Szitnyai Jenő emlékblog

A múlt. 3. rész.

2017. július 23. - A Tengerész

Az 1980-as évek második felében járunk. Kopár tehát a fejébe vette, hogy minden családtag barát, hozzáértő és nemhozzáértő tanácsa ellenére belevág egy hajó építésébe, mellyel körbe akarja hajózni a Földet. Miközben üzemelteti a Balatonalmádi vitorlás kikötőt,  megvásárolja az akkor még létező Balatonfüredi Hajógyártól egy Balaton 31 típusú műanyag hajó alsó héját és fedélzeti elemét, hogy a balatoni igénybevételt jóval meghaladó, nyílt tengeri igénybevételeknek is ellenálló hajót építsen belőlük. Az, hogy a hajó alkalmas erre tudható volt, egyrészt svéd tervezője eleve tengerre tervezte, a magyar hajógyár a remélt svéd export miatt vette gyártásba, továbbá az ugyanilyen típusú Szent Jupát, amivel Fa Nándor és Gál József két év alatt, kilenc kikötéssel, a Kopár által is tervezett útvonalon megkerülte a Földet, bebizonyította. A különbség "csak" az volt, hogy István egyedül hajózva, egy év alatt  és mindössze egy ausztráliai kikötéssel szándékozott ugyanezt megtenni. A hajó a kereszteléskor a Salammbô nevet kapta, Hannibál pun vezér Gustave Flaubert novellájában megénekelt szépséges nővére után. (Akik még nem neveztek el hajót, azok nem tudják, hogy milyen nehéz jó nevet találni egy hajónak, gyakran nem is sikerül, tele a világ érthetetlen, olvashatatlan, megjegyezhetetlen, vagy röhejes hajónevekkel és még csak  nem is kell mindjárt a "Na mi újság Wágner úrra " gondolni, van olyan barátom aki több évtizede se találta meg a hajójához illőt, végülis  mindenki csak "Frucunak" nevezi a gazdájáról). Hajóépítésbe rengetegen vágnak bele, olyan álom ez, mely rengeteg ember fantáziáját megmozgatja, de egyrészt sosincs olyan hogy egy hajó "készen van", bármilyen hihetetlen ez még a gyári "kulcsrakész" hajóknál is ritkaság, másrészt a hajóépítő fantázia többnyire megfeneklik az anyagismeret és különféle építési technológiák tengerén. Hajót építeni nagy kockázat, belebukni könnyű, az ember  a munkába beleöli minden idejét, minden pénzét, családja megutálja, felesége elhagyja és a végén az eredmény gyakran siralmas. Egyszer amikor a második hajóm építésén dolgoztam, megjelent egy nézelődő, aki filcből ( gondolom ilyet tudott lopni a munkahelyéről) gondolt hajót építeni, amiket ő majd keretekre ( így hívta a bordákat) feszít ki és műgyantával itat át. Miután eléggé el voltam foglalva a hajómmal és különben se szeretek embereket lebeszélni lelkesedésük tárgyáról, csak annyit jegyeztem meg, hogy a kész mű olyan lesz a bordákra feszülő héjazattal mint az éheztetett ló, felkészült e erre, de ő azt mondta, hogy nem lesz olyan. Kopár Istvánnak azonban sikerült remekművet alkotnia. Az extramódon megerősített és felszerelt hajó, tökéletesre sikerült és az 1990-91-es földkerülés során kitűnőre vizsgázott. A munkában hatalmas segítséget kapott barátaitól, Bruckner József balatonarácsi hajóépítő és  az azóta elhunyt Balogh Dezső aki a rozsdamentes vereteket készítette számolatlan munkaórát töltött a hajón, mint sok más barátja is akiket itt felsorolni is lehetetlen, munkával, szervezéssel és pénzzel segítették őt, mert bíztak benne, hogy álmát egy kicsit helyettük is meg fogja valósítani. Rengeteg nehézség  leküzdése, két év állhatatos munka után a hajó 1989 október végén került a Balaton vizére, hogy röviddel utána ki is daruzzák belőle merthogy a víz elkezdett befagyni. Ami ezután történt maga a tökéletes megvalósulása egy bátor tervnek, a Salammbôval István a tervezett útvonalon az öt legdélibb szárazföldi fok megkerülésével 1990 július 28. és 1991 május 14. közt, tehát kevesebb mint egy év alatt kerülte meg a Földet, ebből az ausztráliai Pearth fremantlei Succes Harbour-ban egy hónapot töltött a hajó rendbetételével, felkészítésével a további útra és készletei feltöltésével. A déli tengereken a félelmetes üvöltő 40-esekben egyszer felborult, súlyosan megsérült, vészesen lefogyott, erejét és idegeit a végsőkig túlfeszítette, de teljesítette amit eltervezett. Erről az útról szól első könyve a "Kihívás", jó szívvel ajánlom mindazoknak akik még nem olvasták, meg azoknak is akik már igen és mint jómagam is most újraolvassák. Viszonyításképpen, a nálunk kicsit komolyabb hajózási múlttal rendelkező Nagy-Britanniában a hasonló teljesítményt elérő Francis Chichestert és Robin Knox Johnstont a királynő lovaggá ütötte, tehát "szőrők" és nemzeti hősök lettek, miközben a szárazföldi Magyarországon Kopár István nevét tízezer emberből egy ha ismeri és ezért a teljesítményéért semmiféle hivatalos elismerésben nem részesült, miközben máig meg nem döntött rekordot állított fel, ebben a hajóméretben senki azóta nem ért el napi 125 tengeri mérföld  ( 230 km) átlagsebességet, mint ő a  9,5 hónapos  földkerülés során. Hogy  mi történt ezután, a következő részben elmesélem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr8112682755

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.