Szitnyai Jenő emlékblog

Kopár István újra a Föld körül

GGR 2018 1.rész

2017. augusztus 27. - A Tengerész

A Golden Gobe  Race 2018  tehát egy olyan verseny, melyre  kiagyalója és rendezője a korábban említett Don McIntyre  különleges feltételeket szabott. Ennek része, hogy akárki nem is indulhat rajta. 2015-ben kezdődött a szervezés, 150 pályázóból mára 30 fő a kiválasztott, akik jogot szereztek rá, hogy induljanak. Kifejezetten elitklub már az indulók névsora is. Minden résztvevőnek igazoltan kell 2018 március 1-ig  legalább 8000 tengeri mérföldet vitorláznia, ebből szólóban legalább 2000 tmf-et. Kopár István bőven túlteljesítette ezeket a számokat, így 2015 augusztus 1-én a legelsők közt jelentkezett. A legkeményebb feltétel a nevezési díj. 15000 ausztrál dollár azoknak akik saját zsebből finanszírozzák magukat, akik bármiféle szponzort vesznek igénybe, azoknak még plusz 11000 dollár. Ez komoly summa, ráadásul annak is ennyi, akit komoly szponzorok jelentős pénzösszegekkel támogatnak, meg annak is, aki, mint István, pénztámogatást alig kap, a támogatás főleg beszállítói árengedményekben testesül meg, tehát például a szerelvényeire a Harken , festékeire a SeaHawk és az AlexSeal ad árengedményt reklám fejében. De hát ezek, bár sokat érnek, de egyikük sem valódi készpénz, márpedig aki hajót épít, felújít, az tudja, hogy mit jelent ez a pénztárcára nézve. Az első legkomolyabb támogatója  Russell Byers, aki alapítványa nevében minden ellenszolgáltatás nélkül 5000 dolláros csekkel ajándékozta meg nagyrabecsülése jeléül.first-donation-for-ggr.jpg

Amerikai klubtársai is kitettek magukért, mert miután a NewYork city közelében lévő Long Island egyik patinás vitorlás klubjában (http://www.seawanhaka.org/) betöltött  " sailing director" állását 2016 januárjában, a versenyre való felkészülés miatt feladni kényszerült, gyűjtést indítottak, ebből 25000 dollár folyt be, továbbá a klub mint versenyzőjét támogatja a hajóépítésre alkalmas hely, és szállás biztosításával. Ennek megfelelően a klublobogó már adott. Kívülálló, főleg magyar olvasó számára nagy pénzek ezek, de az igazság az, hogy ellenfelei, főleg a franciák, akiknél  nagy dicsőségekkel díszített nemzeti sport a vitorlázás, ehhez képest szinte korlátlan pénzösszegekkel  rendelkeznek. Amikor rákérdeztem (magyar ember azonnal tudja hol szorít a cipő bármely vállalkozásban), hogy bírja majd anyagilag, azt válaszolta, alighanem rámegy a ház amiben lakik feleségével, de ebben mindketten partnerek. Egy kicsit összegzem a versenyről való tudnivalókat. 

A verseny szervezőinek egyik fő célkitűzése, hogy „Olyan versenyt szervezzenek, ahol annak kalandos oldala előnyt élvez a mindenáron győzni akarással szemben"Ezt a szöveget a verseny honlapjáról vettem át és miután a fordításba beletört a bicskám megkértem az igazi szakfordító Veperdi Bandit, hogy segítsen, ő is ezt a faramuci mondatot tudta kifaragni, szóval ugyanarra jutott mint én,  ez valami nagyon amerikaiul lehet, szerintem minden verseny kaland és minden verseny célja a győzelem, ezeket nem köti össze rangsor, de mindenki maga eldöntheti szerinte mit is jelent ez a mondat.

A versenyzőket műholdas nyomkövető rendszer alkalmazásával fogják követni, de a hajóvezetők maguk nem lesznek képesek ahhoz hozzáférni . A régi típusú navigációs módszerekre kell hagyatkozniuk, szextánsra, papír térképekre. Istvánnak sok ellenfelével szemben megvan az az előnye, hogy a navigációhoz szextánst, kronométert és csillagászati táblázatokat használva végrehajtott már egy szóló Földkerülést.

Minden hajóvezetőnek a Tasmánia közeli vizeken át kell haladnia egy „kapun”. Itt a filmeket és leveleket átadhatják az ott várakozó családtagoknak és média személyeknek, de nincs megengedve számukra a part érintése, vagy bármilyen készletek átvétele.

Szigorú előírások határozzák meg azt, hogy milyen hajót lehet a versenyen használni. Például: a hajónak 1988. előtti tervezésűnek, 32 és 36 láb közötti hosszúnak kell lennie, és teljes hosszában „keel”-lel kell rendelkeznie. István már beszerezte a hajót, amellyel elindul, egy Puffin nevezetű „Tradewind 35-öst”.

A verseny hivatalosan 2018. június 16-án kezdődik Falmouth-ban (Egyesült Királyság).

A verseny útiránya keleti irányt követ, az öt Nagy Fok előtti áthaladással, mely igen hasonlít Istvánnak az 1990-91-ben végrehajtott első szóló világkörüli útjára.

A versenyzők rádión keresztül tarthatnak kapcsolatot a családtagokkal vagy a médiával egészen addig, amíg nem kapnak tőlük valamilyen időjárási irányítást.

Minden hajón lesz műholdas telefon, de azt csupán vészhelyzet esetében lehet használni a verseny központjával való kapcsolatfelvételre.

A verseny előreláthatóan kb. 300 napig tart.

Az ideiglenes nevezéseket csak akkor lehet teljesen hivatalos nevezéseknek tekinteni, amikor az összes hivatalos szabálynak való megfelelés biztosítása érdekében, a versenyt megelőzően végrehajtották az ellenőrzéseket, és a tanúsítványok teljes mértékben elkészültek.

Számomra azért van egy furcsaság is, mármint az induló hajók minősítésében. Miközben szigorúan előírt, hogy csak  50 évvel ezelőtt, sorozatban készült hajókkal lehet versenyezni, tehát még replika is kizárt, a verseny honlapján kiemelten jelenik meg mégis egy replika, a korábbi győztes Robin Knox, eredetileg fából épült hajójának a  "Suhaili"-nek másolata, mellyel az indiai Abhilash Tomy indul és Bombayban épül, de anyaga nem az eredeti fa, hanem kompozit epoxi. De hát ez egy kivétel, melyet a verseny rendezője úgy tűnik megengedően kezel.

A másik érdekesség, hogy a törökországi Izmirben épül az eredeti verseny máig vitatott esélyese, a versenyt a befutó előtt otthagyó Bernard Moitessier hajójának  a "Joshua"-nak a másolata lézerszabott acéllemezekből, ebből egységes sorozatot ( one design) terveznek az eljövendő 2022-es Golden Globe Racingre. Szóval a mostani alighanem az első és egyben utolsó ily módon megrendezendő verseny, a jövő a teljesen azonos hajók versenye lesz, mely kétségtelen sokkal igazságosabb versenyfeltételeket teremt. Amikor István nálam járt, beszélt róla, hogy bár a hajók vízvonalhossza, kielformája nagyban hasonlít egymásra a szigorú előírásoknak megfelelően, de mégis vannak különbségek, melyek bizonyos időjárási viszonyok közt sebességkülönbséget okoznak, tehát már a hajók kiválasztása is taktikai döntés tárgya, kivéve persze hősünknél, akinél a választható típusok közül leginkább az ár volt a döntő. 

Folytatása következik.

A bejegyzés trackback címe:

https://kopar.blog.hu/api/trackback/id/tr1912780862

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása