ saját magára, költséges utazásaira, luxusszállására, valamint protezsált fia és haverjaira költött pénz elkezdett hiányozni a kasszából, alig volt miből költeni a hajóra, egyetlen új Dakron vitorlával vágtak neki a maradék útnak, aki tudja mi a különbség a modern laminált vitorlák és a régi Dakron közt áramlástechnikai szempontból annak nem kell magyarázni a hátrányt. István elszánta magát a már régóta esedékes lépésre, hogy a legrenitensebb ifjoncot kivágja a hajóról, de a mamája (!) megjelent Fokvárosban és sírva könyörgött, hogy a fia hadd maradhasson. A könnyektől meglágyulva a kapitány engedett és végülis nem bánta meg, mert a gyerek valamelyest összeszedte magát, bár a célba érés után a többi klántaggal együtt a hajó élelmiszer készleteit gálánsan szétosztogatva az arrajáróknak, búcsú nélkül távozott a hajóról. A verseny 14. szakasza a Fokváros-Salvador (Brazília) 3330 mérföldes út volt, melyet kemény küzdelemben ismét a magyar hajó nyert a Hamburg előtt. A verseny utolsó előtti, 4080 mérföldes szakasza a Salvador-La Rochelle( Franciaország) volt, szóval srégen keresztbe az Atlanti-óceán. Verseny szempontjából ez változó szelekkel és így változó lehetőségekkel tarkított menet, a Mol-Hungária 1100 ebben is jelesen helytállt, abszolút elsőként, a rivális Hamburgot három nappal megelőzve futott be. A másik nagy ellenfél a Danzig árbocát törte a Vizcayán és kénytelen volt menedék kikötőt keresni. Már csak egy rövid szakasz volt hátra, a La Rochelle-Cowes 470 mérföld távolság. melyet ismét abszolút első helyen befutva sikerült a Kopár István vezette Mol-Hungária 1100-nak teljesítenie. A Hong Kong Challenge összesített győztese hendikep számítás szerint a Hamburg lett, a magyar csapat "csak"  ezüstérmes, de minden másban első helyezettek lettek. Ők nyerték a leggyorsabb hajó díját, a "Sir Edward Heath Trophy"-t, melyet maga az ex miniszterelnök és jeles vitorlázó adott át Istvánnak, a Financial Times különdíját a "Clipper Trophy"-t, és az utolsó szakaszra kiírt külön díjat is. Sajnos a díjakkal és a hajó maradék élelmiszerkészletével az élelmes rebellisek, akik ettől kezdve sztárallűröket kezdtek felvenni másnapra távoztak, István a sebtében verbuvált legénységgel volt kénytelen a túlzsúfolt kikötőt a leggyorsabban elhagyni és változatos körülménye között, szponzoraitól elhagyatva ismét visszahajózni vele Amerikába.  ilyen gyorsan tűnik el a dicsőség. Illetve nem egészen. A hazatért csapattagok learatták ami babért csak lehetett, bár Istvánt a köztársasági elnök kitüntette, de a Kongresszusi Központban cégtársai által rendezett pazar bankett költségeit már az ő zsebe bánta.

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr1012725286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása